Az AMD végre hivatalosan is bejelentette legújabb APU egységeit, a RYZEN Z1 sorozat tagjait, amelyek kifejezetten kézi játékkonzolokhoz készültek, ennek megfelelően igencsak jó energiahatékonyság mellett dolgoznak, ami kulcsfontosságú a minél hosszabb akkumulátoros üzemidő elérése érdekében, és ezzel egy időben a teljesítményre sem igazán lehet panasz.

Galéria megnyitása

Alapok terén ZEN 4 architektúra köré épülő processzormagokkal, illetve RDNA 3 architektúrával büszkélkedő iGPU-val van dolgunk, maga a sorozat pedig összesen két tagot számlál. A lassabbik modell, vagyis az AMD RYZEN Z1 esetében 6 processzormag és 12 szál található a fedélzeten, az RDNA 3 alapú iGPU pedig 4 RDNA maggal rendelkezik. Ennél a modellnél a grafikus teljesítmény 2,8 TFLOP/s-nál tetőzik, míg a gyorsítótárak összesített kapacitása 22 MB.

A második modell, vagyis a 8 maggal és 16 szállal felvértezett AMD RYZEN Z1 Extreme már egy sokkal komolyabb teljesítményre képes megoldás. Ennél a modellnél az iGPU 12 darab RDNA 3-as magot vonultat fel, a grafikus teljesítmény pedig több mint háromszorosa a Z1-ének, azaz 8,6 TFLOP/s-nál tetőzik a mérnöki számítások alapján.

Az sajnos nem derült ki a hivatalos sajtóközleményből, hogy az új mobil APU egységek pontosan milyen órajeleken ketyegnek CPU és iGPU tekintetében, valamint a TDP keretüket is homály fedi. Nincs kizárva, hogy a RYZEN Z1-es sorozat tagjai meglehetősen tág frekvencia- és TDP-tartományokban működhetnek majd, az aktuális értékek pedig mindig az adott megrendelő, illetve a megálmodott kézi játékkonzol igényeihez lesznek szabva.

Galéria megnyitása

A 4 nm-es csíkszélességgel készülő mobil APU egységek az AMD szerint lélegzetelállító vizuális élményt produkálnak, közben pedig a ZEN 4 architektúra energiahatékonyságában rejlő lehetőségeket is kamatoztatni tudják, azaz a nagy teljesítmény mellé hosszú akkumulátoros üzemidő is társulhat. Az új APU egységek számos fontos funkciót támogatnak, így például az AMD Radeon Super Resolution, a Radeon Chill, a Radeon Image Sharpening és az AMD Link szolgáltatás is elérhető rajtuk keresztül. Ezek mind-mind segítenek a teljesítmény és a reszponzivitás növelésében, valamint az akkumulátoros üzemidő növeléséhez is hozzájárulnak.

Galéria megnyitása
Galéria megnyitása

Az összes új AMD RYZEN Z1-es mobil APU egység rendelkezik USB4 támogatással, azaz nemcsak külső kijelzőt, de szupergyors külső adattárolót is kapcsolhatunk a mobil játékkonzolokhoz. A termékek minden esetben LPDDR5-ös vagy LPDDR5X típusú fedélzeti memóriát használnak, ami segít a teljesítmény magas szinten tartásában, valamint az alacsony késleltetés biztosításában is. A termékek tökéletesen kompatibilisek a Microsoft legmodernebb operációs rendszerével, azaz Windows 11 alatt is tökéletesen használhatóak, az Xbox Game Pass szolgáltatáson keresztül pedig több száz játékot érhetnek el a játékosok, ha előfizetnek rá.

Az új mobil APU egységek a május 11-én bemutatkozó ASUS RoG Ally fedélzetén válnak elérhetővé.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

17 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
madcaptain
madcaptain
2023. ápr. 28. 5:44
#3

Nagyon ugy tunik AMD tojik a PC iparra mar, a konzol nekik a business. Kis hal, nem tud / akar versenyezni Intel es Nvidiaval egyszerre.. Ertheto hogy inkabb ott nyomulnak ahol ok vannak monopoliumban, csak hat attol meg szivas aki laptopon akarna inkabb jatszani, ahol Intel, Nvidia monoplium van.

Technologiajuk siman megvan, hogy csinaljanak halk hatekony 1080p / medium/high 60fps jatekra alkalmas laptopokat, de megis az OEM-ek azt mondjak nem szallit nekik az AMD amit akarnak..

Ha igy haladnak Intel elobb jon ki majd normalis Intel GPU-val laptopban ami eleg fullhd jatekra.

feherneoh
feherneoh
2023. ápr. 27. 10:40
#2

Upscale... Ha nem képes kihajtani a 1080p-t upscale nélkül, miért nem lehet szimplán nem erőltetni azt a felbontást?

Dragon3k
Dragon3k
2023. ápr. 27. 23:13

@feherneoh PL az asus megoldásánál gyorsgombbal lehet váltani 720p és 1080p között, ha nem bírná a játékot, ha valakinek ez is nehézséget okoz, arra nem tudok mit mondani.

Gpety
Gpety
2023. ápr. 27. 4:40
#1

Az extreme még talán, de a simának nagyon gyenge a gpu-ja.

Dragon3k
Dragon3k
2023. máj. 2. 9:58

@Gpety Alap összehasonlításnál mindig az egyszerest szokták megadni, de ha rákeresel a nintendo switch-re, akkor megtalálod, hogy az egyszeres lesz a 0,4TFlops érték.

Vissza az oldal tetejére