MEGÉRI GAMER NOTEBOOKAL KRIPTOVALUTÁT BÁNYÁSZNI?

A kínaiak nagyon ráálltak a gamer noteszgépekkel történő kriptovaluta bányászatra, ugyanis az asztali videokártyákat már egyre nehezebb beszerezni, de gamer notebookok még azért kaphatóak – valameddig.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2021. febr. 11. 10:42
Megéri gamer notebookal kriptovalutát bányászni?

A Bitcoin árfolyama eddig nem látott magasságokba emelkedett, miután a Tesla tulajdonosa, Elon Musk bejelentette, 1,5 milliárd amerikai dollárt váltottak át Bitcoinra, ezt az emelkedést pedig többé-kevésbé a többi kritpvaluta is lekövette, így egyre többen próbálnak szerencsét a kriptovaluta-bányászattal, mert egyre többen gondolják úgy, lehet értelme. Modern videokártyák köré már nehéz komolyabb bányászrendszert építeni, ezekből ugyanis hiány van, de olyannyira, hogy a kínai kriptovaluta-bányászok éppen ezért az új generációs, GeForce RTX 30 Laptop GPU sorozatú videokártyával felszerelt gamer noteszgépek felé fordultak, ezekkel próbálnak profitot generálni.

A noteszgépekből álló „bányászfarmokról” egyre több fotó jelenik meg a kínai közösségi médiában, sőt, egyesek már videót is posztolnak az éppen bányászó noteszgépekről, vagyis a jelenség egyre inkább terjed. Hogy megéri-e ilyesmiben gondolkodni? Ez több dologtól is függ. Egyrészt attól, az adott noteszgépben található GPU milyen teljesítményt tud felmutatni például Ethereum alatt, azaz mennyi idő alatt termeli ki a noteszgép árát, ha az összes szükséges kiegészítő költségét is belekalkuláljuk az egyenletbe – például a villanyszámlát, az extra hűtést, a tároláshoz szükséges standokat, illetve az adott helyiség bérleti díját.

A Tom’s Hardware munkatársainak mérései alapján a GeForce RTX 20 sorozatú videokártyák, amelyek 8 GB-nyi GDDR6-os fedélzeti memóriával rendelkeznek, nagyjából 45 MH/s teljesítményt tudnak elérni optimalizáció után, míg az asztali GeForce RTX 3060 Ti és a GeForce RTX 3070 is 60 MH/s körül teljesít Ethereum alatt. A mobil GeForce RTX 3060 már csak 45 MH/s körüli teljesítményt tud felmutatni, ugyanis a 192-bites memória-adatsín 25%-kal alacsonyabb teljesítményt tesz lehetővé – a memória-sávszélességre elég érzékeny az algoritmus.

A memória-sávszélességen pici tuninggal lehet segíteni, az a fogyasztást és a melegedést nem növeli számottevően, használat során 80-90 W-os fogyasztást produkálhat a GeForce RTX 3060 Laptop GPU, ezt pedig egy normális hűtéssel kordában lehet tartani, igaz, 24/7 üzemmód során kiegészítő hűtésre is szükség lehet, ahogy a kínai bányászfarmok fotóin már láthattuk.

A kínai fotókon szereplő noteszgépek jellemzően ugyanattól az OEM partnertől érkeznek, aki nem más, mint a Hasee. Egy-egy notebook ára 1380 dollár körül helyezkedik el, de nagyobb tételben akár 1200 dollárért, vagy még ennél is olcsóbban hozzájuk lehet jutni – ehhez persze több száz darabos megrendelés leadására lesz szükség.

