MÉG MINDIG TAROLNAK AZ NVIDIA VIDEOKÁRTYÁK ÉS AZ INTEL PROCESSZOROK A STEAMEN

Az AMD egyelőre nem tudta növelni piaci részesedéseit a Steamen, ám az elkövetkező hónapok folyamán változhat a helyzet.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2019. ápr. 9. 17:00
Még mindig tarolnak az Nvidia videokártyák és az Intel processzorok a Steamen

A Steam munkatársai időről időre közölni szokták, mely hardverek milyen részesedéssel rendelkeznek a digitális tartalomszolgáltató rendszer háza táján. Az elmúlt hónapok alapján, amelyeket alaposan beárnyékolt az Intel processzorhiány, sokan azt gondolhatnák, hogy most az AMD végre növelni tudta piaci részesedését a Steam felhasználók körében, ám a számok sajnos mást mutatnak. Az adatok alapján az Intel még mindig 82%-os piaci részesedéssel bír e területen, vagyis az AMD továbbra is 18%-on áll – ezen a helyzeten remélhetőleg változtatni fognak a rövidesen megjelenő, Zen 2 alapokon nyugvó AMD processzorok. Magszám terén egyébként érdekesség, hogy a hat- és nyolcmagos modellek sorrendben 12,2 és 2,2%-os részesedéssel bírnak mostanában, azaz sorrendben 2 és 0,5%-os növekedést produkáltak az elmúlt három hónap során. A többség, azaz a Steam felhasználók 55,7%-a még a négymagos modellekre támaszkodik, ha játékról van szó, és ez igazából nem is olyan nagyon meglepő.

Videokártyák frontján túl nagy csodát nem várhatunk, hiszen AMD fronton nem sok újdonság érkezett az elmúlt hónapokban, gyakorlatilag csak a Radeon RX 590, illetve a Radeon VII jelent meg – egyik sem az az igazi népkártya. Éppen ezért az AMD piaci részesedése nem is tudott növekedni, azaz továbbra is 15%-on áll, míg az Nvidia gondtalanul őrzi 75%-os részesedését, hála a dominanciájának. A maradék 10%-ot az Intel integrált videóvezérlővel ellátott processzorai uralják. Az elkövetkező hónapok folyamán AMD fronton remélhetőleg segítenek a piaci részesedés növelésében az érkező NAVI alapú videokártyák, jövőre pedig az Intel Xe sorozatú videokártyái alakíthatják át egy picit a már-már unalmassá és eseménymentessé váló piaci képet.

Videokártyák terén egyébként beszédes adat, hogy a 12 legnépszerűbb modell mindegyikét az Nvidia gyártotta – ezek együttesen 52,8%-os részesedést alkotnak. Az első AMD videokártya a 13. helyen bukkan fel az összesítésben, ez pedig nem más, mint az 1,1%-os részesedéssel rendelkező Radeon RX 580. A következő AMD gyártmányú modell a Radeon R7 Graphics, ami 0,87%-os részesedéssel bír – ez lényegében egy,  az APU egységekben található sorozat. A legnépszerűbb videokártya a Steamen a GeForce GTX 1060.

Az általánosabb adatokat nézve azt látjuk, hogy a felhasználók többsége, egészen pontosan 66,92%-uk 64-bites Windows 10 operációs rendszert használ. A többség 8 GB-nyi rendszermóriával szerelt konfigurációval büszkélkedik, monitor terén pedig az 1920 x 1080 pixeles felbontás a legelterjedtebb. A több monitorból álló rendszereknél általában 3840 x 1080 pixeles asztalméret mutatkozik. Aki további részletekre is kíváncsi, itt találja a teljes összesítést.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

99 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
joelka1974
joelka1974
2019. ápr. 12. 11:02
#9

Terror, az a kijelentésed, hogy az Fx széria a történelem legnagyobb bukásu procija, mutatja hozzáertesedet a teljes pc iparághoz. Nincs tovább értelme veled véleményt cserélnem. Sok sikert a tovabbi "szakértői" állásfoglalásodhoz! Ui: mindenkit előre sajnálok, aki az élet bármely területen kerül veled kommunikációs vagy egyéb kapcsolatba.

Bihus
Bihus
2019. ápr. 12. 14:10

A BB is ugyanúgy lemaradt a telefonjaival, mint te az FX-eddel.

Tökéletes példa.

joelka1974
joelka1974
2019. ápr. 12. 9:30
#8

Terror, Te tényleg nem tudsz magyarul? Ki állitotta, hogy az Fx az mekkora sztár proci volt annak idején? Nem Amd Intel párhar vita, inkább véleménycsere van ebben a fórumban, most már én is azt mondom, hogy h....al innen a p...ba! A belinkelt videon látszik, hogy 1.080-al a 8350 is meghajtja annyira fhd-ban a vga-t, hogx az összes játék alatt a videoban az 50 fps volt a legalacsonyabb! Mit kell ezen vitatkozni, mit nem lehet érteni azon, hogy nyilván processzor limetes az én konfigom, de még mindíg jó elfogadható fps-el játékra. És most, hogy leestek a memóriaárak, jöhet a csere. Ez így belemegy az agyadba????

hici
hici
2019. ápr. 12. 10:41
  1. fogadd el
  2. engedd el
  3. cseréld le
  4. ???
  5. "profit"
joelka1974
joelka1974
2019. ápr. 10. 13:31
#7

Terror, % - számítást tanultál általános iskolában? Melyik grafikonokat nézed? Ahol mondjuk az i7-es proci tud 45 fps-t, az amd fx 8150 meg 41-et? Azta, mekkora különbség, tényleg, mekkora is? És a többi grafikonon? Ott meg, ahol az új generációs proci tud 160 fps-t, a régi amd fx meg 110-et, mond már meg, hogy mit jelent az a szemednek? Tényleg, hány fps-ig is számít igazán, amit valóban érzékel a szemed és az agyad? Figyu, szerintem Te évente cseréld alapjaiban a cuccaidat, de a többieknek javaslom, hogy okosan és ésszel költsenek fejlesztésekre....

Mosdatlan_falusi
Mosdatlan_falusi
2019. ápr. 10. 19:55

Ok, tehát egy olyan cpu, ami a megjelenésekor is le volt maradva a mezőnyhöz képest, most hirtelen "belépő szint" lett. Úgy látszik tényleg létezik az ún. fogyasztói Stockholm-szindróma...

joelka1974
joelka1974
2019. ápr. 10. 10:08
#6

Teljesen egyetértek az előttem szólóval!

2012-ben egy AMD-FX-8150-es gépet 16 GB-rammal vettem, 700W-os táp, Gigabyte alaplap UD-5. VGA-kat cseréltem gtx 670-esl kezdtem, rövid ideig 970, most 2 éve egy 1.070 van benne. Mérések alapján a gép még mindíg nem processzor limites, tehát kb. 90%-ban kiszolgálja a 7 éves CPU a GPU-t. Igen, én is gondolkozom hónapok óta a teljes konfig cserében (ház, táp, ssd-k maradnak), de egy Ryzen 5 2600-al, ddr4-el is csak kb 15% teljesítménynövekedés lenne a játékok szempontjából. Erre minek költsek most?? Szóval mindenkinek javaslom, jól rakjon össze egy konfigot, ne spóroljon, és min. 5-7 évig rendben lesz a gép, max VGA-kat cseréljen. Szerencsére jó áron el is lehet adni őket használtan, tehát nem bukik vele az ember. Ne dőljünk be a marketingnek, legyünk tudatos vásárlók! Mindezek ellenére, gratula AMD és lassan lassan azért tényleg jön a konfigcsere nálam is:-)

hici
hici
2019. ápr. 12. 9:53

Akkori processzorokban akkori tesztekben. Olyan teszt kéne ami a mostani tesztekben veti össze akkori procikkal

Geralt_of_Trivia
Geralt_of_Trivia
2019. ápr. 10. 9:19
#5

Nem tudom milyen piaci részesedést kellene itt az AMD-nek szükségszerűen növelnie, mikor ha valaki vett a Ryzen éra előtt egy i5-öt, az még mindig közel ugyanannyira jó játékra. Nézzük el mindenkinek, hogy 10-15% teljesítménytöbbletért nem rohannak új gépet venni, főleg nem egy olyan hardverpiacon, ahol a szerencsére már lecsengett kriptobányászat-őrület szintjére vannak beárazva az új RTX videokártyák, meg ha ugyanannyi RAM-ot venne az ember, amennyi most is van neki a régi gépben, az is kétszer annyiba kerülne neki.

Attól meg pláne tekintsünk el, hogy ha az egész világnak Magyar áron kellene gépet vennie, akkor sírva fakadnának, mert a 900 dodós gép hirtelen 1400-ba kerülne.

Nem értem, hogy miért várja el az ipar, hogy mindenki úgy cserélje a számítógépét, mint a telefonját. Teljesen abszurd. Én most vettem egy 2700X-et meg egy 1660Ti-t és köszönöm szépen jó vagyok minimum négy évig, de az is lehet hogy hatig.

Azuran
Azuran
2019. ápr. 11. 9:07

uplay ssd-n van a siege meg egy wd black hdd-n

FELULET
FELULET
2019. ápr. 10. 8:03
#4

Szóval ezek szerint az átlag usernek olyan GTX1060 kártyája van, amiről a ram chipek 2/3-át lelopták a gyárilag?

takos81
takos81
2019. ápr. 10. 17:30

Szerintem nem úgy számolták, ahogy Mosdatlan_falusi mondja, hanem úgy, ahogy Caboose. A felhasználóknál levő leggyakoribb VRAM mennyiség a 2 GB. Nem véletlen, hogy 2047 az az eredmény, ugyanis a 2048 MB az pont 2 GB lenne, csak azért kevesebb 1 MB-tal, mert tudtommal minden VGA levesz magának egy 1 MB-ot kizárólagos használatra, talán a Video BIOS-t tölti bele, vagy valami hasonlót. Fogjátok fel úgy, hogy 100 userből 20-nak 2 GB VRAM van a VGA-ján.

robbiemarko
robbiemarko
2019. ápr. 9. 20:44
#3

i5-7500 + gtx 1060 nyerő kombó volt annak idején :)

takos81
takos81
2019. ápr. 10. 9:18

Nekem most is az van. Egyelőre nem látom hátrányát, illetve nekem nem fontos, hogy minden ultrán menjen, így hajlandó vagyok némi kompromisszumra.

Resike
Resike
2019. ápr. 9. 20:03
#2

Ezt így akarjátok kiadni puncsmennek? Mert szerintem szívrohamot fog kapni.

Mosdatlan_falusi
Mosdatlan_falusi
2019. ápr. 9. 18:02
#1

/OFF Naná, hogy tarolnak, hiszen az AMD mindet "kettéhugyozta", szóval most kétszer annyi van a zöldekből.
/ON az a 2GB vram azért megnyugtat, hogy még csak átlagosan van elavulva a gépem.
Amit még nagyon szívesen látnék ebben a statisztikában, az a Win10 buildek szerinti megoszlása, vagy legalább a legtöbbek által használt verzió, nem csak szimplán "win10"

pal07
pal07
2019. ápr. 10. 10:37

Nekem lassan 10 ève can meg az x58 i7 es kb csak vga-t cserèletem pàrszor most jelenleg is Nv van egy 1070 .

Vissza az oldal tetejére