Az elmúlt napokban már többször is kiszivárgás áldozatává vált a Meizu soron következő okostelefonja, de most hivatalosan is bemutatkozott, és minden titkáról lehullott a lepel. A Meziu M6T lényegében a Meizu M6 utódja lesz a kínálatban, amit még tavaly szeptemberben mutatott be a vállalat.

Galéria megnyitása

Az előző gép még a hagyományos vonalvezetés híve volt, a mostani modell azonban már egy nyújtott, 18:9-es kijelzőt vonultat fel 5,7 hüvelykes méretben és vékony kávával. A Meizu újdonságának megjelenítője 1440 x 720 képpontos felbontású és IPS technológiás az alapja, a fényereje pedig elérheti a 450 nitet, ami már napsütésben is jól látható képet biztosít. A készülék továbbra is az Android 7.0 rendszert vonultatja fel, így hiába nyújt jó lehetőségeket a Flyme OS grafikus felhasználói felület legfrissebb kiadása, az alap lassan két éves alatta. A hátlapon már duálkamera jelent meg, amit egy 13 és egy 2 megapixeles egység alkot. Az elsődleges kamera a Sony IMX278 szenzorát használja, aminek az az érdekessége, hogy RGBW elrendezésű, ennek köszönhetően az alpixelek szintjén több fény befogadására képes a hagyományos társainál, itt egy F/2.2-es rekeszértékű lencserendszerrel kell számolni. A segédkamera feladata lényegében csak arra korlátozódik, hogy a mesterségesen előállított mélységélesség a lehető legjobb legyen. Az előlapi képalkotóról azt kell tudni, hogy 5 MPixeles és F/2.0-s az optikája, szóval még a rosszabb fényviszonyokat is viszonylag jól viselheti.

Galéria megnyitása

A teljesítmény tekintetében nem érdemes előrelépést várni, ahogy korábban, úgy most is a MediaTek MT6750 bevetése mellett döntött a Meizu. Ez a lapka két négyfős klaszterre bontva vonultat fel összesen nyolc Cortex-A53 magot 1 és 1,5 GHz-es frekvencián, a grafikus feladatokat pedig egy Mali-T860 MP2 hivatott végrehajtani. A rendszermemóriát és a háttértártat tekintve háromféle kivitellel lehet számolni. Elérhető lesz a Meizu M6T 32 GB-os tárhely mellett 3 vagy 4 GB-nyi memóriával, és a 4 gigás RAM-mal szolgáló konstrukcióból érkezik 64 GB-os adattárolóval szerelt megoldás is. A mobil tárkapacitása minden esetben bővíthető. Dual-SIM-es az újdonság, és a kapcsolati lehetőségeit tekintve nyújt hatos kategóriába sorolható 4G LTE hálózati modemet, kétsávos, 802.11 a/b/g/n WLAN-t, Bluetooth 4.1 modult Low-Energy kiterjesztéssel és A-GPS vevőt, ami a GLONASS navigációs rendszerre is támaszkodhat a munkája során.

Sajnos az eszköz háza polikarbonátból készül, nem pedig fémből, de legalább kényelmes fogást biztosít majd a lekerekített felületeknek köszönhetően. A Meizu ezt az okostelefont három különböző színben, aranyban, pirosban és feketében fogja kínálni. A gépezet 152,3 x 73 x 8,4 milliméteres vonalakkal határolható körül, a mérleg nyelve pedig 145 grammot mutat alatta. A kínai fejlesztők nem feledkeztek meg az ujjlenyomat-olvasó alkalmazásáról sem, és ez a Meizutól megszokott módon, gyorsan és pontosan teszi majd a dolgát – alternatív azonosítási lehetőségnek pedig még arcfelismerő is van. Az akkumulátor 3300 milliamperes kapacitású, ami nagyjából megfelelő lehet ebben a környezetben az átlagos futási teljesítmény biztosításához. Van gyorstöltés támogatás is, de itt nem érdemes villámgyors tempóra számítani (előre láthatólag 10 wattról beszélhetünk).

A Meizu M6T napokon belül elérhetővé válik Kínában, a későbbiekben pedig szélesebb körben is bizonyíthat majd. A készülék nagyjából 125 dollárba fog kerülni 3 GB memóriával és 32 GB-os tárkapacitással, a 4 GB RAM-mal szerelt kivitelért változatlan háttértár mellett 155 dollárnak megfelelő összeg kell majd leszurkolni, a 4/64 GB-os konfiguráció pedig átszámítva kb. 170 dollárt fog kóstálni. A Redmi 5 ellenfeléül szolgáló gép jól sikerült,de egy árnyalatnyival lehetne benne újabb, izmosabb rendszerchip, így ígéretesebbnek tűnik a Xiaomi terméke.

Galéria megnyitása

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére