A Sony múlt héten jelentette be, hogy a belsős stúdióitól különálló egységként működő Sony Online Entertainmentet eladta a Columbus Nova befektetési csoportnak. Nem sokkal később John Smedley, a stúdió elnöke elárulta, így a csapat tulajdonképpen független fejlesztőként működhet tovább, jóval több lehetőségük lesz a jövőben, és úgy mellesleg át is nevezték magukat Daybreak Game Companyra. Smedley akkor azt mondta, a felvásárlás nem érinti a folyamatban lévő projekteket.

Úgy tűnik, hogy a történet egészen a mai napig volt vidám. Ma ugyanis a vállalat egy nagy leépítési hullámot indított el. Hogy pontosan mennyi dolgozót küldtek el, egyelőre nem tudni, de belsős források szerint akár a csapat 40%-a is munkanélkülivé válhat még a hétvége előtt.

Mivel ezt egyelőre nem tudjuk megerősíteni, így térjünk át arra, ami viszont biztos. Az elküldöttek között van Linda “Brasse” Carlson, a stúdió arca, a közösséggel való kommunikáció globális vezetője. Szintén lapátra került David Georgeson, az EverQuest franchise igazgatója, aki a sorozat első napjaitól kezdve ezeken a játékokon dolgozott. Az EverQuest részleg egyébként is nagy ütést kapott, hiszen szintén menesztették az EverQuest Next / Landmark vezető producerét, Eric "Felgon" Smith-t, a kreatív igazgató Jeffrey Butlert, valamint a vezető történetíró Steve "Moorgard" Danusert is.

Az eddigi hírek szerint a H1Z1-eseket érintette legkevésbé a leépítés, a Planetside 2 csapatát közepesen, míg az előbb említett EverQuest-brigád kapta a legnagyobb átszervezést.

A Daybreak a szokásos PR-os nyelvezetű közleményében konkrét okokat nem említ, csak annyit, hogy a leépítésekkel és átszervezésekkel egy hatékonyabb, jobban működő stúdió jöhet létre, ami függetlenként így nagyobb eséllyel állja majd meg a helyét. A stúdió ragaszkodik hozzá, hogy a készülő játékokat mindez nem érinti negatívan.

Galéria megnyitása
Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

6 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
kiskoller
kiskoller
2015. febr. 14. 17:33
#4

Tegnap DDOS támadás alatt volt a SOE legtöbb szervere, azért volt nagy a latency. Nekem maga a latency általában kicsi szokott lenni (már ha úgy nézzük hogy többszáz emberrel együtt játszok egy MMO-ban) a connection quality viszont mindig "bad" ami packet loss-ot takar.

lewyrus
lewyrus
2015. febr. 13. 23:17
#3

http://i.imgur.com/RMKdVST.png

Bár érdekes kihívás három és fél perccel előre tervezni a játékot, platoon leadként valahogy meglennék nélküle. Monjuk a VoIP teljesen akadásmentesen ment...

otherl
otherl
2015. febr. 13. 21:16
#2

Ennyire nem megy a Planetside, meg az Everquest, hogy kidobták őket a Sony-tól? Azt hittem, hogy ennél azért sikeresebbek.

otherl
otherl
2015. febr. 13. 22:03

Mondjuk azt tudtam, hogy a hálózati kódja szar. Az egyetlen játék volt ami után újra kellett indítanom a routereimet, mert kifektette őket. Azóta sem jöttem rá, hogy mivel. Kár érte.

madcaptain
madcaptain
2015. febr. 13. 11:23
#1

Na gondolom az nextgen Everquest MMO-ra varok ezen hir hallatan szivroham kozeli allapotba jutnak. Ha igy haladnak a multik, eljutunk oda hogy a piacot az indie-kbol kinott kozepstudiok iranyitjak :D

Vissza az oldal tetejére