A OnePlus 10 Próról már egy ideje szállingóznak az információk, és hosszú ideje van képünk is az okostelefonról előzetes renderek révén. Most azonban a vállalat hivatalosan is közölt képet a mobilról, sőt mi több, azt is felfedte, hogy mikor kerül sor a bemutatójára. Viszont egyelőre csak Kínáról esett szó.

Az elmúlt két évben a OnePlus jelentős változáson ment keresztül, és most először a vállalat kezdetben Kínát veszi célba a legújabb okostelefonjával. Jelen állás szerint legalábbis csak kínai bemutatóra kell számítani, amire január 11-én fog sor kerülni. Pete Lau már korábban megerősítette, hogy januárban lesz a bemutató, most pedig már a pontos dátum is ismeretes, és nem is kell már sokáig várni az eszközre.

Galéria megnyitása

Eddig a OnePlus mindig egyszerre mutatta be az új számozott mobiljait, de ezen a téren is változás lehet idén. Egyelőre minden jel arra utal, hogy a OnePlus 10 nem jön ki a mostani bemutatón, csak a OnePlus 10 Próról fog lehullani a lepel. Az előzetes kép alapján pedig a képalkotásra az eddiginél is nagyobb hangsúly lesz fektetve, ugyanakkor a korábbi pletykák szerint a kamerarendszer a hardveres alapot tekintve nem fog nagyot előre lépni.

Az már biztos, hogy marad a Hasselblad partnerként, az előzetesben olvasható „Capture Every Horizon” pedig valószínűleg arra utal, hogy a hátlapon látható három darab kamera széles gyújtótávolságot fog lefedni. A pletykák szerint a főkamera 48 megapixeles szenzort fog használni, az ultra-széles látószögű egység 50 MPixeles alappal rendelkezik majd, a modul utolsó tagja pedig 8 megapixeles lesz, és 3,3-szoros zoomra lesz képes.

Galéria megnyitása

A OnePlus 9 Próhoz viszonyítva állítólag a kijelzőben sem lesz nagy fejlődés, a pletykák szerint marad a 6,7 colos Quad HD+ LTPO AMOLED panel, legfeljebb a színekben, fényerőben lehet majd érzékelhető fejlődés. A frontkamera elvileg már 32 megapixeles lesz, szóval a szelfik készítésében jobb lehet, mint az elődje. És itt már gyárilag az Android 12 operációs rendszer fog megjelenni a színen, méghozzá a ColorOS grafikus felhasználói felületbe bújtatva Kínában.

A készülék a teljesítményét tekintve biztosan szintet lép, mert meg fog benne jelenni a Snapdragon 8 Gen 1 rendszerchip. A Qualcomm legújabb lapkája nagyon izmos alap lesz az okostelefon számára, ami ezáltal például jobb multimédiás lehetőségeket biztosíthat majd. A pletykák szerint 8 és 12 GB RAM-mal, valamint 128 és 256 GB hellyel lesz elérhető a OnePlus 10 Pro.

Az eddigiek alapján eléggé szerény generációváltásról beszélhetünk majd, szóval azért bízunk abban, hogy a OnePlusnak a tarsolyában vannak még olyan rejtett ütőkártyák, amik más megvilágításba helyezhetik majd a készüléket. Ami még jobb hír, hogy a híresztelések szerint itt már egy 5000 milliamperórás kapacitású akkumulátor lesz majd a hátlap alatt, ami akár 80 wattal is lehet majd tölteni. A 100+ wattos töltési teljesítmény azért ide még nem fog elérni, a vezeték nélküli opció pedig marad majd az 50 wattos szinten.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére