Csaknem egy éve annak, hogy az Európai Parlament megszavazta, hogy el kell törölni mindennemű roaming díjat az EU-s tagállamok között 2015 végéig, és bár úgy tűnt, hogy ez meg is valósulhat, végül az Európai Tanács nem egyezett bele a döntésbe. Ez pedig azt jelenti, hogy továbbra is felárat kell majd fizetni a külföldi mobilinternet- és telefonhasználatért, valamint üzenetküldésért cserébe.

Galéria megnyitása

Az Európai Parlament eredendően azért szerette volna eltörölni ezeket a díjakat, mert, ahogy azt többször is kiemelték, ez nem jár semmilyen extrával a szolgáltatók részéről, amiért bármilyen tekintetben is plusz kiadások terhelnék őket. Az EU-ban kifejezetten magas prioritása volt a roaming eltörlésének, ez volt – illetve lett volna – ugyanis az Európai Bizottság első igazán jelentős döntése 2013-ban a telekommunikációs piac megreformálására. A 2014 áprilisában megszavazott kezdeményezés azt a célt szolgálta volna eredendően, hogy fellendüljön a gazdaság, és persze a felhasználóknak is komoly előnyt jelentett volna a díjak eltörlése. A mostani döntést többen is nagyon élesen bírálták.

A roaming díjak az elmúlt években egyébként folyamatosan mérséklődtek az Európai Unióban, aminek eleve nem örültek a szolgáltatók, de a teljes felszámolásuk ellen már lobbiztak is. A vállalatok azzal érveltek, hogy szükségük van a barangolásból befolyó bevételekre annak érdekében, hogy fedezni tudják a riválisok hálózatának használatából adódó extra költségeket. Ilyen tekintetben főleg azok az országok és szolgáltatók kerülhettek volna hirtelen nehéz helyzetbe, akiknek eddig hatalmas bevételük volt a turizmusból eredően. Viszont az Európia Unióban most minden hálózaton díjakat szednek be roaming címszó alatt, holott vannak olyan cégek is, akik kontinens-szerte jelen vannak. Ilyen például a Vodafone, az Orange, a T-Mobile, a Telefonica, vagy éppen a Telenor is. A szolgáltatók végül elérték a céljuk, a lobbival sikeresen meggyőzték az Európai Tanács tagjait, akik így nem bólintottak rá a Parlament által korábban megszavazott javaslatra.

Galéria megnyitása

Ebben a vitában jól látszik, hogy nagyon nehéz korrekt döntést hozni. Érhető egyfelől a szolgáltatók panasza, ugyanis a roaming megszűnésével egyik percről a másikra milliárdos kieséssel kellene a számolniuk (közel 10 milliárd euró a tét éves szinten), viszont azért az is nyilvánvaló, hogy a roamingból sokkal több bevételre tesznek szert a vállalatok, mint amekkora plusz költsége ennek valójában lehet. Ráadásul a nagy aránytalanságban nem is igazán lehet megtalálni a középutat, azért is szerették volna egyszerűen az egész roamingot eltörölni.

Galéria megnyitása

A mostani döntés értelmében továbbra is maradni fog az eddigi tendencia. Ennek megfelelően 2018-ig már biztosan számolni kell az extra díjakkal, amik az adatforgalmat és a mobilos kommunikációt terhelik, ám évről-évre csökkenteni fogják ezeket. 2018-ban pedig előreláthatólag újra megvizsgálják a javaslatot, és ekkor valószínűleg (vagy inkább remélhetőleg) már valóban búcsút lehet majd venni a külföldre utazókat terhelő komoly költségektől.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

7 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
mijabaja
mijabaja
2015. márc. 11. 17:41
#5

"Ebben a vitában jól látszik, hogy nagyon nehéz korrekt döntést hozni." Ez most komoly?

lekvarka
lekvarka
2015. márc. 9. 22:18
#4

Van helyette skype es facebook.

kadarivi
kadarivi
2015. márc. 10. 8:39

Telenornál van 2000 Ft-ért Net hetijegy. Wifi-vel kiegészítve nekem elég szokott lenni. De már most is olcsóbb a roaming SMS-mint a belföldi.

PahaH
PahaH
2015. márc. 9. 19:39
#3

Tudjátok,hogy van ez... a befolyó összegből kicsit csurrantunk az EU Tanácsnak,fejeseknek kapjanak ők is a semmiért pár milliárd eurót(10-20%),probléma megoldva.

2018-ban pedig kezdődik elölről.

LavX
LavX
2015. márc. 9. 19:07
#2

Taps, Taps...

tookmindegy
tookmindegy
2015. márc. 9. 18:47
#1

Bravó EU, ne az emberek érdekeit, hanem a mobil szolgáltatók érdekeit nézzétek.

Vissza az oldal tetejére