2020-ban jelent meg a OnePlus égisze alatt a Nord termékcsalád, aminek mostanra egy sor mobil vált a tagjává. Ezeknek köszönhetően a OnePlus eladásai jelentősen emelkedtek, és lényegesen többen engedhetik meg maguknak, hogy belekóstoljanak abba az élménybe, amit a márka okostelefonjai biztosítanak.
Arról megoszlanak a vélemények, hogy a Nord valójában mennyire tett jót a OnePlusnak, de igazából ez már lényegtelen. A Nord készülékek tényleg korrekt ár-érték arány mellett biztosítanak jó lehetőségeket, a Nord 2 például tavaly kifejezetten egy remek megoldás lett. Most pedig itt az első fülhallgató a Nord név alatt, és ehhez igazodva ez egy olcsóbb, sokak számára megengedhető árú viselhető kiegészítő lett.
A Nord Buds névre keresztelt szerkezet egy átlagosnál nagyobb, 12,4 milliméteres hangszóróval lett felvértezve, mely titán komponenst is alkalmaz a még jobb hangzás biztosítása érdekében. A vállalat hivatalos honlapja és az első beszámolók szerint is meglehetősen basszusos, meleg hangzású lett a portéka, az általános izlésvilághoz igazodik. Valószínűleg a fejlesztők szándékosan hangolták így az eszközt. Az ütős mélyek mellett a finomabb részletek és a magasabb tartományok is jelen lesznek azért.
Kiemelte a vállalat, hogy aki nem elégedett az alapesetben nyújtott hangzással, az a fejlett hangszínszabályozóban több előre optimalizált opció is lesz különböző stílusokhoz igazítva (Sound Master EQ). Direkt a Nord Buds képességeihez passzolva beállítva. Itt aktív zajszűrés nincs, de a hívásoknál ki tudja majd zárni a környezeti hanghatásokat a kiegészítő, ennek köszönhetően a beszélgetéseknél kifejezetten jól teljesíthet. A szélzajt is hatékonyan tudja majd eltüntetni a két mikrofonnal ellátott füles.
Már Bluetooth 5.2 modult vonultat fel a Nord Buds, ami korábban csak a prémium megoldásoknál volt biztosított. Van alacsony késleltetésű módja is az eszköznek, ami jól jöhet például a játékok alkalmával, ilyenkor 94 ms-os válaszidő érhető el. Támogatott a Fast Pair technológia is, ennek köszönhetően a közelben levő okostelefonhoz magától csatlakozik majd, így pillanatok alatt indulhat a zenelejátszás. Csak AAC és SBC támogatás van, de biztosított Dolby Atmos a jobb élmény elérése érdekében, ami főleg filmeknél lehet hasznos.
Az ergonomikus formának köszönhetően a fülhallgató elvileg hosszabb használat során is kényelmes lesz, és nem is mozog majd el egykönnyen a helyéről. Szóval önfeledten lehet használni szinte bármilyen körülmények között. Fekete és fehér színben lehet majd hozzájutni a OnePlus Nord Budshoz.
A készülék IP55 minősítést kapott, ami azt jelenti, hogy por nem juthat bele káros mennyiségben, és a vizet is elég jól fogja bírni, az izzadtságtól biztosan nem lesz baja, de az intenzív eső sem tehet benne kárt.
Egy töltéssel 7 órán keresztül lehet majd folyamatosan zenét hallgatni az eszközön keresztül, ami az átlagosnál valamelyest jobb teljesítménynek számít. 41 milliamperórás a fülesekben található akkumulátor, ezeken felül pedig a tokban még lapul még egy 480 milliamperórás telep. Több alkalommal is újra lehet majd tölteni a hordozóval a fülest. Összesen 30 órányi üzemidőt lehet belőle kihozni, így panaszra aligha lehet ok ezen a téren. És még gyorstöltés is van, elég 10 perc, és 5 órányi zenehallgatásra elég energiát szív magába.
A OnePlus Nord Buds egyik legvonzóbb paramétere mindenképpen az ára, ugyanis 40 dollárt kell majd ezért a kiegészítőért kifizetni, és érkezik Európába is. Persze nincs benne ANC, és nem tud több készülékhez csatlakozni, illetve aptX sem került bele, de ezektől ilyen áron el is lehet tekinteni, ha minden más szempontból rendben van, amit nyújt a kiegészítő.




































