Jelenleg meglehetősen labilis a helyzet a tőzsdén, a legkisebb rossz hír is jelentős károkat tud okozni, és az Amazon is kicsit pórul járt emiatt. Az utolsó negyedéves cél hajszállal maradt a várt alatt, de már ez is elég volt ahhoz, hogy néhány százalékos esés történjen az értékpapírok árfolyamában. Az AWS nagyon szépen teljesít, az Amazon Prime ára pedig emelkedik.
Az utolsó negyedév során az Amazon forgalma elérte a 137,4 milliárd dollárt, viszont a különböző elemzések 137,6-137,7 milliárd dollárra várták a bevételt. Az egy részvényre leosztott eredmény már jobb is lett a vártnál, szóval arról nem beszélhetünk, hogy jelentősebb elmaradása lett volna. Egyébként 9 százalékos emelkedés történt éves szinten. Érdekes módon teljes 2021-et nézve már sokkal jobb volt a helyzet, ugyanis 22%-kal tudta növelni a bevételét, és így 469,8 milliárd dollárt forgalmazott.
A profit még szebb képet mutat, ami érdekes módon a Riviannak köszönhető. Az Amazon jelentős befektetéssel segítette a Riviant, ami a tőzsdére lépést követően meghálálta magát, szép profitja származott az autógyártóból az Amazonnak. És mivel a Rivian elég jól áll, így a jövőben még többet hozhat az Amazonnak a jó beszálló révén. 14,3 milliárd dollár volt a cég profitja, ami csaknem a duplája az egy évvel korábbinak, tavaly ilyenkor 7,2 milliárd dollárról számolhattunk be. Az éves nyereség is emelkedett, 21,3 milliárd dollárról sikerült a teljes, 2021-es profitot 33,4 milliárdra felhozni.
Az Amazon számára a legfontosabb jelenleg az AWS szolgáltatás. Ez a terület az ugyanis, ami kifejezetten jól termeli a profitot. A webes szolgáltatások biztosításával a vártnál többet keresett az év végén a vállalat. 17,8 milliárd dollár volt itt a teljes bevétel a negyedik negyedév során, szemben a várt 17,3 milliárd dollárral. Az AWS magában 39,5 százalékos növekedésen ment keresztül egy év alatt.
A friss bejelentések között az fokozta még kicsit a negatív hangulatot, hogy az Amazon bejelentette, hogy megemeli a Prime előfizetésnek az árát. Ez már egy ideje nem drágult, és a jelen gazdasági helyzetben a vállalat úgy ítélte meg, hogy kénytelen egy kicsit fentebb tornászni az árakat. A havidíj a továbbiakban már 13 helyett 15 dollár lesz, a teljes éves előfizetésre pedig 140 dollárt kell majd kiadni a korábbi 120 dollár helyett. Legutóbb 2018-ban emelt az Amazon, akkor 100-ról 120 dollárra, előtte pedig 2014-ben volt ilyen lépés, az eredeti 80 dollárról akkor lett 100 dollár az éves előfizetés.
A befektetők egy része talán attól tart, hogy a mostani drágulás eltántoríthat néhány felhasználót, de ez valószínűleg nem reális félelem. Az Amazon Prime már 200 millió előfizetővel rendelkezik globálisan. A vállalat pedig folyamatosan dolgozik azon, hogy a szolgáltatást élvezők rendszeresen kapjanak újdonságokat különböző formákban.
Azt is elmondta az Amazon, hogy az első negyedév forgalmát jelenleg 112 és 117 milliárd dollár közé várják. Tehát nem számítanak arra, hogy jelentős lesz az éves növekedés. A tavalyi első negyedévhez képest a projektált számok 3-8 százalékos gyarapodást jelentenének. De a lényeg az, hogy az Amazon Web Services ennél jobb ütemben fog növekedni, és ezáltal a nyereség is nagyobb mértékben növekedhet, tehát folyamatosan javul a cég profittermelő képessége.