Shop menü

MÉG EBBEN A HÓNAPBAN JÖHET AZ IDEI LEGKISEBB CSÚCSMOBIL

Az ASUS-tól idén minden eddiginél jobb Zenfone modell érkezésére számítunk az eddigi információkra alapozva, és már nem is kell erre túl sokáig várni.
Szécsi Dániel
Szécsi Dániel
Még ebben a hónapban jöhet az idei legkisebb csúcsmobil

Az ASUS a ROG Phone széria új tagjait nemrégiben indította el, most pedig már arról számolhatunk be, hogy érkezik a vállalatnál a Zenfone sorozat legújabb tagja. A tajvaniak egy ideje már csak felsőkategóriás eszközöket készítenek, de ebben mostanra elég nagy rutint szereztek, és direkt próbálnak a megszokottól eltérő megoldásokkal előállni, miközben a legtöbb piaci szereplő ezzel nem igazán foglalkozik.

A Zenfone 8 tavaly sokak elismerését vívta ki azzal, hogy az egyik legkisebb fizikai méretű okostelefon lett a Snapdragon 888 mobilplatform felhasználása mellett, idén pedig a Zenfone 9 ugyanezt az irányt követi. Már tudunk néhány fontos információt a mobilról, kiszivárgott anyagok révén, viszont hamarosan mindenre fény derül majd.

Az ASUS július 28-án rántja le a leplet a szerkezetről.

„Kompakt méret. Nagy lehetőségek.” – olvasható a vállalat előzetesében, utalva arra ezzel, hogy a masina kisebb lesz az átlagosnál, mégis nagyon jó képességekkel rendelkezik majd. Hogy milyen lehetőségek ezek? Nos, erről a vállalat egyelőre hivatalosan nem mesélt, azonban mostanra kikerült egy videó, ami a promóciós anyag része lett volna, és eléggé „beszédesnek” bizonyult.

Galéria megnyitása

Tudni lehet már, hogy a Zenfone 9 egy 5,9 hüvelykes megjelenítővel rendelkezik majd, és ez a panel AMOLED technológiás alapot használ majd Full HD+ felbontás és 120 Hz-es üzem támogatása mellett. Az ASUS kivárta a Snapdragon 8+ Gen 1 érkezését, ami a ROG Phone 6 esetében egyértelműen a lehető legnagyobb teljesítmény elérése miatt volt fontos, a Zenfone 9-nél azonban más szempont vezérelhette a gyártót.

Galéria megnyitása

A Snapdragon 8 Gen 1 nagyon magas fogyasztással rendelkezett és részben emiatt hűteni is nehéz volt. Egy nagy készülékben ezekkel a kihívásokkal még meg lehet birkózni, de a kompakt mobilokban ez talán egy teljesíthetetlen feladat lett volna. Az ASUS valószínűleg nem akart kockáztatni ezért döntött úgy, hogy inkább megvárja a Snapdragon 8+ Gen 1-et, ami lényegesen hatékonyabb, és úgy gyorsabb, hogy közben kevesebb energiát használ fel, és a melegedéssel sincs akkora gondja.

Galéria megnyitása

Az okostelefonról kitudódott még az, hogy egy fejlett főkamerát használ majd, melynek az alapját a Sony IMX766 szenzor fogja biztosítani, a lencserendszere pedig hattengelyes (!) stabilizálással fog szolgálni a jobb felvételek elérése érdekében. Állítólag remek videókat fog készíteni a masina, még akciókamera jelleggel is fel lehet majd használni. Lényeges információ, hogy 4300 mAh-s akkumulátor bukkanhat fel benne, ami ilyen kicsi gépben nagyon masszívnak számít, az üzemidőt tekintve is jól teljesíthet.

Galéria megnyitása

Kap majd egy többfunkciós ZenTouch gombot és egy Jack csatlakozót is a mobil, miközben az ujjlenyomat-olvasónak sem marad híján. Érdekes módon az IP68 védelem is meg lesz oldva mindezek mellett. Szóval az ASUS képes azt megoldani, amit más márkák mérnökei elvileg nem; kompakt, vízálló telefont nyújtanak 3,5 mm-es aljzattal. Piros, kék, fekete és fehér színekben fog befutni a gépezet.

Galéria megnyitása

A Zenfone 9 egyébként idén első és egyetlen okostelefonként társíthat 6 colnál kisebb képernyőt a Snapdragon 8+ Gen 1 rendszerchippel. De jó eséllyel összességében is ez lesz majd a legkisebb felsőkategóriás gép, mert 2022-ben a pletykák alapján nem jön már mini iPhone modell, az iPhone 14 pedig maradhat a 6,1 colos képátlónál.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére