Már gyerekeknek is kínál e-könyv olvasót az Amazon

A Kids Edition Kindle modell révén a fiatalokat szeretné rávezetni a vállalat, hogy többet olvassanak.

Már gyerekeknek is kínál e-könyv olvasót az Amazon

Az Amazon több táblagépből kínál Kids Edition változatot, és most először már egy elektronikus olvasó is elérhető lesz ilyen köntösben. A most bemutatott Kindle modell nem egy teljesen új eszköz, de több extrát is felvonultat, hogy a fiatalok számára biztonságosan használható legyen.

A Kindle Kids Edition a normál Kindle alapot veszi kölcsön – ami márciusban mutatkozott be –, és ezt ruházza fel olyan plusz dolgokkal, amiknek köszönhetően a szülők bátran a gyermekeik kezei közé merik majd nyomni az újdonságot, hogy azon olvassanak. Manapság már egyre nehezebb a fiatalokat rávezetni arra, hogy könyveket fogyasszanak, de az Amazon úgy véli, hogy ilyen formán talán több gyereket képes megfogni tartalomfogyasztás céljával. És így bővítheti a felhasználói táborát, több fiataloknak szóló e-könyvet értékesíthet.

Galéria megnyitása

Külsőleg a Kids Edition Kindle esetében csak annyi változás történt, hogy egy aránylag vaskos tokba lett téve, ami jó hordozhatóságról és teljes körű védelemről gondoskodik. Annak érdekében, hogy a tok a gyerekeknek is „bejöjjön”, élénk színekben pompázik ez, és némelyikre kivitelre vidám minta is került – összesen négy különböző változatból választhatnak majd a kicsik.

A kiegészítő fedőlapja az olvasás során egyetlen mozdulattal hátrahajtható, így használat közben nem zavarja a fiatalokat, és ez a védőtok direkt tartósra lett tervezve, hogy elviselje a mindennapos használat során a gyűrődést.

Galéria megnyitása

Jó hír, hogy akik ezt a készüléket választják, azok hosszabb garanciát is kapnak. Két évig nem kell azért aggódni, ha valami történik a készülékkel, mert adott esetben az Amazon gondoskodik a javításról, esetlegesen a cseréről. Ez persze főleg a szülők szemében lesz pozitívum, hiszen nekik kell kifizetni a szervizelés költségét egyéb körülmények között. Már akár magában emiatt megérheti a Kindle Kids Editiont választani. De ez még nem minden.

Egy évre szólóan a FreeTime Unlimited szolgáltatáshoz is hozzáférést kapnak a vásárlók, ami egyébként egy fizetős megoldás az Amazonnál. A FreeTime keretében a gyerekeknek nagyjából 20 ezer különböző fiataloknak szóló digitális könyvhöz lesz hozzáférése, de vannak itt videók, és még alkalmazások is, amikkel a kicsit eltölthetik az idejüket. Az Amazon nagyon ügyel arra is ennél a szolgáltatásnál, hogy csak gyerekbarát tartalmakat biztosítson, ne férhessenek hozzá a csemeték felnőtteknek szóló anyagokhoz.

Galéria megnyitása

A gyerekeknek szánt Kindle néhány jó extra funkcióval is szolgál majd a szoftveres oldalon. Akad például gazdagabb szókincsű szótár beépítve, aminek sok esetben vehetik majd hasznát a kicsik. Tovább Word Wise címszó alatt van egy olyan alkalmazás, ami automatikusan képes lesz a bonyolultabb szavakat magyarázattal ellátni.

Ennek köszönhetően nem akadnak majd meg a fiatalok olyan szavaknál, amit nem értenek, mert korábban még nem találkoztak vele, illetve így bővülhet is a szókincsük. Van külön szótanuló funkció is a szórakozva tanulás elősegítése érdekében. Elérhető kitüntetések is akadnak a készüléken, és gazdagabb a háttérképek kínálata, mint egy szimpla Kindle-nek.

Galéria megnyitása

A Kindle Kids Edition felára a normál modellhez képest 20 dollár, tehát 110 dollárba kerül, ami egyáltalán nem vészes tekintve azt, hogy ezért az összegért egy remek tokot, hosszabb garanciát és egyébként fizetős szolgáltatást is kapnak a vásárlók a Kindle olvasón túl. Most még csak az előrendeléseket lehet erre leadni, az Amazon október 30-án kezdi a kiszállítást. És amennyiben valaki párban veszi, 25 százalék kedvezményhez is hozzá jut.

Neked ajánljuk

Kiemelt
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap