MÉG TAVASSZAL JÖHET A GOOGLE PIXEL 6A, ÉS A PIXEL OKOSÓRA

Kiszivárgott az idei évre tervezett Pixel készülékek menetrendje a vállalat első okosórájával együtt, amiből először talán csak ízelítőt kaphat a közönség.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
2022. márc. 29. 8:49
Még tavasszal jöhet a Google Pixel 6a, és a Pixel okosóra

A Google folyamatosan fejleszti a hardverkínálatát a különböző referencia eszközök révén. A vállalat kapcsán lehet azt tudni, hogy készül a Pixel a szériájának a következő tagjával, és most kiszivárgott egy menetrend, ami nemcsak ennek az érkezését fedi fel, hanem említést tesz a többi idei Pixel termékről is.

John Prosser számolt be arról a hírről, miszerint a Google I/O keretei között nemcsak szoftveres újdonságokra kell számítani, hanem hardveres fejlesztések is lesznek. Méghozzá a Pixel szériának a legújabb tagjai kerülhetnek majd elő a fejlesztői konferencián. A Pixel 6a teljesen be fog mutatkozni a jelenlegi információk szerint, és ez még nem minden. Állítólag előkerül majd a Pixel Watch referencia okosóra is.

A Pixel Watch kapcsán Prosser úgy tudja, hogy csak egy előzetessel szolgál majd a Google, szóval ez a viselhető kiegészítő továbbra sem fog bevetésre kerülni. Már nagyon hosszú ideje szólnak pletykák az okosóra érkezéséről, de nem igazán akar ideérni. De, ha minden jól megy, akkor talán a Google I/O-n már kapni fogunk ennek kapcsán valamilyen információt, bízunk abban, hogy látni is lehet majd. Vannak már erről állítólag renderképek, de hivatalosan nem lehet tudni, hogyan fognak kinézni az eszközök.

Hivatalosan októberben kerülhet bevetésre a Pixel Watch, szóval a Google I/O-n nyújtott előzetest követően még jó sokáig várhatnak majd erre a felhasználók. Úgy tudja John Prosser, hogy a Pixel Watch a Pixel 7 szériával együtt fog reflektorfénybe kerülni. Ez azt jelenti, hogy az idei zászlóshajók is októberben jelennek majd meg, ahogy az igazából már nagyjából megszokott. A legtöbb Google Pixel csúcsmobil októberben jelent meg eddig, ritkán tér el ettől a menetrendtől a keresőóriás.

A Pixel 6a okostelefon állítólag hasonló dizájnt kap majd, mint a Pixel 6 széria, és nem ez lesz az egyetlen lényeges párhuzam a számozásban azonos modellekkel. Elvileg a Tensor rendszerchipet is megkapja majd a szerényebb mobil, ezáltal a teljesítmény igencsak jó lesz. A Pixel 6a egy 6,2 colos AMOLED panelt kaphat majd. A főkamerája 12 megapixeles lehet, a Sony IMX363 szenzort alkalmazhatja, és lesz még egy ultra-széles látószögű képalkotója, ami ugyancsak 12 MPixeles lesz, csak már az IMX355 érzékelőjét használja majd a Sonynak.

A Google Pixel Watch az eddigi információk alapján nagyon letisztult dizájnnal fog megszületni, mondhatni minimalista kialakítása lesz. Egyetlen gombot kap majd, ami úgy működik majd, mint a hagyományos órákon a korona, szóval lehet majd tekerni a tengelye körül. Ezzel leegyszerűsíthető majd az okosóra kezelése bizonyos körülmények között, de egyébként az eszköz elsődlegesen az érintéses vezérlésre lesz optimalizálva. Ezt a terméket a Google már a Samsung partnerségében, a Fitbit tapasztalatait is felhasználva alkothatja meg a Wear OS rendszerrel.

A Pixel 7 széria pedig két taggal jöhet, ahogy azt már a Pixel 6 esetében is láthattuk. A készülékek 6,3 és 6,7 hüvelykes megjelenítőkkel kerülhetnek bevetésre, és már a Tensor lapkának a továbbfejlesztett változatát hozhatják el, ami még magasabb tempót nyújthat, és jobb képességekkel szolgálhat a gépi tanulás gyorsítását tekintve. Egy új 5G modem is megjelenhet majd itt, és a kamerákban továbbra is a Pixel 7 Pro lesz erősebb, ugyanis a pletykák szerint csak annak lesz zoomolásra alkalmas képalkotója, a Pixel 7 marad két kamerával szerelt.

Fokozatosan növekedett az elmúlt időszakban a Pixelek iránti érdeklődés, viszont a széria nagyon sok hibával küzdött. Bízunk abban, hogy a soron következő újdonságokat a Google magasabb minőség és stabilabb szoftveres oldal mellett tudja majd elindítani.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére