Habár pontos pénzügyi számokat nem közölt a stúdió, a CD Projekt Red vezetősége most mégis visszatekintett az elmúlt fél évre, és nagyon úgy látszik, hogy a cég helyzete kiváló. A Cyberpunk 2077-re továbbra is rengeteg előrendelés érkezik, ráadásul ezek egyharmada a vállalat saját piacterén, a GoG-on jön be.

Ezzel együtt jelenleg a bevétel jelentős része továbbra is a The Witcher 3 értékesítéseiből származik, a játék ugyanis továbbra is nagyon jól teljesít. Egészen konkrétan 2019 első felében többet adtak el a játékból, mint 2018 első felében. Ezt Piotr Nielubowicz, a stúdió pénzügyi igazgatója úgy értelmezi, hogy nagyon is érdemes csúcsminőségű játékba fektetni a pénzt és időt, hiszen még évekkel később is folyamatosan vásárolnak belőle.

A CD Projekt Red közben tovább növekedett. Míg 2018 végén 887 alkalmazottal működött a cég, ez mostanra 953-ra növekedett. Maga a stúdió 777 főt számlál (a 698 helyett), a GoG-nál azonban kevesebben dolgoznak: 176-an a 189 helyett. A stúdió elsősorban további fejlesztőkkel gyarapodott, de az üzleti részleg bővítése is szükséges volt a vezetőség szerint.

Érdekes, hogy a stúdió jövőjével kapcsolatban is elhangzott pár mondat, és nagyon úgy tűnik, hogy a csapat innentől kezdve két franchise-ra fókuszál majd: a Cyberpunkra és a The Witcherre: "Két nagy franchise menedzselése mellett számos független fejlesztést felügyelünk, így több párhuzamos projekt fut a cégnél, ami hosszú távon ki tudja simítani a megjelenések időbeosztását" - szól a menedzsment szövege. Itt tehát vélhetően arról lehet szó, hogy a 4-5 évente megjelenő nagy játékaik mellett menet közben néhány kisebbet is kiadnak majd.

"A cég átáll a két nagy franchise alapú modellre több független termék mellett, ami így lehetőséget ad a gyártás és a pénzügyi tevékenységek optimalizálásra, csökkenti a rizikófaktort, és lehetőséget ad arra a cég alkalmazottainak, hogy kiteljesedhessenek szakmailag."

Úgy tűnik tehát, hogy a két nagy franchise marad, mellé jönnek kisebb játékok, mellékágak (akár olyanok, mint a Gwent). Ezen kívül jelenleg az biztos még, hogy a The Witcher 3 októberben megjelenik Nintendo Switch-re is.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

19 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
morgyi
morgyi
2019. szept. 2. 6:13
#2

Nem tudom hogy pénzügyileg mennyire sikeres, de azért a Blizzard még mindig fent tudja tartani a hypeot. Egy Warcraft 4 vagy Diablo 4 nálam 0. napi vétel lenne. Nem 2-3 évente dobálják ki

Amúgy nem úgy volt hogy nem lesz több Witcher?

hici
hici
2019. szept. 2. 13:39

@morgyi úgy volt hogy nem lesz több witcher amiben geralt lesz a fókuszban ha jól rémlik.

Geralt_of_Trivia
Geralt_of_Trivia
2019. szept. 1. 20:33
#1

Csak nehogy ők legyenek az új Blizzard, akiknek volt 3 sikeres IP-je a kezdetekben, amiket máig fejnek. Szóval örülnék neki, ha nem a Witcher lenne az új Warcraft és a Cyberpunk az új Starcraft.

Geralt_of_Trivia
Geralt_of_Trivia
2019. szept. 3. 15:41

@Humbuk A Deus Ex Human Revolution első bejelentésétől fogva lenyűgöző concept artok jelentek meg, a karakterdesignnal már akkor megvettek kilóra, mikor még trailer sem volt belőle. Egyetlen screenshot Jensen albérletéről kenterbe veri azt, amit pályadesign téren eddig egy óra mozgókép leforgása alatt letett az asztalra a CDPR ebből a játékból. Magyarázd meg nekem, hogy mi lenne abban a spoiler, hogy nem tizenkettő egy tucat karaktereket mutogatnak nekem unalmas látványú belvárosokkal, hanem valami hangulatosat? Fogd már fel mit akarok mondani, unalmasan néz ki az egész!

Vissza az oldal tetejére