Az App Annie rendszeresen készít érdekes piaci elemzéseket, és ezúttal egy különösen érdekes tényre mutatott rá a piackutató. Kiderült, hogy már vannak olyan területek, ahol bizony nem a YouTube a legnézettebb videós platform, hanem a közösségi oldalban is erős TikTok. A rövid, velős, általában vicces felvételek nagyon hosszú időre tudják rabulejteni a nézőket.
A ByteDance alkalmazását egy évvel ezelőtt Donald Trump még a kitiltással fenyegette, ma pedig már egy réteg számára ez jelenti az elsődleges szórakozási felületet. Az App Annie felmérése szerint az androidos okostelefonokon tudott elsőnek fordítani a TikTok az Egyesült Államokban és az Egyesült Királyságban is.
Tehát kettő nagy nyugati piacon is többen nézik már a mobiljukon a kínai fejlesztésű alkalmazást, mint a Google szárnya alá tartozó YouTube-ot, ami a maga nemében hasonló alapkelléknek számít, mint a közösségi oldalak terén a Facebook. Voltak jelei annak, hogy ez az előzés bekövetkezhet, szóval nem volt érte az elemzőket váratlanul, már tavaly akadtak olyan időszakok, amikor az androidos mobilokon több időt töltöttek az emberek a TikTok, mint a YouTube előtt.
Most augusztusban azonban a teljes hónapra kiterjedően nagyobb volt a forgalma a főleg fiatalok körében hódító platformnak. A felhasználók átlagosan kb. 24 órát töltöttek a TikTokon videózással az elmúlt hónapban, miközben a YouTube az androidos okostelefonokon 22 órát és 44 percet töltött az előtérben. Az Egyesült Királyságban pedig az arány ennél sokkal szélsőségesebb, ott már korábban megtörtént a helycsere. Az angolok mindössze 16 órát nézték átlagosan a YouTube-ot az androidos eszközeiken, miközben 26 órát lógtak a TikTokon.
Sajnos azt nem lehet tudni, hogy a teljes forgalom miként nézne ki, egyáltalán az okostelefonos fronton, mert ahhoz látni kellene azt is, hogy az iPhone-okon miként alakultak a szokások. Az pedig nem kérdés, hogy amennyiben minden eszközt számításba vennénk, messze a YouTube vezetne a TikTokkal szemben, hiszen a TikTokot nem sűrűn fogyasztják az emberek más felületeken, még a webes része sem túl népszerű.
A TikToknak a legutóbbi információk szerint „csak” nagyjából 700 millió felhasználója van globálisan, amiről korábban vadabb számokat is lehetett hallani. A YouTube viszont 2 milliárd emberhez ér el mostanra, szóval már az önmagában elképesztő eredmény, hogy olyan kiemelt régiókban, mint az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság, a legnagyobb mobilplatformon a TikToknál van az előny.
A Google ezt látva minden bizonnyal azon lesz, hogy megkíséreljen a „problémás” területeken változtatni a szokásokon. Kezdésnek a cég már korábban bevezette a rövid videók készítésére alkalmas Shorts funkciót, aminek az elkövetkezendő időszakban valószínűleg sok energiát fordít majd a népszerűsítésére.



































