MÁR A RADEON RX 6700 RAJTJÁNAK IDŐPONTJA SEM LEHET TÚL MESSZE

Egyelőre elég nagy a fejetlenség a Radeon RX 6700 körül, már ami a memória-alrendszert illeti, ugyanis 6 és 12 GB-os modellek egyaránt feltűntek, amire több magyarázat is született.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2021. márc. 15. 8:04
Már a Radeon RX 6700 rajtjának időpontja sem lehet túl messze

Az AMD legújabb Radeon RX 6000-es sorozatú videokártyája, a Radeon RX 6700 XT már bemutatkozott, forgalmazása azonban majd csak 2021. március 18-án indulhat meg, így a róla készített első független tesztek is e napon láthatnak napvilágot. Az AMD ezt a videokártyát a nemrégiben bemutatott GeForce RTX 3060 Ti ellenfeléül szánja, ám a GeForce RTX 3060 sem marad vetélytárs nélkül, neki ugyanis a Radeon RX 6700-zal kell majd birokra kelni.

A Radeon RX 6700 esetében eddig úgy tűnt, hogy a NAVI 22-es GPU 2304 aktív stream egységgel rendelkezik majd, a memória-alrendszerrel kapcsolatban azonban többféle információ is napvilágot látott: szó esett már 6 GB-nyi, illetve 12 GB-nyi VRAM-ról is, amelyek egységesen 192-bites memória-adatsínnel rendelkeznek.

Időközben az ASUS beregisztrált néhány érkező videokártyát az EEC hivatalos weboldalán, amelyek között hét darab Radeon RX 6700 XT foglal helyet, ezek között természetesen tuingolt példányok is találhatóak. Felbukkant viszont a felsorolásban két Radeon RX 6700 is, amelyek a belépőszintre pozicionált Phoenix sorozatot erősítik, és ezek szintén 12 GB-nyi VRAM-ot használhatnak, csak úgy, mint Radeon RX 6700 XT sorozatú társaik. Utóbbi azért érdekes, mert az elmúlt hetekben az ASRock és a PowerColor is beregisztrált néhány Radeon RX 6700-as sorozatú videokártyát, amelyek viszont 6 GB-nyi fedélzeti memóriát kaptak, ezek létezését az AIB partnerek meg is erősítették.

A fentiek alapján két forgatókönyvre lehet számítani: vagy az AMD időközben meggondolta magát és nem 6 GB-nyi, hanem 12 GB-nyi fedélzeti memóriával dobja piacra a Radeon RX 6700-as sorozat tagjait, vagy pedig mindkét VRAM kapacitás elérhető lesz kereskedelmi forgalomban, hogy szélesebb ársávot vehessen célba a Radeon RX 6700-as család.

Érdekesség, hogy az EEC listán egy 12 GB-os Radeon RX 6600 XT is feltűnt, amellyel kapcsolatban azt pedzegetik néhányan, hogy ez a videokártya is átesik változáson, és nem 12 GB-nyi, hanem csak 6 GB-nyi VRAM-mal kerül forgalomba, míg a Radeon RX 6700 esetében a korábban tervezett 6 GB helyett 12 GB-nyi VRAM-ot használnak. Utóbbi magyarázat valahogy eléggé sántít, az egy picivel hihetőbb lenne, hogy mindkét új videokártyából készül 6 GB-os és 12 GB-os modell is annak érdekében, hogy szélesebb felhasználói rétegeket szólíthasson meg felük az AMD. Itt persze kérdés, hogy ennyi modellhez rendelkezésre áll-e elegendő GDDR6-os memóriachip, ugyanis a korábbi információk szerint ezen a téren is hiánnyal küzdenek a gyártók.

Idővel kiderül, pontosan miről is van szó, ugyanis az EEC adatbázisban történő megjelenés már arra utal, hogy a Radeon RX 6700 és a Radeon RX 6600 XT megjelenésére nem kell sokat várni.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

10 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
sutyko_hopkins
sutyko_hopkins
2021. márc. 15. 23:52
#4

Tippelek.

Ezt se lehet majd kapni..

Ch00ler
Ch00ler
2021. márc. 15. 13:55
#3

Nagyon izgalmas, hogy mennyiert fog gazdara talalni az a 2000 db vga, amit Europaba szantak...

powerage
powerage
2021. márc. 15. 19:10

@Ch00ler Mehetnének egyenesen múzeumokba, hogy az utókor láthassa, mi volt az a technológia ami nem volt elérhető a ma embere számára...

Geralt_of_Trivia
Geralt_of_Trivia
2021. márc. 15. 12:58
#2

Már nem azért, de ha egy TESCO-s újságban benne van x termék, és bemegyek a hipermarketbe úgy, hogy ki sincs rakva a címkéje a polcra, akkor azért felnyomhatom őket és büntetést kapnak érte. Erre ezek a fasz gyártók miért immunisak? Miért szelektív hogy hol illegális a paper launch és hol nem?

Geralt_of_Trivia
Geralt_of_Trivia
2021. márc. 15. 20:06

@Samanoske Magyarországon a közember tudatában élő hatáskörrel rendelkező fogyasztóvédelem nincs. Hatósági jogkörrel rendelkező szerv, ami fogyasztóvédelemmel foglalkozna, minimum 2010 óta nem operál (az is lehet, hogy régebb óta, ekkor vettem észre). Az Európai Bizottság megfelelő szerve bír hatósági jogkörrel, akiket például az online vitarendező platformon keresztül tudsz elérni, oda lehet panaszt intézni.

s_otto
s_otto
2021. márc. 15. 10:41
#1

"AMD to Supply Only a Few Thousand Radeon RX 6700 XT GPUs for Europe at Launch"

'According to information obtained by Igor's Lab, AMD could supply only a few thousand Radeon RX 6700 XT GPUs for Europe as a whole. To be precise, Igor's Lab notes that "If you condense the information of various board partners and distributors to a trend, then there are, depending on the manufacturer and model, only a few pieces (for Germany) to a few thousand for the EU as a whole."'

Mosdatlan_falusi
Mosdatlan_falusi
2021. márc. 15. 13:18

@s_otto nem paperlaunch! Limitált gyűjtői kiadás! :D

Vissza az oldal tetejére