A Poco az idei évben valóban visszatért egy év pihenőt követően, és most már nemcsak a felsőkategóriában van jelen, hanem széles ársávot fed le. Most arról számolhatunk be, hogy lefelé tovább bővült a kínálata egy remek konstrukcióval, ami a Poco M2 Pro névre hallgat – és nagyon hasonlít a Redmi Note 9 Próra.
Az újdonság egy 6,67 hüvelykes megjelenítővel nyit, ami bizony eléggé tekintélyt parancsoló még napjainkban is. A kijelzőben egy kicsi lyukban kapott helyet a frontkamera, amiről később lesz szó. A panelről azt kell tudni, hogy IPS technológiás alappal rendelkezik, 2400 x 1080 képpontos a felbontása, 450 nites fényerőre képes, és Gorilla Glass 5 üveg védi a fizikai behatásokkal szemben.
A MIUI 11 grafikus felhasználói felület fogadja az érdeklődőket a bekapcsolást követően, és már most tudni lehet, hogy lesz majd MIUI 12 frissítés is az elkövetkezendő hónapokban. Persze a MIUI alapját továbbra is az Android operációs rendszer adja, annak is a 10-es kiadása teszi tiszteletét az okostelefonon a fejlett gesztusvezérléssel, a kiterjesztett sötét móddal és a jobb biztonsági lehetőségekkel.
Az előre tekintő kamera 16 MPixeles, és ezt nemcsak szelfik készítésére lehet majd használni, hanem akár Full HD minőségű videocsevegések bonyolítására is alkalmas.
A hátlapon sorakozó kamerák kvartettjét egy 48 megapixeles egység nyitja, aminek az alapját egy továbbfejlesztett Samsung szenzor adja (ISOCELL Bright GM2) egy F/1.79-es rekeszértékű optikával megtoldva. Támogatott a PDAF eljárás a fókuszálás során, és van EIS is a videózások alkalmára.
Van még itt egy 8 MPixeles, ultra-széles látószögű egység, valamint egy 5 megapixeles makrós kamera is, ami mindössze 2 cm-ről már éles fotót rögzít. Az utolsó kamera csak 2 MPixeles, és ennek a feladata a portrémód támogatására korlátozódik. 4K Ultra HD videózásra képes a Poco M2 Pro, a munkáját pedig LED-es villanó is tudja segíteni rossz fényviszonyok mellett.
Az okostelefonban a Snapdragon 720G bukkant fel, ami egészen biztos, hogy már a legtöbb felhasználó számára ideális sebességről tud gondoskodni. Ez a lapka támogatja az AI Engine-t, sőt mi több, a Snapdragon Elite Gaming is elérhető a számára, szóval tényleg nem lehet ok panaszra. A rendszernek itt 4 vagy 6 GB-nyi memóriát kell beosztania kiviteltől függően. A Poco M2 Pro tárhelye 64 vagy 128 GB-os kapacitással szolgálhat, amit lehetősége van bővíteni a jövendőbeli tulajdonosoknak.
4G LTE hálózati modem nyitja a kapcsolati lehetőségeknek a kínálatát, ami a VoLTE támogatásnak sincs híján. Rendelkezik a Poco M2 Pro 802.11 a/b/n/ac szabványoknak megfelelő Wi-Fi-vel, ami kétsávos és még a VoWiFi is biztosított, adott a Bluetooth 5 modul, és az A-GPS vevőn túl még az infra és az FM rádió sem hiányzik innen – NFC viszont nincs. Dual-SIM-es a masina, saját slotokat kapta a SIM-ek, ami jó hír, de itt is csak DSDS módban való üzemelésre van mód.
Az összeszerelés minősége kiváló lesz a Poco M2 Próbál, de azért az anyaghasználatot tekintve már jobbára műanyaggal kell számolni. Az okostelefon kékben, zöldben és feketében lesz elérhető. A 209 grammos tömegével könnyűnek egyáltalán nem lehet nevezni a táblagépet, és 165,75 x 76,68 x 8,8 milliméteres idomokkal rendelkezik, szóval eléggé nagyra nőtt. A házat a szakemberek P2i bevonattal is ellátták, ezáltal bírja majd a fröccsenő vizet az eszköz. És az ujjlenyomat-olvasó a keretre lett „elrejtve”.
Rendelkezik a szerkezet egy C-típusú USB csatlakozóval, és kapott ezen felül egy 3,5 milliméteres aljzatot is, így nem jelent gondot a vezetékes fül- és fejhallgatók alkalmazása. 5000 milliamperórás kapacitású akkumulátor található a Poco újdonságának burkolata alatt. Ennek köszönhetően 2 napig simán lehet majd használni egy töltéssel. És maga a töltés pedig nem tart majd sokáig, hiszen egy olyan adapter jár a termék mellé, ami 33 wattos teljesítménnyel képes táplálni az okostelefont.
A Poco M2 Pro Indiában kerül majd először a boltokba, és ezt követően más területekre is eljuthat majd. A készülék a 4/64 GB-os kiszerelésben átszámítva kb. 55-60 ezer forintba fog kerülni, és 60-65 ezer forint körül lehet majd hozzájutni a 6/64 gigás kivitelhez, míg a 6/128 GB-tal szolgáló gép kb. 70-75 ezer forintba fog kerülni.




































