MÁRCIUSBAN MUTATKOZHAT BE A RADEON RX 6700-AS SZÉRIA?

Az első pletykák alapján még idén januárban meg kellett volna érkezniük az új kártyáknak, ám az eddig piacra dobott példányokból sem készül elég, így a tervek a jelek szerint módosultak.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2021. jan. 7. 8:50
Márciusban mutatkozhat be a Radeon RX 6700-as széria?

Az AMD Radeon RX 6000-es sorozata egyelőre még csak három tagból áll: a Radeon RX 6900 XT-ből, a Radeon RX 6800 XT-ből, illetve a Radeon RX 6800-ból. Ezek a videokártyák jelenleg alig-alig kaphatóak kereskedelmi forgalomban, ugyanis sokkal kevesebb készül belőlük, mint amennyit a piac igényelne. Hasonló a helyzet az Ampere architektúra köré épülő GeForce RTX 30-as sorozatú videokártyákkal, igaz, azokból legalább most is kapható néhány a kínálatunkban, míg a Radeon RX 6000-es sorozatból hírünk írásakor csak egyetlen Radeon RX 6800-as videokártya volt elérhető.

Talán pont ez az oka annak, hogy a korábbi pletykákkal ellentétben mégsem idén januárban, hanem csak valamikor március folyamán mutatkozhatnak be a Radeon RX 6000-es család legújabb tagjai, a Radeon RX 6700-asok, amelyek várhatóan kétféle kivitelben készülnek, de mindkettő 192-bites memória-adatsínt és 12 GB-nyi GDDR6-os fedélzeti memóriát kaphat. Az eddigi hírek alapján ezek a videokártyák a NAVI 21-es GPU teljes értékű változatának nagyjából felét használhatják, már ami az aktív erőforrásokat illeti, azaz csak maximum 40 CU tömb és 2560 stream egység állhat rendelkezésre. Az új videokártyák a NAVI 22-es GPU-t alkalmazhatják, ám az egyelőre nem derült ki, hogy az egyes modellek pontosan milyen tulajdonságokkal rendelkezhetnek.

A márciusi rajtra azért lehet szükség, mert a TSMC gyártókapacitása már most is csúcsra van járatva, az eddig bemutatott termékekből sem igazán sikerül annyit leszállítani, mint amennyire szükség lenne, így egy újabb videokártya-generáció piacra dobásának nincs túl sok értelme, hiszen az újabb lapkák gyártása az eddig piacra dobott termékekhez szükséges lapkák gyártásának rovására mehet.  Az persze még így is kérdéses, hogy a Radeon RX 6700-as sorozat tagjainak márciusi rajtjakor már javul-e a helyzet elérhetőség terén, vagy az új modellek is csak hébe-hóba bukkanhatnak fel kereskedelmi forgalomban, mint az eddig elrajtolt Radeon RX 6000-esek – ez majd tavasszal derül ki.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

8 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
sutyko_hopkins
sutyko_hopkins
2021. jan. 7. 14:40
#4

MÁRCIUSBAN MUTATKOZHAT BE A RADEON RX 6700-AS SZÉRIA? 

Es elerheto lesz a boltokban 320 ezerert 2022 juniusatol mind a 3 legyartott darab...

Whysper
Whysper
2021. jan. 7. 11:01
#3

De okos volt a cikk író . Az  ajánlott árat már nem írták le. :) :) :) :) :) :) :) :) :) :)

ZSORRO
ZSORRO
2021. jan. 7. 13:55

@Whysper  mivel még az sem biztos, hogy egyáltalán lesz ilyen kártya, mert ez eddig mind csak pletyka, ezért az ár sem nagyon ismert még... pletya szinten sem!

randor88
randor88
2021. jan. 7. 10:32
#2

En meg egyik uj AMD kartyat se lattam sehol..

tomchee
tomchee
2021. jan. 8. 4:28

@randor88 Ebben az a cink, hogy AMD kárty úgy nincs, hogy elvileg ezeket a bányászok még csak nem is szeretik.

Mosdatlan_falusi
Mosdatlan_falusi
2021. jan. 7. 9:49
#1

Eddigiek alapján így képzelem ezt a bemutatkozást:

"Jó napot kívánok, Radeon RX 6700 vagyok. Viszontlátásra!"

Scorpio850
Scorpio850
2021. jan. 7. 12:12

@Mosdatlan_falusi A soha viszont nem látásra lehet helytállóbb!

Vissza az oldal tetejére