MEGÉRKEZETT AZ ANDROID 12L, DE EGYELŐRE MÉG NEM ODA, AHOVA KÉSZÜLT

A Pixel mobilokon bukkant fel a legújabb operációs rendszer, ami alapvetően arra lett optimalizálva, hogy a táblagépeken és hajtogatható eszközökön jobb helykihasználásról gondoskodjon.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
2022. márc. 9. 15:22
Megérkezett az Android 12L, de egyelőre még nem oda, ahova készült

A Google már korábban bemutatta az Android 12L operációs rendszert, de mostanáig kellett arra várni, hogy ez valóban elérhető legyen. Már nyakunkon van az Android 13 bevezetése, mégis nagyon fontos hírnek tekinthető az, hogy megszületett az Android 12L, ez ugyanis egy több éves elmaradást igyekszik pótolni.

Végre egy olyan Android kiadásról beszélhetünk itt, ami tényleg a táblagépes használatra lett optimalizálva, illetve ezen felül már a hajtogatható készülékek igényeit is figyelembe vették a fejlesztők. Lényegében évek óta kritizálták azért a Google-t, mert nem igazán foglalkozott azzal, hogy az Android jól tudjon alkalmazkodni a táblagépek felületéhez. Néhány alapfunkció volt csak a nagyobb képernyő kihasználására, ez pedig alapjaiban határozta meg a gyenge felhasználói élményt.

Galéria megnyitása

A gyártóknak kellett saját szakállukra olyan grafikus felhasználói felületet összerakni, ami jobb multitasking lehetőségeknek biztosított alapot, egyszerűbben lehetett osztott képernyőn használni az applikációkat, és így tovább.  Ha ezt nem tette meg egy adott cég, akkor szinte borítékolható volt, hogy az emberek nem igazán tudják majd úgy kihasználni az androidos eszközöket, mint például egy Apple iPadet. Ez pedig jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy az iPadek piaci dominanciája hajmeresztő mértéket öltött.

De most itt az Android 12L. Saját lezárt képernyőt kapott, amin több információ jelenhet meg, mint eddig, és gazdagabban lehet konfigurálni. Az értesítési sáv külön lett választva a gyorsbeállítások szekciótól, az egyiket az egyik oldalon, a másikat pedig a másik oldalon lehet majd lehúzni a képernyő tetejéről. Így amikor az ember csak az értesítéseket szeretné látni, nem fognak felesleges helyet foglalni a gyorsbeállítások.

Galéria megnyitása

A rendes beállítások menü és sok más alkalmazás is képes lesz alkalmazkodni az Android 12L esetében a széles, nagy képfelületekhez. Ilyenkor felosztva jelennek majd meg a menüelemek, balra kerülnek a főbb opciók, jobbra pedig az almenük, amikben már a konkrét beállítások elérhetőek. Egyre több applikáció lesz majd képes idomulni a nagy kijelzőfelületekhez. Ennek köszönhetően könnyebben lehet majd áttekinteni a dolgokat, legyen szó akár üzenetekről, munkafolyamatokról, vagy szórakozásról.

Leegyszerűsítette a Google az osztottképernyős alkalmazásmegnyitás lehetőségét is. Ez a tableteknél alapvető szükséglet, hiszen a nagyobb eszközökön minden gond nélkül lehet úgy videót nézni például a YouTube-on, hogy mellette még teljesen jól használható méretben az üzenetkezelő is meg van nyitva, és cseveghet az ember a barátaival, miközben tartalmat fogyaszt. Az alkalmazások ikonját megfogva lehet majd a kiemelt applikációkat „feldobni” a képernyőre.

Galéria megnyitása

Lényeges fejlesztés még az Android 12L-nél, hogy van egy alsó sáv, amire ki lehet pakolni több alkalmazást is, és ezeket gyorsan el lehet érni szinte minden helyzetben. Ide kiemelhetőek a legsűrűbben használat alkalmazások, amik között így még egyszerűbben lavírozhat a felhasználó. Ahogy a hagyományos parancsikonoknál, úgy ezeknél is látható lesz a friss események számlálója, ezáltal a lényeges értesítések kevésbé fogják elkerülni az emberek figyelmét.

Az Android 12L a Pixel 3-ra már nem készült el, a Pixel 3a modelltől támogatott az összes Pixel készülék. De nem telepíthető minden támogatott referencia gépre azonnal, a Pixel 6 és 6 Pro csak később kapja meg az új operációs rendszert, de még márciusban jön a frissítés ezekre is. A csúszás oka nem ismert.

Azt is elmondta a Google, hogy a Samsung, a Lenovo és a Microsoft jelezte elsőként, hogy készül olyan masinával, amin az Android 12L operációs rendszer lesz biztosított. Azt nem tudni, hogy a különböző márkák milyen megoldásokon dolgoznak, nemcsak táblagéppel, hanem hajtogatható mobillal is számolni kell itt. És igazából mindhárom márka készített már korábban hajtogatható terméket különböző formákban.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére