Mint egy szitán, úgy jutnak át a Google-ön a Pixel okostelefonok következő generációjával kapcsolatos információk. Lassan már csak a Tensor rendszerchip marad a Pixel 6 titka, de azért arról is vannak elhintett információk. A napokban még az árazás is több forrásból megerősítést nyert.

A Google referencia okostelefonjai egykor a kiváló árazásról szóltak, ma azonban már a Pixeleknél nem különösebben beszélhetünk kiemelkedő ár-érté arányról. Nagyon úgy fest, hogy a Pixel 6 széria sem azzal fogja csábítani a vásárlókat, hogy milyen olcsón lehet hozzájutni. Több európai bolttól is szivárogtak ki árak, és ezek alapján az 500-1000 euró közötti ársávban foglalnak majd helyet az eszközök.

A Pixel 6 jelen állás szerint 650 eurós összegről indul majd, és persze elérhető lehet majd több konfigurációban is a tárhely szempontjából. Ami pedig a Pixel 6 XL variánst illeti, ez az okostelefon pedig már 900 eurós ajánlott fogyasztói áron kerülhet majd a boltokba. Ráadásul a boltok akár ajándékot is hozzácsaphatnak majd a készülékekhez induló akciók keretei között.

Galéria megnyitása

Vaskos árakra lehet számítani, de azt is ki kell emelni, hogy idén minden jel arra utal, hogy az eddigieknél jóval komplexebbek lesznek az eszközök. És bizony azért nem kell nagyon messzire menni drágább konkurenciákért, szóval összességében még egészen korrekt is lehet az ajánlat.

A Google a jelenlegi tervek szerint október 19-én fogja bemutatni a Pixel 6 és Pixel 6 XL okostelefonokat. Minden bizonnyal más hardveres megoldások is reflektorfénye kerülnek majd a szerkezetekkel együtt. A forgalmazásuk pedig ugyancsak kiszivárgott információk alapján október 28-án indulhat majd azokon a piacokon, ahol hivatalosan megvásárolhatóak lesznek. Németországban például a jelek szerint a rajttól elérhetőek lesznek.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

1 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Busterftw
Busterftw
2021. okt. 12. 9:33
#1

A PIxel XL nem PIxel Pro neven fut?

Vissza az oldal tetejére