A CD Projekt RED néhány kiválasztott újságírónak az E3-on,zárt ajtók mögött már igazi játékmenetet mutatott be, a beszámolók pedig egyértelműen pozitívak voltak. Ebből akár azt a következtetést is levonhatnánk, hogy a játék fejlesztése jól áll, és talán hamarabb számíthatunk a megjelenésére, mint azt gondoltuk.
Ez azonban koránt sem biztos, hogy így van. A minapVarsóban tartott előadást a befektetőknek a CD Projekt RED vezetősége, ahol a vezérigazgató, Adam Kiciński elárulta, hogy ez a demó még egy alfánál is korábbi verzió, és messze van a végleges minőségtől. Éppen ezért csak a színfalak mögött mutogatták, ráadásul eleve ezt a kicsi, kipróbálható szekciót külön felkészítették, kicsiszolták a bemutatóra, a teljes játék többi része még koránt sincs ilyen állapotban.
Piotr Nielubowicz, a stúdió pénzügyi igazgatója elárulta, hogy a megjelenés előtt hatalmas reklámkampány várható, ami még a The Witcher 3-nál tapasztaltakat is felülmúlja majd (pedig az sem volt semmi). Éppen ezért a CD Projekt RED most gyűjtöget és pénzt tartalékol erre (is, többek között).
Arra nem kaptunk választ, hogy pontosan milyen állapotban van a játék. Ha Kiciński szavaiból azt vesszük ki, hogy valahol pre-alfa környékén járnak, akkor könnyen lehet, hogy már abban a stádiumban van az anyag, amit "feature complete"-nek hívnak, tehát minden lényeges játékrendszer és mechanizmus már benne van, és a tartalom feltöltése, a polírozás és a tesztelés van hátra (ami még mindig jelenthet éveket egy ekkora játéknál).
Mindenesetre az eredeti Cyberpunk alkotója, Mike Pondsmith az E3-on azt mondta az alábbi videóban, hogy ő 30 évet várt erre az egészre, úgyhogy "mi is tudunk várni még néhány évet". Ami nem hangzik túl bíztatóan.































