Shop menü

MEGFIZETHETŐ MOBILOK TRIÓJÁVAL ÁLLT ELŐ AZ ALCATEL

Az Alcatel normál és Android (Go edition) modellt is szállított a CES 2021 alkalmával.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
Megfizethető mobilok triójával állt elő az Alcatel

Az elmúlt időszakban az Alcatel egészen korrekt mobilokat tett le az asztalra, persze nem lett minden konstrukciója jó, de az árak úgy alakultak, hogy esetenként eléggé jó vételek lettek az egyes modellek az alsóbb ársávokban. Éppen ezért mindenképpen érdemes szemügyre venni, hogy ezúttal mit fűzött ki a márka.

Három mobil került terítékre, és ezek közül kettő nagyon hasonló, lényegében ugyanabban a házban kaptak helyet, csak az anyaghasználat és egyes komponensekben mutatnak eltérést. Ez a két testvér az Alcatel 3L (2021) és az Alcatel 1S (2021). Ezeken felül pedig még jött egy fapadosabb masina, az Alcatel 1L (2021), ami már a „könnyített” Androidot vonultatja fel.

Alcatel 3L (2021) és Alcatel 1S (2021)

Az idei évre készített Alcatel 3L és 1S modellek 6,52 hüvelykes megjelenítőt vonultatnak fel, IPS technológiát használnak és 720p+ felbontással rendelkeznek. Remek hír, hogy már az Android 11 operációs rendszert vonultatják fel, ami néhány nagyobb márkánál sem jött össze mostanáig sajnos, de itt már nem kell rögtön frissítésre várnia a vásárlóknak.

Galéria megnyitása

Mindkét eszköz Full HD minőséget tud nyújtani a videohívások alkalmával, viszont az önarcképek készítésében az Alcatel 3L egy kicsit jobb, annak ugyanis 8 megapixeles kamera jutott, míg a társánál be kell érni egy 5 MPixeles képalkotóval. Igazán egyik sem lesz erős a szelfizésben.

A mobilok három kamerát vonultatnak fel, és az elsődleges képalkotó az, ami eltérést mutat. A társkamerák párosa egyaránt 2 megapixeles és makrózásra, valamint mélységérzékelésre szolgálnak. Az érdekesség itt az, hogy az új Alcatel 3L esetében előkerült már egy 48 MPixeles, pixel binninget is támogató kamera, ellenben az Alcatel 1S (2021) modellnél még be kell érni egy 13 megapixeles megoldással. Mozgóképet mindkét delikvens 1080p-ben képes rögzíteni.

Az Alcatel csak annyit közölt a rendszerchip kapcsán, hogy nyolcmagos MediaTek dolgozik a készülékekben, és a források megoszlanak arról, hogy pontosan milyen lapkát is használ a márka. A legtöbb forrás Helio P22-t említ, de vannak Helio A25-re utaló információk is. Bízunk benne, hogy ez mielőbb tisztázódik. Az idei Alcatel 1S 3/32 GB-os kiszerelésben fog a boltokba kerülni, az Alcatel 3L (2021) pedig már az ideálisabb 4/64 gigás csomaggal jön. Mindkettő konfiguráció egyformán bővíthető.

Galéria megnyitása

Az eszközök rendelkeznek az alapvető kapcsolati lehetőségekkel, van ezekben 4G LTE modem, Bluetooth 5 modul, Wi-Fi és A-GPS vevő is. Extraként tartogatnak FM rádiót a mobilok, plusz az Alcatel 3L (2021) előnyben van egy NFC chippel a társával szemben. És mindketten Dual-SIM-esek lettek, de csak DSDS módban tudnak üzemelni.

Műanyag burkolat, azonos vonalvezetés, és szinte hajszálpontosan megegyező fizikai adatok jellemzik a termékeket. Az ujjlenyomat-olvasót is ugyanúgy a hátukon hordják a termékek. És az egy kicsit elszomorító, hogy a Micro-USB 2.0 csatlakozó is közös vonásuk. Az Alcatel 4000 milliamperórás kapacitású akkumulátorral látta el a készülékeket, és 10 wattal lehet csak őket tölteni, szóval sokáig raboskodhatnak majd a konnektor közelében.

Az Alcatel 3L (2021) lesz a drágább nem meglepő módon, ezért az okostelefonért 150 eurót kell majd leszurkolni. Az Alcatel 1S (2021) pedig 110 eurós összeget fog képviselni. A forgalmazása az olcsóbb mobilnak indul előbb, ez elvileg már februárban befuthat, míg a másik delikvensünk csak márciusban érhet révbe.

Alcatel 1L (2021)

Az Alcatel 1L (2021) már minden szempontból távolabb áll a fenti párostól. Itt a tervezők egy 6,1 colos képernyőt vettek használatba, nem meglepő módon IPS technológiával kell számolni, az viszont jó hír, hogy maradt a 720p+ felbontás. Az Android 11 (Go edition) rendszer található itt, tele a Go alkalmazásokkal, melyeknek a száma folyamatosan gyarapodik.

A masina előlapi kamerája Full HD videózásra képes, de nem ismert, hogy ez milyen szenzort használ. És vannak még más ismeretlen paraméterei is a mobilnak. A főkamerát szerencsére már tudjuk, hogy 13 megapixeles, ez az egység is 1080p-ben tud mozgóképet megörökíteni, és van mellette még egy 2 MPixeles társkamera is. Rossz fényviszonyok esetén LED-es villanó is segíti a képalkotást.

Galéria megnyitása

Nem ismert, hogy milyen rendszerchip található az Alcatel 1L (2021) motorterében. Annyit lehet csak tudni a hardveres alapról, hogy a rendszer számára 2 GB-nyi memória biztosított, az adattároló pedig már 32 GB-ta lesz szabva, ami eléggé sok ahhoz képest, hogy csak az Android 11 (Go edition) rendszer van itt jelen.

Biztosított a kapcsolati lehetőségek szempontjából a mobilban 4G LTE modem, van továbbá 802.11a/b/g/n Wi-Fi, Bluetooth 5 modul és A-GPS vevő is. A műanyag burkolaton hátra került az ujjlenyomat-olvasó, a kereten pedig egy Micro-USB található a 3,5 milliméteres Jack aljzat mellett. Végül azt még elmondhatjuk a belépő konfigurációról, hogy egy 3000 mAh-s akkumulátor került bele.

Az Alcatel 1L (2021) forgalmazása márciusban indul majd, és egyelőre nem esett szó arról, hogy mennyibe fog kerülni Európában, de a testvéreihez hasonlóan, érkezik majd az öreg kontinensre is.

Galéria megnyitása

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére