A Left 4 Dead egykori fejlesztőitől érkező Back 4 Blood egyelőre nem az év legnagyobb sikere, de abban a legtöbben egyetértenek, hogy van potenciál a játékban. Ráadásul úgy látszik, hogy ahhoz bőven elég jól teljesített, hogy a készítők tovább részletezzék a következő hónapokban érkező tartalmakat, és úgy tűnik, ezekben nem lesz hiány.

A játékkal kapcsolatban egyik leggyakrabban felmerült kritika, hogy túl szigorúak az online követelményei, még akkor is, ha valaki egyedül szeretne nyomulni a mesterséges intelligencia által irányított csapattársakkal. A készítők elég sok megszorítást alkalmaztak, a szóló játékosok ugyanis kaphattak Supply Pointokat, és nem számított bele az előrehaladás az Accomplishmentsbe, de még a statisztikákba sem.

A Turtle Rock közölte, hogy egyértelműen hallják a játékosok visszajelzéseit, és igyekeznek változtatni a dolgokon. Erre azonban most még nem került sor, a nem olyan rég megérkezett nagy patch inkább életminőségbeli javításokat hozott, valamint leszámolt egy csomó buggal.

A decemberben érkező első tartalmi frissítéssel azonban érkezik a szóló offline mód, teljes progresszióval.

De jönnek majd új kártyák, kártyatípusok, supply lione-ok, egy Ridden gyakorló terület és egy szezonális esemény is. De nem állnak meg jövőre sem: 2022-ben érkezik új nehézségi fokozat, új kooperatív mód, játékos és corruption kártyák, frissítések a közelharc tekintetében és további életminőségbeli javítások.

Galéria megnyitása

Ezen kívül a Turtle Rock jövőre három fizetős tartalmi kiegészítőt szeretne leszállítani, melyek mind részét képezik az éves szezonbérletnek. Ezekben új Cleanerek, új Riddenek, új aktivitás típusok, fegyverek, kártyák és skinek érkeznek. Az első ilyen kiegészítő neve Tunnels of Terror lesz, a továbbiakról pedig majd később kapunk információkat. A szezonbérlet egyébként 40 euróba kerül.

Az első visszajelzések alapján úgy tűnik, hogy a felhasználók szerint a készítők a megfelelő irányba mozdultak el, és ezek alapján akár nagy jövő is várhat a Back 4 Bloodra. Persze, az alapok megfelelően, így erre lehet építkezni, de mindenesetre úgy tűnik, hogy egy-két hónap fejlesztési idő még kellett volna a játéknak, amit most dolgozik le aTurtle Rock.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére