A OnePlus már kínál TWS formátumú fülhallgatót, tehát olyan eszközt, aminek egyáltalán nincsenek kábelei, de a OnePlus Buds több mint 30 ezer forintot kóstál, ami nem kevés. Ezzel tisztában van a OnePlus is, éppen ezért rukkolt most elő a Buds Z modellel, ami valóban vezeték nélküli, és már egy fokkal kedvezőbb árazású, mint a Buds volt.
Az újdonság teljesen átlagos megjelenéssel bír, viszont a fehér színével azért vonzza majd a tekinteteket. Persze a lényeg itt nem kívül, hanem belül lakozik. A felszín alatt a fülhallgató 10 milliméteres dinamikus hangkeltőt vonultat fel, ami a teljes hangtartományt magában próbálja majd lefedni. A belső kialakítás viszont olyan, hogy adott esetben képes lesz növelt basszussal szolgálni. A hangminőséget a puszta számok alapján nem igazán lehet megítélni, az első teszteket követően már többet tudunk majd erről.
A OnePlus odafigyelt arra, hogy megfelelő mennyiségű „okosságot” csempésszen a fülhallgatóba, ezáltal lesz képes jobb élményt nyújtani adott körülmények között. Van natív Dolby Atmos szupport, ami a filmek, sorozatok, játékok esetében lesz igazán hasznos, ezt kihasználva jól érezhető teret kap az alapvetően sztereó eszköz. És van Bass Boost opció, ami egy pillanat alatt kiemelkedően erős mélyet tud előállítani.
Bluetooth 5 modult használ a OnePlus Buds Z ezáltal tud kiváló szinkront biztosítani minden helyzetben. A maximális átviteli távolság nem nagyobb, mint más Bluetooth-os eszközöknél, 10 métert tud maximálisan áthidalni. Kettő mikrofon található a kiegészítőben, és ezeket kihasználva képes szűrni a zajt. Itt viszont azonnal le kell szögezni, hogy nem aktív zajszűrést biztosít, ami mindenhol üzemel, hanem a hívások során képes a háttérből beszűrődő hangokat féken tartani.
A Buds Z szilikon illesztékkel futott be, és ebből három méretet fog felvonultatni, így mindenki azt választhatja, ami a lehető legjobb szigetelést és kényelmet biztosítja. Ahogy azt már fentebb említettük, fehér lett a kiegészítő, viszont azt is hozzá kell itt tenni, hogy a OnePlus előrukkolt egy Steven Harrington kivitellel, ami az ismert művésznek a grafikáit hordozza magán, és egészen extrém külsővel rendelkezik. Ez a fiatalok körében lehet majd népszerű opció.
Egész napos viselés mellett sem fog különösebb terhet jelenteni a füles, mivel mindössze 4,35 grammot nyom, és akkor sem okoz fejfájást, ha a tokját is vinni kell vele, hiszen az is csak 40 gramm tömegű és 75 x 35,9 x 29,05 milliméteres. IP55 minősítéssel rendelkezik a termék, szóval bírja majd a fröccsenő vizet, az izzadtságot és az esőt is.
A fülhallgatókban 40 milliamperórás kapacitású akkumulátor fog megjelenni, a tokba pedig a tervezők egy 450 milliamperórás telepet suvasztottak be. A lényeg persze az, hogy mennyi ideig bírja szusszal, és ilyen téren nem lehet ok panaszra. Elegendő 5 óránként feltölteni az eszközt, és összesen 20 órás üzemidő csalogatható elő belőle. Fontos még azt is elmondani, hogy támogatott a gyorstöltés, 10 perc elég ahhoz, hogy 3 órányi használatra elegendő energiát vegyen fel. És a töltés C-típusú USB-n keresztül történik.
A OnePlus Buds Z ajánlott fogyasztói ára 60 euróban lett meghatározva, ami a gyenge forint árfolyam mellett 22 ezer forintos összeget jelent.



































