Az Apple most mutatta be a vékonykávás iPhone-t, ami az első iPhone óta a legnagyobb változást hozta el, legalábbis dizájn tekintetében mindenképpen. Most pedig már az Apple következő nagy dobásáról, az összehajtható készülékről szólnak a pletykák.
A hajlított kommunikációs eszközök már meglehetősen régóta jelen vannak, ám a rugalmasság terén még van hova fejlődnünk. A nagy gyártók közül az LG és a Samsung már köztudottan régóta vizsgálja, hogyan lehetne létrehozni összehajtható (kijelzőjű) okostelefont, a két vállalat gyaníthatóan hasonló szinten állhat az erre irányuló fejlesztések tekintetében. Enyhén rugalmas mobilt az LG már kereskedelmi forgalomba is állított korábban G Flex néven. És halkan jegyezzük meg, hogy a Lenovo a saját bejáratú Tech World rendezvényén már egy ilyen prototípust ki is állított nyáron. Szóval az, hogy az Apple is ebbe az irányba indul el, egyáltalán nem meglepő.
A cupertinóiak a Samsungra támaszkodva alkották meg az iPhone X-et, ami búcsút intett a tradicionális külsőnek, és a keretmenetesség irányába indult el. A mostani pletykák szerint az összehajtató mobiltelefont viszont már a másik nagy dél-koreai gyártóval hozhatják létre, az LG Electronicsszal. Az LG Display részleggel az Apple már korábban megállapodott, sőt mi több, óriási összeget invesztált (1,7-2,6 milliárd dollár) az amerikai vállalat az LG-be, hogy olyan új gyárat hozzon létre, ahol már számára megfelelő megjelenítők készülhetnek. Korábban arról lehetett hallani, hogy a cél csupán az OLED ellátás több forrásból való biztosítása a jövőre nézve, most azonban már a fent említett összehajtható iPhone lehetősége is a képbe került.
Az LG nemrégiben kezdte meg a termelést a Gumiban található E5 gyárban, az iPhone számára készülő megoldás pedig a Pajuban épülő E6 gyárból érkezik majd, ami a tervek szerint 2019 elején állhat munkába és kezdheti a panelek előállítását. Annak érdekében, hogy gondtalanul rajtolhasson majd el az összehajtható iPhone – ne úgy, mint az iPhone X modell –, az Apple sokkal szorosabb együttműködésben fog dolgozni a tervezés során az LG Display részleggel, és megszokottnál hamarabb megkezdik a közös munkát. Állítólag mostanáig csak egy évvel az új modell érkezése előtt osztotta meg a terveket az adott gyártópartnerrel az Apple, most viszont 2-3 évvel kezdhet előre dolgozni a páros. A cupertinóiak számára kedvezhet még a tervben az is, hogy az LG-nél az Innotek részleg flexibilis PCB létrehozásán munkálkodik.
Érdekes adalék, hogy a The Bell szerint azért is dolgozik ezen a projekten inkább a konkurenciával a Samsung helyett az Apple, mert az LG esetében kevésbé tart a kiszivárogtatásoktól. Ez a mostani hír persze nem a legjobb példa arra, hogy ebben az iparágban bármit is huzamosabb ideig el lehetne titkolni.
A névtelen iparági forrásból származó információk alapján az Apple következő igazán nagy dobása 2020-ben futhat be. Az összehajtható iPhone persze minden jel szerint nem lesz nagy újító, hiszen eddigre több mint valószínű, hogy a Samsung és az LG is beveti majd a saját megoldásait. A Samsung esetében sokáig az a hír járta, hogy már az idei évben kamerák kereszttüzébe kerülhet az első ilyen újdonság, a legutóbbi pletykák viszont már inkább 2018-as rajtot valószínűsítenek. Az LG szerkezete is jövőre futhat be, de erről egyelőre nem sokat lehet hallani.



































