MÁR FOLYADÉKHŰTŐ BLOKK IS KAPHATÓ AZ M.2-ES SSD KÁRTYÁKHOZ

Érkezett egy új, M.2-es SSD kártyát fogadó PCI Express 3.0 x4-es bővítőkártya, amelyre passzív hűtőborda, illetve folyadékhűtő blokk egyaránt szerelhető.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2016. máj. 23. 18:12
Már folyadékhűtő blokk is kapható az M.2-es SSD kártyákhoz

Az M.2-es formátumú SSD kártyák egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek, hiszen egyre több alaplapon található legalább egy ilyen slot, sőt, a csúcskategóriás termékek rendszerint akár kettő vagy három ilyen foglalatot is kaphatnak. M.2-es SSD kártyákból is egyre komolyabb a választék: már szép számmal találhatunk olyan példányokat, amelyek óriási írási és olvasási teljesítmény elérésére képesek – és persze olcsóbb kártyákból is egyre több van.

Ezeknél a termékeknél a nagy teljesítménynek persze ára van, ugyanis a hőtermelés ekkor megnő, a vezérlő pedig elkezdi csökkenteni órajelét annak érdekében, hogy visszahűlhessen a forró felület, ami negatívan hat a teljesítményre. A német Aqua Computer pont ennek a kihívásnak a leküzdésében segít legújabb termékeivel.

A kyroM.2 névre keresztelt termék egy PCI Express 3.0 x4-es sávszélességgel dolgozó, normál magassággal rendelkező, rövid bővítőkártya formájában érkezik, amelynek fedélzetén egyetlen PCI Express 3.0 x4-es M.2-es foglalat lapul. A nyomtatott áramköri lapon kialakított furatok jóvoltából egy nagyméretű passzív hűtőborda is felszerelhető a maximum 80 milliméter hosszú M.2-es SSD kártya fölé – ekkor a melegedő vezérlő, illetve a melegedő memóriachipek is egy-egy öntapadós hővezető lapot kapnak, a felső hűtőlapka pedig a passzív hűtőbordával is érintkezik. Ez a hűtőborda segít a termelődő hő elvezetésében, így a vezérlő kisebb eséllyel kerül „throttling” állapotba, azaz kisebb eséllyel fogja túlmelegedés miatt csökkenteni órajelét, ami összességében jobb rendszerteljesítményt eredményez.

Aki már rendelkezik folyadékhűtő rendszerrel, alternatívaként akár egy réztömbből megmunkált folyadékhűtő blokkot is felrögzíthet az SSD kártyát tartalmazó kyroM.2-re, a blokkot pedig szabványos G1/4-es fittingek segítségével illesztheti be meglévő a hűtőkörbe. Ez ugyan kissé túlzásnak tűnhet, az viszont biztos, hogy még a leggyorsabb SSD kártyákat is maximálisan hűvösen lehet tartani egy ilyen blokkal. Az SSD kártya természetesen ebben az esetben is öntapadós hővezető lapokat kap.

Az alap kyroM.2-es adapterkártya 18,9 euróba kerül, míg passzív hűtőbordával kiegészítve már 29,9 eurót, folyadékhűtő blokkal felszerelve pedig 67,9 eurót kérnek el érte. A passzív hűtőborda és a folyadékhűtő blokk külön is megvásárolható: előbbi 12,9 euróba, utóbbi pedig 49,9 euróba kerül – de csak a kyroM.2-es kártyával kompatibilisek.

A különleges kiegészítők forgalmazását május végén kezdik meg.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

46 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Raccoon-kun
Raccoon-kun
2016. máj. 25. 10:02
#11

És ez így mehet rá az ssd matricájára? Azt persze nem vesszük le, nehogy ugorjon a gari...

dbori
dbori
2016. máj. 24. 23:11
#10

Nekem 950 pro-m van. Eddig nem is figyeltem, csak a sentinelnél láttam hogy pirosan világít a hőfok. Gyakran 70 fok körüli. Sli 980-om van és nyilván mikor játszom és a játék is az ssd-m van akkor fordul elő. Hány foknál vesz vissza órajelből?

hpeter105
hpeter105
2016. máj. 24. 13:25
#9

Nekem 950Pro van 256GB, van értelme, mindent sokkal-sokkal direktebben tölt be, pláne, ha a sok a kis fájl-összefűzni való fájl mérhető a különbség - hasonlóan a jobb rendszermemóriához.

Ha jó alaplapban van, ki lehet hajtani M.2-t úgy, hogy nem melegszik.

Nekem 44-46 fok, 26-27 fokos szobában, mindig, úgy, hogy nem fújja semmi...igaz nem véltelenül lett Z170 Hero-m, eleve jó alaplap és így nem függ a VGA-tól a melegedése. Ventik is vagy lekapcsolnak a házban vagy minimumon vannak, terhelés alatt is, (VGA megy fel 40-45%-ig) annyira jó a hűtés - OC rendszerem végre.

Többen itt más fórumról is ismernek, szóval ők ezt eleve tudják.

http://prohardver.hu/dl/upc/2016-05/225433_1_2.png

http://prohardver.hu/dl/upc/2016-05/225433_image_jpeg_3.jpg

_DiEGO_
_DiEGO_
2016. máj. 24. 12:05
#8

ThePoweR (Válasz Resike üzenetére) 2016. 05. 24. 10:53Lassan nem tudom melyik képmegosztóra merjek feltölteni ami normális is

[LINK]

https://p1.picsto.re/YnJrf.jpg

Resike
Resike
2016. máj. 25. 10:55

Ha jól tudom abban a pillanatban amikor felszállsz egy repülő járművel megváltozik a renderelési mód a GTV5-ben, hogy normálisan tudja követni a játék az eseményeket. Ergo nem tölt be mindent csak a nagyobb modelleket.

wintercounter
wintercounter
2016. máj. 24. 8:06
#7

Nekem 3x950Pro van raid0-ban es csupan a raidnek koszonhetem, hogy nem melegszik annyira, de meg igy is eleg kellemetlen homersekletet produkal.

_DiEGO_
_DiEGO_
2016. máj. 23. 21:37
#6

Azért azt a kib@ SZOTT reklámhordozó papírréteget elkellene távolítani mert nem épp jó hővezető ! nem is értem a gyártókat mi a ...-ért kell rányomni a majdnem levakarhatatlan matricákat . Eleve kevésbé tudnak hőt leadni , mert azzal korlátozva vannak ! Adják mint melléklet/ajándék és aki akarja ráteszi , aki hűtést akar rátenni annak meg lekell szednie valahogy .

PCIe M.2 SSD rettenetes gyors tud lenni :$ a jobbfélék :P

SSD max írás: 1200 MB/s

SSD max olvasás: 2150 MB/s

[LINK]

Resike
Resike
2016. máj. 24. 14:07

Te komolyan sót reggelizel minden nap? Ez a durcás ovi modor elég nevetséges már, vezesd le az asszonyon, de ne egy fórumon akarjál moderátorként oktatni.

Ha te komolyan bemesélted magadnak hogy a betegda játékod 2 gigabájtot nyal bele a memóriába másodpercenként akkor nem nekem mentek el itthonról, de egy kurva screenshotot készíteni már nem megy félmegás nettel. Oké.

s_otto
s_otto
2016. máj. 23. 21:07
#5

****Lefuttattam 2x egymás után crystal diskmark 5pass full tesztet, 35 fokig melegedett, de azt már az első tesztsor végére, utána nem melegedett tovább.

http://kepfeltoltes.hu/160523/intel2www.kepfeltoltes.hu.jpg

Asagrim
Asagrim
2016. máj. 23. 21:33

Azért azt is vedd figyelembe, hogy a tied már eleve PCI-E kártya. Nézd meg az M.2 csatlakozókat az alaplapokon, legtöbb ott van rögtön a videokártya alatt, szóval az fűti rendesen pluszba. Nálam 44 fok a környező hő a videokártya körül, ennél csak melegebb lehetne egy ide helyezett M.2 SSD.

Kiemelve innen és külön kártyára rakva az egész SSD-t gyakorlatilag már vízhűtés nélkül is félig meg van oldva a helyzet.

ThePoweR
ThePoweR
2016. máj. 23. 20:26
#4

Még ha 90-100 fokos is, egy olyan borda mint ami képen van egy kis légmozgással megtámogatva kb felezi a hőmérsékletet.

s_otto
s_otto
2016. máj. 23. 20:16
#3

Óriási hőfokokról beszéltek..... ez egy 1.2tb-os intel 750 ssd, és 29 fokos...

http://kepfeltoltes.hu/160523/intelwww.kepfeltoltes.hu.jpg

patomi
patomi
2016. máj. 23. 21:34

Aha és ez M.2 foglalatú ssd? Olvasd el a cikket légyszi. Egy 22x80mm-es eszközről beszélünk.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2016. máj. 23. 20:13
#2

Mar varom a vizhuteses bill&eger kombot. :D

Vagy a vizhuteses wifi stick-et. :D

thestock
thestock
2016. máj. 23. 19:12
#1

Oké...egy kérdés: van ennek értelme? nekem nem m.2-es SSD-m van,akinek van nyilatkozhatna hogy mennyire melegszik. Nem tudom mennyire lehet észrevenni a melegedés miatti lassulást, pl játék alatt

patomi
patomi
2016. máj. 23. 20:04

Nekem (Samu) 72°C volt eddig a legtöbb (mindennapi használat), de youtube-on van vidi 90-100 fokos ssd-ről is. Persze nagyobb terhelés mellett. Lassulásról nem tudok beszámolni.

Vissza az oldal tetejére