Az SXSW-n jelentette be Takashi Izuka, hogy már elkezdték fejleszteni a következő Sonic-játékot. Ezzel együtt közölte, hogy egy darabig még ne számítsunk semmi konkrétumra, hiszen a munka elején járnak, így leghamarabb csak valamikor jövőre kaphatunk majd információkat, csak meg akarták nyugtatni a rajongókat.
Szintén ezen az előadáson kaptunk egy új előzetest az érkező Team Sonic Racingből, ami a tervek szerint május 21-én jelenik meg PC-re, PS4-re, Xbox One-ra és Nintendo Switch-re. A trailerben kifejezetten arra mentek rá, hogy milyen részletesen testreszabhatók a különböző járgányok.
Ezen kívül nem szabad elfelejteni, hogy készül egy élőszereplős film is a Sonic alapján, valamint a Team Sonic Racing mellé a közeli jövőben kapunk animált rövidfilmeket is.





























