MEGÉRKEZTEK AZ INTEL SKYLAKE-SP ALAPÚ XEON PROCESSZORAI

Az új modellek több újítással érkeztek, így hatékonyabban, jobb teljesítménnyel működnek, mint elődeik. Megújult a nevezéktan is, így négy új kategória érkezett.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2017. júl. 13. 18:01
Megérkeztek az Intel Skylake-SP alapú Xeon processzorai

Az Intel következő generációs Xeon processzoraival kapcsolatban korábban már kiderül egy s más, a napokban pedig az eddig még titkolt részletekről is lehullott a lepel, így most már minden lényeges információ elérhető az újdonságokkal, illetve az őket kiszolgáló platformmal kapcsolatban.

Az új processzorok az Intel Xeon Scalable családba tartoznak, az új elnevezéshez pedig új kategóriák tartoznak, így a korábbi E7-es és E5-ös modellek most már négyféle kategóriában foglalnak helyet. Az alapfelépítést adó lapka a Skylake-X családnál ismert megoldáshoz képest három fő területen változott, amelyek igen-igen jelentősek. Az első az, hogy a processzormagonként elérhető másodszintű gyorsítótár mérete 768 KB-ra növekedett, az L3 Cache működése megváltozott, mérete pedig csökkent, újításként pedig megjelent egy teljes értékű 512-bites AVX-512-es egység is, ami a két darab 256-bites FMAC mellé érkezett.

Az AVX 512 támogatás használatával sok új lehetőség nyílik, hiszen segítségével a 256-bites AVX2-höz képest nagyjából 60%-kal jobb teljesítmény érhető el, de ennek ára van. AVX 512 használatakor a Xeon 8176 esetében a 2,8 GHz-es maximális boost órajel 1,9 GHz-re csökken, azaz a csökkenés nagyobb mértékű, mint ha az AVX 2.0-t használná a rendszer – utóbbi esetben még 2,4 GHz a limit.

Fontos újítás, hogy az Ivy Bridge-EP debütálásakor érkezett gyűrűs topológia helyét – ami alapvetően sok kedvező tulajdonsággal rendelkezik, de a processzormagok számának növekedésével hátrányai is egyre nagyobb hangsúlyt kapnak – átveszi a hálós topológia, amelynek koncepciója a Xeon Phi gyorsítókból már ismerős lehet, de mégsem ugyanarról van szó. A hálós topológia segítségével sokkal hatékonyabban növelhető a processzormagok száma, így a rendszer sokkal jobban skálázható, cserébe viszont alacsonyabb órajellel kell beérnünk. Míg a gyűrűs topológiánál az L3 Cache esetében akár 3 GHz-es órajel is elérhető volt, addig a hálós megoldásnál már csak az 1,8 GHz és 2,4 GHz közötti órajel-tartomány használható. Az új technológia előnyei mellett apró hátrány, hogy a felépítés sajátosságai miatt a gyűrűs megoldáshoz képest 10% körüli mértékben növekszik az L3 Cache átlagos elérési ideje, a fogyasztás azonban alacsonyabb lesz.

Fontos újítás még a Turbo profilok optimalizálása, amelynek köszönhetően több, dinamikusan aktiválható köztes lépcső érhető el a maximális és az alap órajel között, ami a teljesítmény alakulására is jótékonyan hat.

Xeon Platinum család

Galéria megnyitása

Dióhéjban ennyi újításra lehet számítani, így most következzenek az új processzorok, amelyekből túlzás nélkül rengeteg van. Az E7-es modellek helyére érkező Xeon Platnium modellek kettő-, négy- vagy nyolcprocesszoros rendszerekben használhatóak, de plusz vezérlő segítségével tovább is növelhető a processzorok száma. Itt az árak 3000 és 13000 dollár között helyezkednek el, CPU magszám terén pedig 24 és 28 közötti mennyiségre számíthatunk. Az „M” jelölésű példányok dupla mennyiségű rendszermemória használatára képesek, így 768 GB helyett maximum 1,5 TB-nyi rendszermemóriát címezhetnek meg. A „T” modellek a hosszú, tízéves életciklusukkal hívják fel magukra a figyelmet, míg az „F” jelölésűek az integrált OmniPath vezérlővel tűnnek ki a tömegből.

Xeon Gold család

Galéria megnyitása

A Gold sorozat tagjai a kettő- és négyprocesszoros rendszereket célozzák. A 61yy sorozatú példányok magonként két FMA egységgel rendelkeznek, így kétszer jobb AVX-512 teljesítményt nyújtanak, mint 51xx sorozatú tagjaik, ahol magonként csak egy FMA táplálja az AVX-512-es egységet. Memóriatámogatás terén a 61xx család tagjai DDR4-2666 MHz-es, az 51xx család tagjai pedig DDR4-2400 MHz-es effektív órajellel gazdálkodhatnak.

Xeon Silver és Bronze család

Galéria megnyitása

A Silver és a Bronze család tagjai már a kétprocesszoros rendszereket veszik célba. Gold 51xx modellekhez hasonlóan e két család tagjai is csak 1 FMA egységet használhatnak processzormagonként. A Silver példányok DDR4-2400 MHz-es, a Bronze modellek pedig DDR4-2133 MHz-es memória-támogatással dolgoznak, Hyper-Threading pedig csak a Silver processzorokhoz jár.

Lapkakészletek

Az új processzorok mellé természetesen új lapkakészlet is jár, ami az előző generációs megoldásokhoz képest már nem DMI 2.0-s, hanem DMI 3.0-s kapcsolaton keresztül kommunikálhat. A Lewisburg lapkakészlet legfontosabb tulajdonságait az alábbi táblázatok tartalmazzák, amelyben a hétféle felszereltségi szintről is információt kapunk.

Az Intel új processzorai már elérhetőek kereskedelmi forgalomban.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

11 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
beleutomazorom
beleutomazorom
2017. júl. 13. 19:29
#4

Pentium 4 ota nem lattam ilyen 200-as tdp-t Intel-ben. Szerver ide szerver oda, ez ugyan akkora csodnek erzodik mint anno a pentium 4 lett/volt. Meg 2 ev az uj arhitektura. Akkor is ennyibe kerult.

P.S. Volt egy szerver 2 pentium4-es szerver procival, elhoztak nekem hogy megnezzem mi a baja, mitol folyton instabil. a CPU fogyasztasa miatt, megpukkadtak a kondik az alaplapon. Sajna ez is igy fog kinezni.120 es 205 w TDP-hez rendelt aram felvetel kozott oriasi a kulonbseg.

thestock
thestock
2017. júl. 14. 23:03

Azért kérdem mert még most is lehet kapni 775ös működő munkaállomásokat :) megesik az ilyen

s_otto
s_otto
2017. júl. 13. 18:37
#3

Tesztek:

http://www.kepfeltoltes.eu/images/hdd1/2017/07/12/1553.jpg

http://www.kepfeltoltes.eu/images/hdd1/2017/07/13/9531.jpg

http://www.kepfeltoltes.eu/images/hdd1/2017/07/13/8682.jpg

Itt a legnagyobb 32 magos epyc -et tesztelték, egy 28 magos xeon-hoz (nem a legnagyobb az intelnél). Az epyc 4200 dollár, az intel 8000. De ha azt nézzük mennyire kikapott az epyc, igazából a 24 magos vagy a még kisebb xeon-nal lenne párba, ami vagy már csak 500 dolláral drágább. Fogyasztása pedig már a 24 magosnak is kevesebb, mint az epyc procié.

Nagyon jók lettek sok év után az amd szerver procik, persze ahonnan indultak (opteronok) egyértelmű volt a fejlődés. Majd kiderül mit szól hozzá a piac, bár nagyon nehéz lesz felállni, jelentősen nem olcsóbbak, és az intel új topológiája nagyon jó lett.

jedi
jedi
2017. júl. 13. 19:04

Csak hogy a teszt futtatásával kapcsolatban volt pár utólag kiderült "sunyiság", ami már több más oldalon is téma volt . :)

Asagrim
Asagrim
2017. júl. 13. 18:30
#2

****28 core, 56 thread... khm...

[italic]"Gyerünk üljünk fel a csodálatos "több mag = igen jó" lóra, ami igazából csak egy törött lábú sánta szamár, a jelenleg felépített Windows ütemezőkkel:

https://randomascii.wordpress.com/2017/07/09/24-core-cpu-and-i-cant-move-my-mouse/"[/italic]

jedi
jedi
2017. júl. 13. 18:21
#1

7000 dodós 4/8-as Intel procit valakinek netán ????? :)

http://replygif.net/i/650.gif

jedi
jedi
2017. júl. 13. 20:02

S mikor kihoznák, te elővennél egy akus fúrót, az egyik sarkát átfúrnád egy 3-as fúróval, és ráfűznéd a Lambo Avendator sluszkulcsához, majd odavetnéd neki :

" Most volt 6-osom a lottón ! " :D

Vissza az oldal tetejére