A Guilty Gear játéksorozat 1998-ban indult útjára, a legutóbbi rész, a Strive pedig idén júniusban lesz 2 éves. 

A Strive-hoz folyamatosan érkeznek a DLC karakterek, és a sorozat történetében először a legtitokzatosabb karakter, Asuka is játszhatóvá vált.  

Mivel az univerzum szinte minden titkát ismerő karakterről van szó, ezért az Arc System Works nem bízta a véletlenre a bevezetését. A verekedős játékok történelmében ugyanis talán még soha nem volt olyan bonyolult harcos, mint ő. A 8 perces oktatóanyag, ami a karakterhez érkezett nagyon szépen tudja megmutatni, hogy miről is van szó. 

Eleve érdekes, hogy Asuka manát használ a harc során. Ha valamijen varázslatot akar használni, akkor természetesen azt manából teszi, igen ám, de ha sebzést kap, akkor is veszít a manájából. A játékosnak tehát nem csak az életére, a harcra, a védekezésre kell figyelnie, de még a mana menedzselésének is tökéletesnek kell maradnia, ugyanis, ha nincs manája, akkor még jobban sebződik, mint vele. 

Manát tölteni normál töltési módszerrel, illetve akkor lehet, ha rendelkezésre áll a megfelelő varázslat. 

A manát a különböző varázslatokra lehet elkölteni, amit a Punch, Kick, Slash és Heavy Slash parancsokkal lehet véghezvinni egy kombó keretein belül. A különböző P, K, S, HS más és más varázslatot tárolnak, amik viszont véletlenszerűen jelennek meg Asuka inventorijában. A képességek mana használata ráadásul nem egyenletes, így egy rossz varázslat kiválasztásával azonnal mana defitcitbe kerülhet a játékos, ami miatt szinte képtelenné válik a harcra. 

A spellek amúgy leállíthatóak a végső megidézésük előtt, de ez is kombóra van rakva, így természetesen kevesen fogják majd tudni érdemben ismerni és hasznosítani ezt a funkciót. 

A fent leírt képesség 1 percen belüli magyarázat volt a videóból, maradt még 6 és fél perc hasonlóan bonyolult és összetett oktatóanyag, ami tovább boncolja a fenti és más Asuka specifikus elemeket. Például a manatöltés is lehetséges életből vagy Tension csíkból is, a sima töltésről nem is beszélve. Vagyis szinte minden képessége 3-4 féle módszerrel idézhető meg, amit akár 3-4 további részre lehet bontani. 

Asuka bonyolultságából adódóan hamar káosszá válhat a csatatér nem csak az ellenfél, de még az őt irányító számára is. 

Ha valaki nem ért valaki a karakterhez, akkor véletlenszerűen történnek a varázslatok egymás után, de ha valakinek rendelkezésre áll egy egész élet, hogy megtanulja a karaktert, értelmezze a manát, a rendelkezésre álló, véletlenszerűen könyvjelzőkbe kerülő varázslatokat, akkor viszont rendkívül érdekes és szórakoztató lehet vele játszani.  

Egy biztos, ezt a harcost kezelni egy ilyen gyors játékban túl van a legtöbb ember határán, nem csoda, hogy az oktató anyag is zagyvaságnak tűnik, amiben ide-oda kell tekerni, hogy az ember átlássa Asuka képességeit. 

Mindenesetre úgy tűnik, hogy már akad pár játékos, aki tudja kezelni ezt a karaktert, de kíváncsiak leszünk, hogy mennyire lesz kiegyensúlyozott hosszabb távon, megjelenik-e majd a versenyeken is Asuka#, vagy csak néhányan fognak vele szórakozni online.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére