A TSMC megrendelői az előző év második felében egyre inkább elhúzódó teljesítésre számíthattak a 7 nm-es csíkszélességgel készülő termékek esetében, ugyanis sokkal nagyobb érdeklődés mutatkozott a legmodernebb gyártástechnológia iránt, mint amire a tajvani bérgyártó készült. Szeptember folyamán a DigiTimes arról számolt be, hogy éppen ezért a szokásos két hónapos átfutási idő közel háromszorosára, azaz majdnem hat hónapra nőtt, vagyis alaposan meg kellett gondolniuk a partnereknek, mekkora rendelést adnak le annak érdekében, hogy a jelentkező felhasználói igényeket kielégíthessék. Erre az évre a TSMC is azt javasolta, időben tervezzék meg a partnerek a menetrendet és időben adják le a rendeléseket annak érdekében, hogy a teljesítés időben megtörténhessen.
Most a DigiTimes iparági forrásokra hivatkozva arról számolt be, hogy a tavaly tapasztalt helyzet az aktuális év első felében is fennáll majd, vagyis a megrendelések teljesítésének átfutási ideje hat hónapnál is hosszabb lehet, ugyanis a 7 nm-es csíkszélességgel dolgozó gyártósorok kapacitása csak ekkora teljesítményre képes.
Annak érdekében, hogy a helyzet javuljon, a TSMC vezetése természetesen hozott már lépéseket: a tőkeberuházásokra elkülönített alapot nagyjából 4 milliárd dollárral emelték meg, amelyből 1,5 milliárd dollárt fektetnek a 7 nm-es csíkszélességgel dolgozó gyáregységek bővítésére, míg a maradék 2,5 milliárd dollárból az 5 nm-es gyártástechnológiát használó üzemrészeket rendezik be.A TSMC illetékesei a tavaly júliusi pénzügyi tájékoztató alkalmával elárulták, az 5 nm-es csíkszélesség már ennek az évnek az első felében tömegtermelésbe állhat. Ezt a gyártástechnológiát egyebek mellett az Apple és a Huawei új SoC egységei is igénybe vehetik, a velük felszerelt mobilok pedig még idén bemutatkozhatnak.
A 7 nm-es csíkszélesség egyébként a TSMC eddigi leggyorsabban növekvő gyártástechnológiája, ám az 5 nm-re történő átállás még ennél is gyorsabb lehet a közeljövőben. Az 5 nm-es csíkszélesség bevezetése egyébként segíthet a 7 nm-es üzemegységek terhelésének csökkentésében, így a megrendelések leadása és teljesítése között eltelő idő is érezhetően csökkenhet. Addig azonban még előrelátásra lesz szükség megrendelői fronton, vagyis a rendeléseket alapos tervezés keretén belül, jó előre érdemes leadni, hogy a kívánt mennyiségű lapka időben elkészülhessen. Azaz lényegében meg kell jósolniuk a megrendelőknek, nagyjából mennyi chipre tarthat igényt a piac, ami nem egy egyszerű feladat és sok buktatót is rejt.































