Az AMD a Catalyst novemberi verziójának kiadása óta két gyorsjavítást már elérhetővé tett a Catalyst 11.11a és a Catalyst 11.11b személyében. Úgy tűnik, hogy ennek ellenére még mindig vannak kisebb hiányosságok, amiket pótolni kell, így megérkezett a Catalyst 11.11c is.

Az új hotfix a Catalyst 11.11 alapjaira épül és tartalmazza mindazokat a hibajavításokat, illetve optimalizációkat, amelyek a Calatyst 11.11a-val és a Catalyst 11-11b-vel érkeztek. A gyorsjavítás ezúttal is Windows XP, Windows Vista és Windows 7 operációs rendszerekhez érhető el, ám a korábbiakkal ellentétben ez a kiadás most csak egyetlen játék problémáira kínál orvosságot, ahogy azt lentebb is olvashatjuk.

Elder Scrolls Skyrim

 

[list type="unordered"]

[*]Az AMD CrossfireX esetében mostantól normálisan működik a teljesítmény skálázódás az AMD Radeon HD 5000-es család tagjainál.

[/list]

Ezen az újításon kívül – amelynek érkezését korábban ígérték a vállalat szoftvermérnökei – egyebet nem kínál a friss hotfix. Akinek szüksége van a Catalyst 11.11c-re, innen letöltheti azt.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

21 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
rambojohny
rambojohny
2011. dec. 6. 14:02
#18

nagyon úgy néz ki, hogy HD6870-megy eladásra és jön egy GTX560 ti, mert már kezd az idegeimre menni a sok driver gond

medorim
medorim
2011. dec. 5. 20:19
#17

Elmondom nektek, hogy 4870 és 4890em van crossfire-be kötve.

Úgy tudtam, hogy csak azonos kártyát lehet crossfire-ba kötni. Vagy nem?

sanyix
sanyix
2011. dec. 4. 20:30
#16

@BeZol: és honnan tudod hogy "szaros" kis nvidia kártyákon jó az sli működés?

55 fps nem elég 1 kártyával? Ne röhögtess, mert az emberi szem max 50 képkockát tud megkülönböztetni másodpercenként, NINCS kivétel, de már 30 fölött elég folyamatos szokott lenni az élvezhetőséghez.

gab78
gab78
2011. dec. 4. 16:17
#15

BeZol,

Amikor már a 7es széria jön akkor ne csodálkozz, hogy nem fordítanak túl nagy figyelmet a 4esre. A köcsög nvidiánál ez épp ugyanígy van. Emlékezz mikor kijött a 8-as széria 9 hónapig a 7es és korábbi szériások még csak egy beta drivert sem kaptak. Azt tudnod kellene, legalább is illett volna utána nézned, hogy a későbbi VGA-t kell elsődlegesnek tenni, azaz nem a 4870 mellé kell a 4890-et tenni, hanem fortdítva (nekem nincs CF rendszerem, de most gyorsan utánanéztem kb 3 perc). A másik, az alaplap, nem mindegy, mit kap Express sávok tekintetében, 16x 4x vagy 16x 16x-el érdekes, hogy a radeonok, a legjobban a 8x 8x -as felállást szeretik. Nem dobok linket, dolgozz érte kicsit, nem csak szidkozódni kell!

BeZol
BeZol
2011. dec. 2. 20:17
#14

Elmondom nektek, hogy 4870 és 4890em van crossfire-be kötve. Gondoltam olcsón megszerzem az elavult 4890et, így nem kell új 6xxx-esre többet költeni, mert ez így még erősebb is elvileg.

Aztán jön a fekete leves, mégpedig hogy az AMD kurvára leszarja a 4ezres széria crossfire módját, úgyhogy szépen szívok bf3-mal, sőt már nem is játszom inkább vele. 45-60 fps-t érek el 1280x800 low beállításokkal, de olykor 35re is leesik, szánalom... Nekem a minimum 60fps kell.

Másnak már régi szar nvidia karival több fps-e van, mert "köcsög" nvidiánál vhogy ezek szerint van vmi driver támogatás, úgyhogy nekem ez volt az utolsó, hogy AMD vga-t vettem, velem nem etetik meg a rohadt üzletpolitikájukat, hogy vegyél zsír új kártyákat, a 2-vel ezelőtti szériát meg rommá rontják a driverekkel, de az új játék igényli az új drivert, mert amúgy nem indul el persze...

Hozzátenném, hogy mikor a BC2 jelent meg, 2010 februári béta tökéletesen ment, és mikor kijött a végleges játék, ment-ment a crossfire, de nem volt az igazi. És jöttek szépen az új driverek, amikkel a teljesítménynövekedést ígérték. Hát amivel egyáltalán működött a crossfire (márpedig ekkor 5xxx-ek voltak csak, ergo csak 1 szériával voltak régebbiek a karijaim), az egy 10.4 vagy 10.5-ös drivernek a "D" hotfixe volt, ami azért marha nagy röhej, főleg hogy az utána levő hónapokba egyik driverrel sem skálázódott a crossfire, egészen a 10.11es driverig, de kérem szépen, ez fél év csúszás, mit képzelnek ezek??? Fél évig ne játsszak???

Hozzátenném, hogy 4870nel ment 55fps-sel, de mikor a 4890et is aktiváltam, szépen 30-35 fps-em lett a szaros AMD driverek miatt. Persze mire kiadták a jó drivereket, 1920x1080ban minden full beállítással 80fps körül mozogtam, de ez a folyamatos driverekkel hülyülés förtelmes és felháborító.

