Az Apple évek óta dolgozik azon, hogy minél kevesebb legyen a kínai kitettsége, attól függetlenül, hogy egyébként a termékei iránt szép kereslet mutatkozik Kínában. A vállalat a Foxconn és más gyártópartnerei révén egy ideje már Indiában is készített egyebek mellett iPhone-okat. Idén pedig ezen a fronton jelentős előrelépés történt.
Ágazati jelentések szerint már most elkezdte Indiában gyártani az iPhone 14-et az Apple, holott az iPhone 13 esetében erre még több fél évet kellett várni.
Az iPhone 13 Indiában idén áprilisban került gyártásban, de így is hamarabb kezdődött meg ennek a helyi termelése, mint az elődjének. Évről évre jobb lett a helyzet ezen a téren, és most egy különösen nagy ugrásról beszélhetünk, ahonnan már igazából túl sokat nem is lehet fejlődni. Egy másik forrás szerint az Apple az iPhone 14 modelleknek kezdetben az 5 százalékát fogja Indiában gyártani, és jövőre ívelhet fentebb a termelés mennyisége.
India egyébként egy óriási felvevőpiac, csak nem az Apple számára. Legalábbis eddig nem az Apple számára volt megfelelő a pálya, de azt lehet látni, hogy már itt is kezd kialakulni egy egyre erőteljesebb vásárlóközönség. Ezért is van arra szükség, hogy Indiában erőteljesebb legyen a gyártás, és valószínűleg úgy számol az Apple, hogy most az iPhone 14 helyi keresletét részben ki tudja majd elégíteni az Indiában készülő példányokkal.
Ahogy arról már korábban többször is beszéltünk, Indiában egy olyan adórendszer van, ami eléggé erőteljesen bünteti az importált termékeket, viszont azokat, amik helyben készülnek, lényegében támogatja, segíti. A gazdaság élénkítése ezáltal nagyon szépen működik. A Make in India kezdeményezés részeként költözött eleve Indiába az iPhone-ok gyártása. Sok évvel ezelőtt még ez a történet úgy indult, hogy az Apple egy kisebb gyártópartnere kezdett mobilokat összeszerelni helyben, és több generációval korábbi mobilok készültek helyben, mert azokat lehetett így aránylag olcsón eladni.
Mostanra elértünk oda, hogy már néhány hónap elteltével már a legújabb generáció tagjai készülhetnek a régióban. Jövőre pedig ez alapján már az is elképzelhető, hogy Indiában is ugyanakkor kezdődik majd az új generációs iPhone-ok összeszerelése, mint más Foxconn gyárakban. Általában tavasz végén, nyár elején szokott elindulni a szeptemberben forgalomba kerülő mobilok tömeggyártása.
Egy másik hírt itt mindenképpen elő kell még vennünk, ami ugyancsak a napokban látott napvilágot. A J.P. Morgan információi szerint a cupertinói alakulat arra utazhat, hogy néhány éven belül az okostelefonjainak már nagyjából a 25 százaléka készüljön Indiában. Arról már korábban is volt hír, hogy az Apple már a nemzetközi igényeket is kiszolgálná Indiából, és 2025-re a kapacitásának akár több mint a negyedét adhatja India.
A Foxconn és a Wistron egyaránt mélyebb gyökereket ereszthet és hatalmas gyártási központokat hozhat létre az országban. A kormány folyamatosan azt hangsúlyozza, hogy Indiában egyre versenyképesebb munkaerő áll rendelkezésre, amellett, hogy persze bőséges is a munkaerőforrás. Hiszen a világ második legnépesebb lakosságáról beszélhetünk.

































