Viszonylag kevés gyártó van, aki az elmúlt évek során nem engedte el a táblagépek kezét, és az Apple ezek közé tartozik. Sőt mi több, az Apple végig hitt abban, hogy az érdeklődés újra fellendülhet majd ezek iránt, és tavaly ez be is következett – részben a világjárványnak köszönhetően. Napjainkban az Apple iPadek kínálata nagyon széles, és tényleg jó megoldások találhatóak a sorban, hamarosan pedig még magasabbra kerülhet a léc a riválisok előtt.

Pletykák szerint a cupertinóiak arra készülnek, hogy a tavaszi rendezvényükön, aminek az időpontját még mindig nem lehet pontosan tudni, leleplezik az iPad Pro következő generációját. Tavaly is jöttek friss készülékek az iPad Pro vonalon, de azok nem jelentettek hatalmas előrelépést, a friss megoldások azonban már egy nagyobbat ugorhatnak.

Galéria megnyitása

A híresztelések szerint az iPad Pro már olyan új képernyőt fog kapni, ami Mini-LED technológiás világítással rendelkezik majd. Szóval nem vált AMOLED-re, amit néhányan biztosan bánni fognak, de szomorkodásra nem lesz ok, mert a Mini-LED technológiát kihasználva már sokkal jobb kontrasztot lehet majd elérni a megszokott LCD alapok mellett, mint korábban. Napjainkban a Mini-LED még csak a televíziókban elterjedt, de már elvétve lehet találkozni ilyen notebookkal is, a friss iPad pedig elsőként hozhatja el a táblagépek világába ezt a megoldást.

Ágazati források szerint mostanra el is kezdődött a Mini-LED-es képernyőknek a tömeggyártása.

A Mini-LED technológiás háttérvilágítással úgy lehet tovább javítani a kontrasztot, hogy sokkal több, nagy fényerővel rendelkező dióda kerül az LCD panel mögé, mint a direkt LED-es világításnál. És fontos, hogy ezeknek akár az egyedi vezérlése is megoldható, de lényegesen több zónát lehet kialakítani, mint a korábbi megoldások esetében. Ezáltal igazán kifinomultan lehet majd a panel világítását szabályozni. A fény intenzitása is finomabban vezérelhető a Mini-LED esetében, ezáltal a HDR hatás minden eddiginél jobban biztosítható.

Galéria megnyitása

Az Apple mindkét méretű iPad Pro táblagépe esetében használhatja majd a Mini-LED technológiát. Valószínűleg marad majd a vállalatnál a korábban látott 11 és 12,9 hüvelykes képátló, de ezt azért most nem mernénk teljes bizonyossággal kijelenteni, mivel az új háttérvilágítás bevezetése már hatással lehet a képátlóra is a különleges felépítés miatt.

Galéria megnyitása

A pletykák szerint az Apple-nek komoly tervei vannak a Mini-LED technológiás képernyőkkel. A cég szeretné ezt felhasználni a MacBook Pro noteszgépeinél is, de először a tabletekre koncentrál. A várakozások szerint az Apple következő körben 14 és 16 hüvelykes MacBook Prókkal fog előrukkolni, de azt nem lehet tudni, hogy már ott bevetésre kerül-e a Mini-LED.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére