Mától elérhető az Intel Itanium 9300-as sorozata

Az Intel az elmúlt hét folyamán jelentette be, hogy egy éves késés után végre megkezdődött a várva várt szerverprocesszor-újdonságok, azaz a Tukwila kódnévre keresztelt központi egységek szállítása. A gyártó ma végre hivatalosan is bejelentette az újdonságokat, amelyek az Itanium 9300-as családban kaphatnak helyet. Az új termékekből első körben ötféle változat készül.

A Tukwila processzorok ugyan kettő- és négymagos kivitelben készülnek, de az közös bennük, hogy rendelkeznek Hyper Threading és Turbo Boost támogatásokkal. A termékeket a gyártó kifejezetten erőforrás igényes feladatokra szánja: ilyen processzorokkal főként adatbázis szerverekben találkozhatunk majd, de olyan üzleti szerverekben is helyet kaphatnak, ahol vállalati erőforrás-tervezéssel és irányítással, illetve egyéb üzleti feladatokkal bízzák majd meg a velük felszerelt konfigurációkat. A processzorok belsejében egyébként két darab DDR3-as memóriavezérlő kaphat helyet, a többi processzorral, illetve a rendszerrel pedig QPI linkek segítségével lesz kapcsolatban az egység (4 darab teljes, két darab felezett sebességű QPI link). A processzorok modelltől függően eltérő méretű gyorsítótárral rendelkeznek majd, az L2 cache maximális mérete pedig 30MB lesz az eddigi információk alapján (ilyen CPU még nincs a listán). Az új processzorok 65 nm-es csíkszélességgel készülnek és szállításuk – ahogy arról a korábbi hírek is beszámoltak – már megkezdődött. A processzorok mostantól kereskedelmi forgalomban is megvásárolhatóak, az alábbi táblázat a termékek pontos specifikációit és várható árait tartalmazza. Az árak szokás szerint ezer darabos megrendelés esetén érvényesek.

A fenti táblázatban az Itanium 9340-es modell ára hiányzik, ugyanis a különböző források 2059 dollárt adtak meg csak úgy, mint a lassabb Itanium 9330 esetében, ami elírás gyanúját veti fel.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward