Shop menü

MÉG MINDIG DOLGOZNAK A DEAD ISLAND 2-N

A Deep Silver legalábbis ragaszkodik ehhez az állításhoz.
Fellner Hajnalka
Fellner Hajnalka
Még mindig dolgoznak a Dead Island 2-n

Bár utoljára tavaly márciusban érkezett róla hír, állítólag még mindig folyik a Dead Island 2 fejlesztése.

Közvetlenül ezután rengeteg gond támadt a projekt körül, melyen egykor a Spec Ops: The Line-t is készítő Yager dolgozott, mielőtt a Dead Island-tulaj Deep Silver ki nem rúgta. A Yager akkoriban úgy nyilatkozott, elképzeléseik nem estek egybe a Deep Silver terveivel – a stúdió röviddel ezután csődbe is ment.

A Techland-féle eredeti Dead Island 2011-es kijövetele után a Dead Island 2 az első tervek szerint 2015 tavaszán jelent volna meg, de úgy tűnik, egyhamar nem fogjuk látni. A Deep Silver újságírói kérdésre csupán egy közleményt adott ki, melyben azt olvashatjuk, hogy a Dead lsland 2-t jelenleg a Sumo Digital készíti, ők pedig a maguk részéről nagyon meg vannak elégedve azzal, ahogy a munka halad legsikeresebb franchise-ukon. Hozzátették azt is, hogy ha készen állnak további információk megosztására, akkor azt majd meg fogják tenni.

Hát, ez nem valami sok, de mivel a jelek szerint a Deep Silver határozottan ragaszkodik ahhoz, hogy folyamatban van a Dead Island 2 fejlesztése, nemsokára remélhetőleg minket is beavatnak egy-két részletbe.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére