Shop menü

MEGINT AZ ÉRKEZŐ APPLE M1X SOC-RÓL PLETYKÁLNAK

Az új SoC igen komoly teljesítménynövekedést hozhat mind CPU, mind pedig iGPU terén, ami már elég lehet arra, hogy a nagyobb MacBook Pro noteszgépekben, illetve az iMac sorozat tagjaiban is helyet kaphasson.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Megint az érkező Apple M1X SoC-ról pletykálnak

Az Apple az M1 SoC köré épülő új Mac konfigurációkkal nagy meglepetést okozott, ugyanis az M1 SoC jóvoltából igen ütőképes teljesítményre képesek. Az ARM alapú központi egység egyelőre még csak a MacBook Air, a Mac Mini, illetve a 13,3 hüvelykes MacBook Pro fedélzetén tűnt fel, de ahogy az Apple korábban már megígérte, az elkövetkező másfél-két év folyamán a többi Mac is ARM alapokra vált.

A következő hullámban már egy erősebb, M1X kódnévre keresztelt ARM alapú SoC játszhatja a főszerepet, ami egyebek mellett a 14 és 16 hüvelykes MacBook Pro, valamint az iMac sorozat fedélzetén is helyet kaphat. Az aktuális M1 SoC felépítése alapján úgy néz ki, hogy négy darab alacsony fogyasztású, illetve négy darab nagy teljesítményű processzormaggal gazdálkodik, természetesen big.LITTLE koncepció szerint, ezekhez pedig egy 8 maggal, azaz 128 shaderrel ellátott iGPU társul.

Galéria megnyitása

Az M1X ehhez képest igen komoly előrelépést hoz, hiszen a processzormagok száma 8-ról 12-re emelkedik: az energiahatékonyságra hangolt processzormagokból négyet, a teljesítményre hangolt változatokból pedig nyolcat rejthet a SoC. Ez jelentős teljesítménynövekedést hozhat, amire a fentebb említett termékkategóriákban bizony szükség is lesz. A processzor-részleg mellett természetesen az iGPU részleg is fejlődni fog, méghozzá igen komoly mértékben, ugyanis a korábbi 8 magos alapokat 16 magosra cserélik, így összesen 256 feldolgozóval gazdálkodhat az egység – az erőforrások mennyisége lényegében duplázódik, így az elméleti maximális teljesítmény is duplájára emelkedhet.

A fenti tűzerőhöz természetesen a TDP keretet is jelentősen növelni kell, így az most már a 35 és 45 W közötti tartományban foglalhat helyet, ami igazából nem probléma, hiszen a célkeresztben szereplő termékkategóriák képviselői már rendelkeznek olyan hűtéssel, ami ezt a hőtermelést képes hatékonyan elvezetni. További jó hír, hogy a maximálisan támogatott fedélzeti memória kapacitása duplájára növekszik, így 16 helyett most már 32 GB lesz a limit.

Az M1X SoC köré épülő Mac konfigurációk a pletykák szerint az elkövetkező hónapok folyamán jelenhetnek meg kereskedelmi forgalomban, így akkor az is kiderül majd, a fenti pletyka helytálló volt-e. Addig is érdemes egészséges gyanakvással olvasni.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére