Ahogy követik egymást az új költséghatékony okostelefonok, lényegében egyértelműen lehet azt látni, hogy a gyártók már inkább néhány dologra kihegyezik az eszközöket, miközben bizonyos dolgokat pedig elhanyagolnak. Nem törekednek a kiegyensúlyozott specifikációra, csak az árat próbálják lent tartani, de ez is egyre nehezebb feladatnak látszik.
A Redmi Note 12 széria első tagjai eléggé megosztóak lettek, és most itt a Realme 10, amiről ugyancsak azt lehet elmondani, hogy vannak erőségei, de jelentős gyengéi is. A képernyőre például nagyon figyeltek a tervezők. A megfizethető okostelefon egy 6,4 hüvelykes, Full HD+ felbontású panelt kapott, ami 90 Hz-es üzemre képes, és ragyogó, 1000 nites fényerőt tud produkálni. Játékoknál 360 Hz-es érintésérzékeléssel is számolni lehet, és Gorilla Glass 5 üveg védi a masina felületét.
A Realme 10 a MediaTek egyik legerősebb 4G-s lapkáját kapta meg. A Helio G99 dolgozik a motortérben, ami alkalmas lesz egyebek mellett a mobilos PUBG folyamatos futtatására is. Erre külön kitért a vállalat a bemutató során, mert pontosan tudják, hogy ez igazából már több millió felhasználó számára egy fontos szempont. A Realme 9-nél 40%-kal erősebb az új modell, AnTuTu-ban nagyjából 400 ezer pontot tud elérni, és magában a CPU 25%-kal gyorsabb, miközben 20%-kal kisebb a fogyasztása.
Meg lehet majd vásárolni az okostelefont akár 8 GB-nyi rendszermemóriával is, persze az olcsóbb modelleknél be kell érni szerényebb RAM kapacitással, 4 és 6 GB-os opciókból is lehet majd választani. A szoftver pedig még virtuális RAM-ot is képes pluszban biztosítani a tárhelyből. A háttértár 64 GB-ról indul, de még akár 256 GB-os is lehet, és a 128 gigás opció sem hiányzik a palettáról, ami nem minden gyártónál megszokott. UFS 2.2 modulokat használ a Realme, ennek köszönhetően akár 50%-kal gyorsabban indulnak majd az appok, játékok. Van bővítési lehetőség is, akár 1 TB-os kártya is használatba vehető, persze ez a tempóra hátrányos.
Ez eddig szép és jó, de a kamerához érve már erőteljes csalódottság érheti az embereket. A Realme 9 kamerarendszerét meg sem tudja közelíteni az a modul, ami itt megjelent. Két kamera látható a hátlapon, és az ultraszéles látószögű egységről teljesen le kell mondani, a segédkamera egy szimpla monokróm megoldás 2 MPixeles szenzorral. De a főkamera sem 108 MPixeles 1/1,67 colos mérettel, hanem csak egy 1/2,76 hüvelykes, 50 megapixeles megoldás került itt elő.
Az előlapi képalkotó 16 MPixeles, szóval az önarcképek készítése során azért nem lesz ok panaszra, hogy valami jót is tudjunk már mondani. Ha videózni szeretne az ember, be kell érnie az 1080p minőséggel, legyen szó bármelyik kameráról, sajnos egyáltalán nincs 4K támogatás sem.
A masina a 4G LTE modemet használja mobilinternetelérésnél, később érkezik majd 5G-s modell belőle. A kapcsolati lehetőségeket tekintve van még itt 802.11ac szabványnak megfelelő Wi-Fi, Bluetooth 5.3 modul egyebek mellett aptX Adaptive kiterjesztéssel is, és biztosított még A-GPS vevő. NFC chipet sajnos nem érdemes keresni, ez továbbra is hiányzik. Dual-SIM-es a Realme 10, DSDS módban képe a hálózati kártyákat kezelni.
Az ujjlenyomat-olvasó a keretre került, ami olcsóbb és igazából praktikusabb is, mint a korábban használt, kijelző alá bújtatott megoldás. Feketében és világoskékben lesz megvásárolható a mobil. Kapott a C-típusú USB mellett egy 3,5 milliméteres Jack csatlakozót is, ezen a téren nem érheti szó a ház elejét. A termék 5000 mAh-s akkumulátornak ad otthont, amit 28 perc alatt lehet majd 50%-os szintre tölteni a 33 wattos gyorstöltés révén.
A Realme 10 már globális árazással lett bejelentve, szóval nem egzotikus devizákban van megadva az ára. A novemberben forgalomba kerülő készülék 230 dollárról indul 4/64 GB-os kivitelben, 250 dollárt kóstál 4/128 GB-tal, 270 dollárért kapható a 6/128 gigás modell, 280 dollár a 8/128 GB-os, ás kereken 300 dollárért cserébe lehet hozzájutni a 8/256 GB-tal ellátott géphez, ami már meglehetősen sok pénz egy ilyen konfigurációért.