Mechanikus órával keresztezte az LG a Wear OS-t

A Watch W7 érdekes öszvér lett, de ennek eredményeként akár több mint 3 hónapos üzemidőre is képes lehet.

Mechanikus órával keresztezte az LG a Wear OS-t

Az LG a V40 ThinQ okostelefon mellett bemutatott egy egészen különleges okosórát is. A Watch W7 magába foglal egy hagyományos kvarcórát, miközben fut rajta a Google viselhető kiegészítőkre szánt operációs rendszere. Így egyszerre nyújt jó funkciókat és képes óraként hónapokig üzemelni.

Galéria megnyitása

Nem az LG az első, aki hibrid okosórával próbálkozik, olyan koncepciót azonban eddig még nem láttunk, mint a Watch W7. A készülék bekapcsolt állapotban szinte semmi feltűnő nincs, hiszen ott a számlap és a két mutató, ahogy kell, viszont amikor le van kapcsolva, a két mutató akkor is a helyén marad, ezek ugyanis nem digitálisak, hanem „fizikailag léteznek” az órában, és kvarcszerkezet rejlik mögöttük (a mutatók kaptak olyan bevonatot, hogy sötétben is látszódjanak). Az eszköz alapját jelentő LCD kijelző 1,2 hüvelykes, 360 pixeles felbontású (300 PPI) és kör alakú. Hogy mennyire működik ez az összeállítás? Nos, nem vagyunk feltétlenül meggyőződve arról, hogy ebben a formában csak előnyökkel jár a mechanikus szerkezet megléte, mert bár a renderképeken erre természetesen nem látunk példát, de a mutató sok esetben képes eltakarni fontos információkat. Ezzel a cég is tisztában van, ilyen esetekben meg kell nyomni a jobb felső gombot, ekkor a mutatók vízszintes helyzetve állnak, és érintéssel lehet a kijelző tartalmát mozgatni. A konstrukció megalkotásában egyébként egy svájci vállalat, a Soprod SA segítette az LG munkáját.

Galéria megnyitása

Mivel a Wear OS rendszer van itt jelen – annak is a legfrissebb kiadása, ahol már az új fitneszes felülettel kell számolni –, így kiváló funkcionalitással lehet bír. A testreszabhatóság is jó, nagyon sok digitális számlapból lehet válogatni, persze a mutató itt minden esetben adott. A Watch W7-ben a mutatók egyébként nem kizárólag az órát képesek mutatni, kihasználhatóak a magasságmérő, a barométer, a stopper, a visszaszámláló és az iránytű funkciók esetében is. A Qualcomm már bejelentette a Snapdragon Wear 3100 érkezését, de itt még a Snapdragon Wear 2100 jelenlétével kell számolni. A tempóval előre láthatólag nem lesz probléma, és ehhez a 768 MB-nyi rendszermemória is próbál majd a lehetőségeihez mérten hozzájárulni - a háttértár 4 GB-os méretű. Az okostelefonhoz Bluetooth 4.2 modullal kapcsolódik a termék, és került bele Wi-Fi is, NFC viszont már nincs, ami egy kicsit fájó. És hiányzik belőle a pulzusmérő is, de cserébe legalább fém a hátlap (is). Az LG felvértezte a szerkezetet nyomásszenzorral és egy kilenctengelyes mozgási érzékelővel, ami magában foglalja a gyorsulásmérőt, az iránytűt és a giroszkópot.

Galéria megnyitása

Az újdonság csak egyetlen kivitelben jön, ezüst tokkal és fekete lünettával kell számolni. A szíja gyárilag strapabíró és kényelmes szilikonból készül, de annak sincs akadálya, hogy valaki elegánsabb pántot válasszon hozzá, ugyanis bármilyen szabványos 22 milliméteres megoldást rá lehet aggatni pillanatok alatt. A szerkezet 44,5 x 45,4 x 12,9 milliméteres méretet öltött, szóval a hölgyek számára már túlzottan nagy lehet, inkább a férfiak figyelmét keltheti majd fel – a tömege 79,5 gramm, ami átlagos. A vízállóságról csak annyit árult el az LG, hogy megfelel az IP68 előírásoknak, szóval úszni még biztosan lehet benne, de komolyabb vízi sportoknál már érdemesebb levenni. A szerkezet egy 240 milliamperes akkumulátorból nyeri az energiát, és több módban is lehet majd használni. Folyamatos igénybevétel mellett a szerkezet egy napig bírja majd, átlagos használat esetén 2 napot vészelhet át, ha pedig teljesen csak óraként van használatban, akkor 100 napos üzemidőt vetít előre az LG. Ez utóbbi már igazán jól hangzik, de ilyenkor semmilyen „okos” funkciója nincs bekapcsolva, egy kvarcórától pedig valamivel több mint 3 hónap már egyáltalán nem sok – de ezzel a lehetőséggel valószínűleg csak végszükség esetén fognak élni a tulajdonosok. Az eszközkompatibiltásról nem beszélt az LG, de a Wear OS miatt vélhetően minimum azAndroid 4.4 vagy az iOS 9.3 kell a használatához.

Galéria megnyitása

Az LG Watch W7 nem lesz olcsó. Ezért a viselhető kiegészítőért 450 dolláros ajánlott fogyasztói árat kell leszurkolnia a vásárlóknak. A készülék az Egyesült Államokban kerül először a boltokba, és nem várja meg az LG V40 ThinQ-t, ami csak a hónap második felében érkezik, ezt ugyanis már október 7-től meg lehet rendelni, és október 14-étől birtokba vehető.

Neked ajánljuk

Kiemelt
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward