Megérkezett hazánkba az LG Velvet

Az okostelefont kétféle kivitelben is megvásárolhatják az érdeklődők, de csak az egyik opció a hivatalos.

Megérkezett hazánkba az LG Velvet

Az LG nagyon komoly energiát fektetett abba, hogy megalkossa a Velvet mobilt, és ezt a terméket mostantól már hivatalosan is meg lehet vásárolni hazánkban. A termék kiválóan sikerült a külső jegyeit illetően, és a belbecs is rendben van, de az ára azért egy kicsit magasra szökött.

Rögtön az elején egy érdekességet elmondhatunk az újdonság kapcsán. Az LG készített a Velvetből egy 4G és egy 5G támogatással szolgáló modellt is, és igazából a hazai forgalmazás hivatalosan a 4G variáns esetében indult el, de vannak olyan boltok hazánkban, melyeknél az 5G-s változat is elérhető, nyilván más forrásból. No, de ezen lépjünk is túl, és nézzük, mennyibe kerül a termék. A Velvetért nagyjából 200 ezer forintos összeget kell leszurkolni, és ezért a pénzért a vásárlók még nem csúcsgépet, hanem egy erős, és összeszedett felső-középkategóriás masinát kapnak.

Galéria megnyitása

Az eszköz májusban mutatkozott be, szóval hosszú időbe telt, mire Magyarországra megérkezett, de most már minden érdeklődő hozzájuthat. A hivatalos, 4G-s modell egyelőre csak az LG kiemelt partnereinél érhető el, de ez belátható időn belül meg fog változni. Ennek az eszköznek a megalkotásakor az LG nagy hangsúlyt fektetett egy olyan új dizájnnak a megalkotására, ami kiemelkedik a tömegből, ezért is használ például 20,5:9-es Cinematic FullVision képernyőt a vállalat.

Galéria megnyitása

A 6,8 hüvelykes panelen kényelmesen visszanézhetőek a 48 megapixeles főkamerával, vagy a 8 MPixeles ultra-széles látószögű megoldással lőtt felvételek. A 16 megapixeles előlapi kamera csak egy apró bevágáson, de belelóg a képernyőbe, a mobillal videózni 4K Ultra HD-ben lehet. Biztosít a mobil képstabilizálást a jobb videókért, este képes a pixelek összevonásával növelni a fényérzékenységet, és van itt még ASMR beállítás is, amikor a mikrofonok különösen nagy érzékenységgel rögzítik a legapróbb zörejeket is.

Galéria megnyitása

A 4G-s modellben a Snapdragon 845 rendszerchip dolgozik, az 5G támogatást is biztosító gépet pedig a Snapdragon 765G-vel alkották meg a tervezők. A RAM-nak nem lesz szűkében az eszköz normál használat mellett, az adattároló pedig 128 GB-os kapacitással szolgál, melyet igény szerint még bővíteni is lehet. A maximális élmény elérése érdekében az eszközhöz második képernyőt is lehet csatlakoztatni. A szerkezet az Android 10 operációs rendszert vonultatja fel, és a Google kiemelt támogatásában sok jó lehetőséget biztosít, és vannak egyedi LG-s alkalmazások is előre telepítve.

Galéria megnyitása

Van itt ujjlenyomat-olvasó, a kapcsolati lehetőségek sorát NFC is színesíti, a multimédiás területen pedig 3D térhangzással is lehet kalkulálni. Egy 4300 milliamperórás kapacitású akkumulátor található a burkolata alatt a Velvetnek, így átlagos üzemidőre lesz képes. Támogatott itt a gyorstöltés, és ezen felül pedig még a vezeték nélküli töltési lehetőség is biztosított. A készülék egészen izgalmas színekben is debütált, de itthon egyelőre kizárólag az ezüst opció bukkant fel – remélhetőleg ez idővel változni fog.

Neked ajánljuk

Kiemelt
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ product.displayName }}
csak b2b
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap