MÁR EGYMILLIÁRD AKTÍV ESZKÖZÖN FUT WINDOWS 10

Végül csak sikerült elérni a célt, amit közel 5 éve fogalmaztak meg, ám a lendület továbbra is megmarad, hiszen sok egyéb célja is van még a vállalatnak legmodernebb operációs rendszerével.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2020. márc. 17. 12:57
Már egymilliárd aktív eszközön fut Windows 10

Microsoft legfrissebb operációs rendszere, a Windows 10 már lassan 5 éve van velünk, ugyanis a szoftvert 2015. július 29-én indította hódító útjára a vállalat. Akkoriban azt a célt fogalmazták meg, hogy 2018 nyarára már egymilliárd aktív eszközön fut majd a Windows 10, ám eleinte nagyon nem úgy alakultak a számok, hogy ez tartható legyen. A nehézséget látva már nem tűztek ki újabb célt, mindössze annyit reméltek, hogy az elkövetkező néhány év folyamán sikerült elérni az egymilliárdos határt.

Az utóbbi időszakban egyre jobban kezdett emelkedni a Windows 10 alapú eszközök száma, ami részben annak is köszönhető, hogy a Windows 7 esetében egyre közelebb került a nyugdíjazás időpontja. A Windows 7 idén január közepe óta már nem kap frissítéseket, így egyre inkább érdemes lesz frissebb operációs rendszert választani helyette, ami idővel a Windows 10 malmára hajthatja a vizet.

A Windows 10 esetében a 825 millió aktív eszközt képviselő szintet tavaly márciusban sikerült elérni, az elmúlt közel egy évben pedig újabb 175 millió aktív eszközzel bővült a kör, így most már egymilliárd aktív Windows 10 alapú eszköz van a piacon.

A Microsoft szerint a Windows 10 az egyetlen olyan operációs rendszer, amely 80 000-nél is több notebook és konvertibilis modellen, illetve konfiguráción fut, amelyek több, mint ezerféle gyártótól származnak.

A Windows 10 a noteszgépek és az asztali számítógépek mellett egyéb termékeken is jelen van, gondoljunk csak a vállalat Mixed Reality platformjára, az Xbox konzolokra, valamint a hajtogatható eszközökre szánt Windows 10X-re, amely a későbbiekben jut szerephez. Ezzel együtt persze a szervereken, illetve az IoT eszközökön is futnak Windows 10 kiadások, valamint a Surface Hub is rendelkezik saját kiadással, amely a Windows 10 Teams nevet viseli.

A vállalatnál természetesen a régóta vágyott cél elérése után sem dőlnek hátra, szerintük az egymilliárd aktív eszközt képviselő szint csak a kezdet volt. Továbbra is folytatódik a Windows fejlesztése, ami a klasszikus számítógépek mellett a fentebb említett kategóriákban is folyamatosan és kitartóan fejlődni fog.

Hogy a Windows 7 nyugdíjazását követően lesz-e a közeljövőben nagyobb robbanás, ami a Windows 10 térhódítását segíti? Alighanem néhány hónapon belül kiderül, de előbb el kell múlnia a COVID-19 világjárványnak, az ugyanis elégnehéz helyzetbe hozta már most is a gazdaságot, így sok cégnek a túlélés lesz a legfontosabb stratégia az elkövetkező időszakban, nem pedig a bővülés és a fejlesztés.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

12 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Ch00ler
Ch00ler
2020. márc. 17. 22:47
#4

Csak kilihegtek ezt a szamot is. Biztosan beleszamoltak a raktarban maradt winfos 10 alapu mobilokat is :)

Az kiderult, hogy melyik winfos 10 verziobol van a legtobb? Mert ugye az 5 ev alatt volt itt mar mindenfele verzio. A nagyszeru, tobb ezer gepet tonkretevo feleves fissitesekrol mar nem is beszelve.

Szoval nagyon jol teljesit ez a winfos 10. Egy ude szinfolt az OS-ek piacan. Rogton 3 fele szint is fel tud vonultatni: feher, fekete, kek. Eljen a sokszinuseg es az RGB szinteret 105%-ban lefedo monitorok elterjedese...

spdrfx
spdrfx
2020. márc. 17. 21:05
#3

Ez a szam erdekesmod pont egybeesik a malware-rel fertozott gepek szamaval.

thestock
thestock
2020. márc. 17. 16:15
#2

Lehúzhassák a rolót, pár év és asse tuggyuk miaz a windóz, mert kiszoríccsa a linux.

expander
expander
2020. márc. 17. 14:41
#1

Ez szép teljesítmény....

KoLaMan
KoLaMan
2020. márc. 18. 0:57

@Geralt_of_Trivia  Eh, most magyarázhatom, a többség úgyis csak arra fog emlékezni, hogy a Win10-nek van egy ilyen hibája. És legenda lesz, noha semmilyen valóságalapja nincs annak amit írtál. Amit vázoltál szitut @Seminnek, az egy teljesen hétköznapi dolog mindenféle (tehát mindenféle) meghajtó tömörítés esetében, mióta csak léteznek ilyen megoldások. Egy példa röviden: (előkaptam egy tömörített pendrive-ot, azon teszteltem). 4 gigás pendrive, aránylag tömöríthető adatokkal rajta, a tulajdonságok: 1,53 GB szabad. Namostan annyit tettem csupán, hogy rámásoltam egy 486 MB-os H264-es tömörítésű sorozat epizódot. Ezekután jöjjön ismét az aktuális tulajdonságok: 601 MB szabad(!) Szóval amit Te reklamálsz, hogy 1,53 - 0,486 = 0,601. Hiszed vagy sem, ez a normális. Merthogy a tulajdonságokban a szabad hely kijelzése NEM a fizikailag elérhető szabad hely, hanem az adott pillanatban a meghajtóra érvényes tömörítési ráta alapján becsült érték. Amit egy eleve tömörített (H264, vagyis tövább nem tömöríthető) file rámásolása alaposan megváltoztat, és emiatt  a becsült szabad hely a várt 1 giga helyett, már csak 600 mega. Ilyen egyszerű. A tanulság: ne irogass tömörített meghajtóra tovább már nem tömöríthető file-okat (nincs is értelme).

Vissza az oldal tetejére