Márpedig mikor megjelenik egy új játék, lehetőség szerint szeretnék azzal játszani, de ahhoz kell az éppen aktuális driver szinte mindig. De ha én azt felteszem, akkor buktam a BC2-met, márpedig nem fogok minden nap drivereket telepítgetni.

És tessék, eltelt 1 év, megjelent egy új BF, és ugyanaz a nóta, csak mostanra a 4xxx szériát fullra elcseszték a driverek miatt, hogy szépen megvegyék az emberek a 6xxx-eket. Jó üzletpolitika, de nálam nem nyerő, pedig már ati 8500 óta vagyok a vásárlójuk, de itt ezennel betelt a pohár.

Minden nvidiás ismerős csak röhög rajtam, hogy szenvedek az ati kártyáimmal, és megértem. Én is szépen veszek egy nvidia karit majd a következő szériából, nvidia legalább tud drivereket gyártani, vagy legalábbis lepénzeli a játékfejlesztőket, de nekem tök8, a lényeg hogy meglegyen az fps és menjen a játék, márpedig az AMD-nél ez nem működik immáron 3 éve, mindig van vmi porszem a gépezetben, úgyhogy köszöntem, hogy ekkora nyomorékok.

jozsefm
jozsefm
2011. dec. 4. 20:57

Gondoltam olcsón megszerzem az elavult 4890et, így nem kell új 6xxx-esre többet költeni,

Miért csodálkozol?=(

princeps
princeps
2011. dec. 2. 18:24
#13

nekem meg mióta megvan az új driver bekapcsolásnál hangoskodik a kártya, nemtom hogy van e összefüggés

MaximumGame2011
MaximumGame2011
2011. dec. 2. 17:22
#12

hellego: performance elötti sima 11.11 es Driver ami nem javított

utána jött 11.11a meg 11.11b most meg 11.11.c mindegyik szar.... legalább is fps be esik minden játék Skyrim és BF3 om is... mással most nem tolom...

irdatlannoby
irdatlannoby
2011. dec. 2. 15:50
#11

Azra k*rva:)

jozsefm
jozsefm
2011. dec. 2. 17:26

Ja, már megint..:$

hellego
hellego
2011. dec. 2. 13:32
#10

És te melyik Drivert alkalmazott amik a tapasztalatod alapján még beválik.? :-D

MaximumGame2011
MaximumGame2011
2011. dec. 2. 13:30
#9

hellego . Dettó nekem de BF3 ba :) eddig Ultrán volt 55-70fps em most van High en 55-70fps em.... maxon meg ilyen 30-40fps... szóval egy jó nagy szar... a driver..

Skyrimba -10-15fps em lett a Performance driver óta...

hellego
hellego
2011. dec. 2. 13:19
#8

Üdv!

Nekem mondhatni új a gépem és VGA is. (MSI 6950) De mikor feltettem a 11.11b verziót a BFBC2-nél lejjebb ment az FPS-em (180 ról 140-re) és szaggatott is a játék folyamatosan, illetve bizonyos pályákon eszméletlen visszahúzásaim voltak. Még a pingem is néha elszállt. Most visszatettem a 11.11-et és megint minden rendben. Tehát BFBC2-re nem ajánlom a frissítést. Illetve érdekelne, hogy más is tapasztalt-e ilyet.

LGx
LGx
2011. dec. 2. 12:17
#7

3 éves gépen (c2d e7200, radeon hd5750, 2G ram) high-on elmegy 1920x1080-ban, akadásmentesen a Skyrim, ez azért nem annyira rossz optimalizáció.

ezekről a performance driverekről csak annyit, hogy Rage egyikkel sem hajlandó 5fps fölé menni, míg régi driverrel futott szépen, csak lassabban töltötte a textúrákat. biztos, hogy nálam van a hiba, de régebbi drivert nem fogok vadászni, rage ment a kukába :)

nattila77
nattila77
2011. dec. 2. 12:16
#6

MaximumGame2011,

"kevesebb FPS Minden Játékba performance Driver óta.... vagy 15-20% al"

Ez szimplán nem igaz.

Beatmad
Beatmad
2011. dec. 2. 11:45
#5

Hogy-hogy szarul? én pont fordítva látom a dolgot, szép és gyors, elvileg ultra grafikához már két videokari kéne de egyel is simán jól megy, haverom régi gépén is nagyon jó mediumba

MaximumGame2011
MaximumGame2011
2011. dec. 2. 11:45
#4

phh: Nekem is van ilyen... de ezt nem Crossfire hiba.... ez performance driver csinálja , mert egy kalap szar...

MaximumGame2011
MaximumGame2011
2011. dec. 2. 11:43
#3

Ez most komoly csak ennyi? Tiszta hiba ez a driver... OMG

kevesebb FPS Minden Játékba performance Driver óta.... vagy 15-20% al

phh
phh
2011. dec. 2. 11:43
#2

Nekem a Skyrim olyat csinál (4850X2-em van), h amikor helyszínt váltok (bemegyek vhova, kjövök vhonnan) akkor alapból a game 20-30 fpseb megy (alap indításnál is). nyomok egy alt+tabot windowsba, aztán visszalépek Skyrimba és már 50-60 fpsem van...

madcaptain
madcaptain
2011. dec. 2. 10:46
#1

Nem mintha számítana, olyan szarul van megírva a Skyrim, de nagy UP a supportnak AMD részről.

Vissza az oldal tetejére