Az AMD háza táján legközelebb a következő év elején várható némi mozgolódás, már ami az új mobil processzorok bejelentését illeti, ugyanis 2022 elején érkezhetnek a Rembrandt APU egységek. Ezek a modellek várhatóan DDR5-ös memóriatámogatással, PCI Express 4.0-s sávokkal és 45 W-os, illetve ez alatti TDP kerettel válhatnak elérhetővé, alapjukat pedig ZEN 3-as CPU architektúra és RDNA 2-es iGPU adhatja.
Ezekre a termékekre még nagyjából három hónapot kell várni, ám már most érkezett némi pletyka azzal kapcsolatban, mi mindenre lehet számítani a következő nagy bejelentés alkalmával, amire 2023 elején kerülhet sor, ha minden a tervek szerint történik. Akkoriban jelenhetnek meg a RYZEN 7000-es sorozatot alkotó Raphael-H mobil APU-k, illetve a Phoenix mobil APU-k is, amelyek egymás mellett lesznek elérhetőek a piacon.A kettő között valószínűleg az lesz a lényegi különbség, hogy a Phoenix APU egységek erősebb iGPU-t kapnak és kevesebb processzormaggal rendelkeznek majd, hogy a megcélzott területeken érvényesülhessenek. A Raphael-H APU egységek már inkább a felső(bb)kategóriás eszközökbe kerülhetnek, ahol több processzormagot kínálhatnak, az iGPU azonban gyengébb lesz teljesítmény terén, hiszen abban a kategóriában jellemzően úgyis videokártya kerül a központi egység mellé – arra is van esély, hogy a Raphael-H fejlesztés aktív iGPU nélkül érkezik, így a processzormagok számára több TDP keret áll rendelkezésre, ami nagyobb teljesítmény elérését teszi lehetővé.
A Raphael-H esetében érdekes módon a processzormagok számát is növelik az előző generáció képviselőihez képest, így a ZEN 4 alapú mobil APU egységek immár 16 maggal és 32 szállal gazdálkodhatnak majd. Ezek a termékek viszont még több, mint egy esztendő múlva jelennek meg, így addig egészen biztosan tisztul majd a kép velük kapcsolatban.






