A jelenlegi becslések szerint a szóban forgó laptopok nagyjából 6,5 dollárt termelhetnek napi szinten, a fogyasztásuk pedig nagyjából 0,2 dollárba kerülhet – természetesen a helyi költségektől függően. Mivel a kriptovaluták árfolyama meglehetősen instabil, azaz bármikor zuhanórepülésbe indulhatnak, ugyanakkor egy újabb csillagászati emelkedésnek is van esélye, nehéz megbecsülni, a befektetés mennyi idő alatt térülhet meg, már ha egyáltalán megtérül. A jelenlegi szintet nézve 220 nap alatt hozhatja vissza az árát egy notebook, de ebben az összegben még nincs benne az extra hűtés, a helyiség bérleti díja, a különböző állványok, illetve a hardver meghibásodásával sem számoltunk. Plusz egy nagyobb bányászfarm költsége sem elhanyagolható tényező, a beruházás pedig vagy megtérül, vagy nem.

Az egyik kínai bányász, aki BTCer néven tevékenykedik, a bányászfarm által termelt bevételből fizeti házuk jelzáloghitelét, ám az efféle vállalkozás mindenképpen rizikós. Egyrészt egy nagyobb bányászfarm bekerülési költsége nem éppen aprópénz, arra pedig nincs garancia, hogy 4-5 hónapon belül nem zuhan be az árfolyam, akkor pedig bukik a forgatókönyv, igaz, a megvásárolt hardvert azért még értékesíteni lehet, még ha nyomottabb áron is, de ez így akkor is veszteséges móka lehet. Ugyanakkor kétségtelen tény, hogy ha az árfolyam tovább emelkedik, a megtérülés ideje még csökkenhet is, azaz jól is elsülhet egy efféle beruházás, a kockázat azonban nagyon nagy, alapos átgondolást követel. Opcióként a kriptovaluták vásárlása is szóba jöhet, az is kockázatos, ott is jelen van a bukás lehetősége, de nyereséget ott is lehet realizálni.

Az efféle „vállalkozók” miatt azonban tovább fokozódhat a hiány a videokártyák szegmensében, ahol már eddig sem volt valami rózsás a helyzet, sőt, a gamer noteszgépek piacán is romolhat az egyes modellek elérhetősége, aminek sokan nem fognak örülni – már csak azért sem, mert ez a folyamat az árak emelkedésével jár.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

10 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Pales
Pales
2021. febr. 11. 22:26
#2

Miért használnak manapság még gpu-kat erre vki meg tudja mondani? Egy Asic miner sokkal jobb hatásfokkal bányász.

TheKisem
TheKisem
2021. febr. 15. 10:38

@HaosKitsune Valóban nem teljesen egyértelmű, de 1: fogyasztói hardveren legtöbben Ethereumot bányásznak, és a cikk ilyenekről szól, 2: a cikkben is az Ethereumot említik meg és a hozzá tartozó hashrate-ek találhatóak. Erre pedig a legjobb megoldás a videokártya, amit ráadásul könnyebb is eladni, ha beszakad az árfolyam.

kadarivi
kadarivi
2021. febr. 11. 11:19
#1

Viszont, ha nem sütik meg a bányászattal, akkor külső szemlélőnek egy 0 napos noti lesz 1-2 év használat után is. A használt céges notik után jönnek majd a "nem használt" gamer notik. Facebookozó nagymamáknak még mindig jobb vétel lesz, mint a celeron procis + 2GB RAMos szutykok a MediaMarktból.

TheKisem
TheKisem
2021. febr. 15. 10:27

@Imasundaj Alulfeszelt - nagyobb mértékben, mint írtad, az én 2070-em is dolgozik szinte egész nap és csak ~105w-ot fogyaszt, fix 55°C-on, és nem azért, mert szeretném, ha hosszú életű legyen, de azért is, mert így a leghatékonyabb -, ráadásul a dedikált bányászkártyák mindig ezen az 55 fok körüli hőmérsékleten üzemelnek 0-24-ben, tehát a folyamatos hőtágulásból adódó degradáció is nagyságrendekkel kisebb mértékű.

Lehet, hogy a ventilátorokat érdemes cserélni, ha egy ilyen kártyát veszel, de én előbb nyúlnék rá egy profi bányásztól videokártyára, mint egy akármilyen gamertől.

Vissza az oldal tetejére