A Samsung nagyon sok pénz és energiát fektetett már a Micro LED technológia fejlesztésébe, és iparági pletykák szerint a vállalat egy újabb gigaberuházásra készül. Ezúttal már az lesz a cél, hogy megkezdődhessen a tömegtermelés.

Már két éve annak, hogy a Samsung először bemutatta a működő Micro LED paneljét, a The Wallt. Az a termék már el is érhető, de jelenleg olyan drága, hogy azt a csillagászati jelző sem fejezi ki megfelelően. És nagyon keveseknek adatik meg az a lehetőség, hogy ilyen képernyőt birtokolhassanak. De ez talán hamarosan megváltozik.

Galéria megnyitása

Az elmúlt időszakban a Samsung folyamatosan azon dolgozott a színfalak mögött, hogy megoldja a tömeggyártását a Micro LED technológiás megjelenítőknek, és az ETNews friss értesülései szerint a vállalat jó nyomon jár. Iparági forrásokra hivatkozva a lap arról számolt be a napokban, hogy a Samsung egy óriási befektetésre készül, aminek a célja a Micro LED gyártásának a felpörgetése lesz.

Már állítólag több partnerrel is tárgyal a Samsung arról, hogy a Micro LED technológia gyártásához szükséges berendezéseket beszerezze, illetve megalkossa. És folyamatos kapcsolatban áll olyan fejlesztőkkel, akik segíthetik a tömeggyártás kivitelezését megvalósítani. Ez teljesen új terep mindenki számára, eddig még senki nem próbálkozott ilyen megoldásoknak a nagy volumentű termelésével, szóval a Samsung nincs egyszerű helyzetben.

Az ETNews ennek ellenére már arról beszél, hogy 2020 első felében elkezdheti a Samsung felépíteni a gyártáshoz szükséges környezetet. A vállalat ágazati információk szerint vizsgálja, hogy a szükséges megoldások milyen teljesítményre és minőségre képesek. Valószínűleg a Micro LED gyártása nagyon sok kihívást rejt, amit a vállalatnak meg kell majd oldania a siker érdekében.

Galéria megnyitása

„Jelenleg arra várunk, hogy a Samsung Electronics meghozza a döntést a gyártás pontos mértékéről” – mondta az egyik érintett partner az ETNews számára. Szóval a vállalat valószínűleg azt még nem döntötte el, hogy az induláshoz milyen kapacitással készül. Ezt nem egyszerű meghatározni, mivel a vállalat egyáltalán nem tudhatja, hogy mekkora lehet a kezdeti kereslet a Micro LED iránt. Ez egy nagyon sok ismeretlenes képlet.

Állítólag a végső döntés meghozásával a Samsung szeretné kivárni a CES 2020 eseményt. Valószínűleg itt szeretné azt felmérni, hogy milyen esélyekkel indulhat majd a Micro LED, itt nagyon sok új fejlesztésre fény derülhet, ami meghatározó lehet a jövőre nézve. A CES után már jobban átláthatja majd a vállalat az igényeket, lehetőségeket.

Kezdetben persze arra nem érdemes számítani, hogy széles közönség számára elérhető áron lesz Micro LED televízió. Előre láthatólag még akkor is ultraprémium termékekbe fog ilyen panel kerülni, ha sikerül beindítani a terveknek megfelelően a tömeggyártást 2020 első felében.

Érdekes lesz látni, hogy milyen méretben kínálhatja majd a Samsung a Micro LED paneleket, hiszen itt a felbontás és a pixelméret kötöttsége miatt nem egyszerű a méret skálázása. Korábban egy 75 colos panellel már előrukkolt, ami mondhatni megfelel a csúcskategóriás televíziók méretének, de a felhasználók valószínűleg kisebb változatoknak is tudnának örülni, az viszont nem lesz egyszerű feladat a 4K UHD minőség megtartása mellett.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

9 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
gabushi
gabushi
2019. dec. 25. 1:27
#2

túl sok lépés a gyártása és túl sok alkatrészből áll, ez a technológia sose tud olcsó lenni majd.

Az oled panelt gyakorlatilag majdnem nyomtatni lehet, főleg ehhez képest. Ráadásul a kék led intenzitíása itt is gond lehet, hogy gyorsabban öregszik mint a többi színé (ez minden ledformára igaz, a kék hall mag a leghamarabb, egyben az fogyasztja a legtöbbet, valószínű lehet összefüggés, hogy a nagyobb hőhatás miatt hamarabb "elég".

Szerintem még mindig az OLED irányába kéne kutatni, bár valószínű nem tudják egyszerüen nemgoldani az öregedés gondjait (a beégés is ebből fakadhat, 2 féle beégés van OLED esetén, az egyik a "pixel öregedés" ami jellemzően a szomszédeokkal együtt történik, így "mintában" öregszik, a másik a túlhevülés miatti hordozó réteg is "megégése", bár utóbbi inkább akkor jellemző ha műanyag a hordozóréteg).

Én inkább azzal játszanék, hogy minden pixelnek egy-egy működési időt számlálót hoznék létre, és ahogy öregszik, úgy kompenzálnám extra feszültséggel az intezítás csökkenést.. kék pixel esetén, szokásosan lehet "dupla" pixel az extra öregedés miatt.. Illetve jobb táp vezérlő áramkörök kellenének, ami ha technológiailag lehetséges nem villogtatással, hanem árramerősség csökkentéssel érné el a fényerő csökkentését.. bár nem tudom, ez élettartamban jobb vagy rosszabb eredményt jelent-e... bár abból kiindulva, hogy az autók és ledes jelzőlámpák is mind "villogtatva" vannak fix fényforrás helyett, valószínű a hűtés miatt jobb a "villogtatás" (bár más technika a powerled és az Oled ... utóbbinál szerintem inkább csak "spórolás" az áramkör költségen.. bár lehet az oled panelek nem skálázódnak túl jól a feszültséggel és "hírtelen" vágja le a fényt bizonyos feszültség alatt).

.. de túl sok a HA a hozzászólásomban. De akkor is az OLED felé mennék inkább továbbra is. Ez a mikro led sose lehet kellőképp olcsó (szerintem).

Busterftw
Busterftw
2019. dec. 25. 20:39

@gabushi Szerintem az OLED lesz az uj nep "LCD", a microled meg az uj OLED.

ZoliS
ZoliS
2019. dec. 20. 19:45
#1

Ez a technológia engem jobban érdekel, mint az OLED.

Busterftw
Busterftw
2019. dec. 21. 12:41

@ZoliS Monitort nem, de a TV mar igen. Ez alapjan nem lesz olcso.

https://www.insight.com/en_US/shop/product/IW008J/SAMSUNG/IW008J/Samsung-IW008J-The-Wall-Series-LED-module/

De ha OLED-et nezunk, Dell elos OLED monitorja 4500 dollar volt kb.

Vissza az oldal tetejére