A G.SKill standján rengeteg folyékony nitrogén fogyott a Computex 2019 idején, aminek meg is lett az eredménye: sikerült beállítani egy új DDR4-es memória-órajel világrekordot, de ezzel együtt további 23 másik rekordot is megdöntöttek a lelkes tuningmesterek.

Galéria megnyitása

Az új memória-órajel világrekord eléréséhez ismét egy MSI MPG Z390I Gaming Edge AC alaplapot használtak, amely egy Core i9-9900K típusú processzornak, valamint egy G.Skill Trident Z Royal sorozatú memóriamodulnak adott helyet. A tuning során a processzor csak 2 maggal és 2 szállal dolgozhatott, azaz a Hyper-Threading technológiát szokás szerint letiltották, valamint a processzormagok többségét is. A CPU esetében egyébként 101,49 MHz-es BCLK-t és 15x-ös szorzót vetettek be, így az órajel 1522,33 MHz-en állt meg.

A memóriamodul esetében már extrém tuningra került sor, amelynek eredményeként egészen 2943,2 MHz-es valós, vagyis DDR4-5886,4 MHz-es effektív órajelig sikerült eljutni, ami igen komoly eredmény – olyannyira, hogy új memória-órajel világrekordot is jelent. Az egyetlen 8 GB-os memóriamodul végül CL31-63-63-63 3T időzítés mellett üzemelt, maga az eredmény pedig Toppc nevéhez fűződik.

Rajta kívül sokan mások is rekordokat döntöttek, ehhez pedig ASRock X299 OC Forumla, illetve ASROCK Z170M OC Formula alaplapot használtak – előbbiben teszttől függően Core i9-9980XE  és Core i9-9960X típusú, utóbbiban pedig Core i9-9700K típusú processzor dolgozott.

K|ngp|n sikeresen megdöntötte a 3DMark Time Spy világrekordot, igaz, ehhez szükség volt négy darab EVGA GeForce 1080 Ti K|ngp|n Eiditon videokártyára, valamint egy tuningot Core i9-9980XE processzorra is. Említésre méltó még, hogy a Geekbench 3 többmagos tesztjében új világrekordot sikerült beállítani egy ASUS RoG Dominus Extreme alaplap és a Xeon W-3175X processzor segítségével, így az új rekord most már 135527 pont. A többi rekordról a fenti táblázat ad képet, további részletek pedig a HWBot különböző oldalain találhatóak az új rekordokkal kapcsolatban.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

10 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
tomm27
tomm27
2019. jún. 7. 15:37
#3

Ilyen idozites mellett egy kave is belefer ket bus kozott  :D

axe
axe
2019. jún. 7. 14:07
#2

CL31-63-63-63 3T :DD

s_otto
s_otto
2019. jún. 8. 11:23

@Mosdatlan_falusi

:D sikerült szerintem

s_otto
s_otto
2019. jún. 7. 13:00
#1

Ahogy a képet nézem az eredményekről, erről se lesz hír a PH!-n !!! :D :D :D

Busterftw
Busterftw
2019. jún. 9. 12:37

@firebird182 Ez mar erosen szubjektiv kategoria.

Vissza az oldal tetejére