A chiphiány már eddigi is sok kellemetlenséget okozott, ám a legutóbbi hírek alapján, amelyek arról szóltak, hogy Kínában az energiafelhasználással kapcsolatos megszorítások miatt néhány gyárat le kellett állítani, úgy tűnik, még tovább romolhat egyes termékek elérhetősége. Ez már alapból is rossz hír, de időközben egy másik probléma is felmerült: a DigiTimes szerint a passzív elektronikai komponensek, vagyis az ellenállások, az induktivitások (tekercsek), valamint a kondenzátorok elérhetősége is romlott.

Hogy miért? Mert a Covid-19 miatt lezárásokat kellett életbe léptetni Malajziában és Indonéziában, ahol az említett komponensek egy része készül. A beszámolóban főként a japán alumínium kondenzátorokról van szó, amelyeket több eszközben is előszeretettel használnak a gyártók, nem csak az IT szegmensben, hanem a szórakoztatóelektronikai termékekben, illetve megújuló energiaforrásokkal kapcsolatos eszközökben is.

Az érintettek között a Chemi-Con, a Nichicon és a Rubycon sorakozik, náluk július nagy részében, illetve augusztusban is szünetelt a termelés az említett térségben lévő üzemekben. Az említett három cég a kondenzátorpiac 50%-át tartja kézben, azaz eléggé meghatározó szerepet töltenek be. A jelenlegi helyzet miatt a kondenzátorok szállításában 30-60% közötti csökkenés következhet be, azaz szépen lassan hiány alakulhat ki ebben a szegmensben is.

Galéria megnyitása

Ezzel egy időben nőtt az igény az említett komponensek iránt mind a PC piacon, mind pedig az egyéb szegmensekben, ezeket az extra megrendeléseket pedig kínai és tajvani vállalatok vették fel. A probléma az, hogy a megrendelések a szokásos 4-6 hetes átfutási idő helyett sokkal hosszabb, 3-6 hónap alatt teljesülhetnek, de utóbbihoz is kell némi szerencse. A tajvani komponensgyártók az extra kereslet miatt az év első felében nem ritkán 20%-os, illetve még ennél is nagyobb mértékben tudták növelni teljes árbevételeiket.

Az előrejelzések alapján 2021 folyamán már nem igazán várható javulás ezen a téren, ám ha javul a helyzet Malajziában és Indonéziában, akkor 2022-ben javulhat a passzív elektronikai komponensek elérhetősége is. Azt jelenleg nem lehet tudni, hosszabb távon milyen irányba mozdul el a piac, annyira sok a változó.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

26 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
KROK
KROK
2021. okt. 3. 14:13
#15

Attól tartok lassan luxus lesz a saját (gamer) PC... :(

pdx006
pdx006
2021. okt. 3. 10:29
#14

Érdekes, semmilyen elektronikai komponenseket gyártó cég nem volt leállítva, maximum pár napra két év alatt. Pont ők szarták le legmagasabbról a helyzetet. Nekik is kell a húsosfazékból, egymástól lesik el a lehúzó technikát.

pdx006
pdx006
2021. okt. 4. 11:06

@Bihus  Ők a legnagyobb haszonélvezők. Sok birka persze benyeli mint te is. Soha nem ért el ekkora profitokat a szegmens mint az elmúlt egy évben.

Enno
Enno
2021. okt. 2. 11:37
#13

Meg irigyelték többitől a profitot. Most már ők is lázadnak és emelnek. Melyik szegmens lesz a következő ? :)

8hty4our
8hty4our
2021. okt. 2. 9:08
#12

Olvastam, hogy már rézfóliából is hiány van. Rézfóliából :)) Ne nekem. Nemsoká bejelenti az IKEA, hogy több üveg terméket nem forgalmaznak, mert bejelentették, hogy hiánycikk lett a homok. Ezt követi majd szép lassan minden, az emberiségnek úgy tűnik századonként kell egy kurva nagy reset, hogy folyamatos növekedés meglegyen. Háborút akarnak provokálni csak senki se vállalja el a paraszt szerepét aki először lép...

Bihus
Bihus
2021. okt. 3. 21:27

@8hty4our én meg arról beszéltem, hogy miért fogytak le a készletek rézből. A fólia is réz, ha nincs rajta akkora haszon, hogy megérje, akkor könnyen lehet, hogy más területekkel szemben hátrányba kerül, ahol jobb a haszonkulcs/réztömeg arány, azok a megrendelők hamarabb kapják meg a nyersanyagot.

RAYEN
RAYEN
2021. okt. 2. 8:38
#11

jövő héten ingyenes lesz az epic store-ban a PC Building simulator. A következő videokártyámat és gépem már ottfogom megvenni ;)

KikiGames
KikiGames
2021. okt. 1. 21:50
#10

A cipőtalpát fröccsentő gépbe is van kondi. Akkor most a kínaiba 100.000-től kaphatók majd a papucsok?

marc23
marc23
2021. okt. 1. 21:46
#9

Arra leszek kivancsi mikor jon el az a verzio amikor arra hivatkoznak, h sajna azert lesz hiany m a virusban megdoglott a gyari melos, aki meg tulelte az meg azert patkolt el mert a leallosok miatt ehen halt, ezert nincs aki dolgozzon u h kicsi a gyarto kapacitas es ido amig ujra meg lesz az a melos reteg aki profin dolgozik egy tal rizsert, szoval dragitunk, es h meddig? Hat amig akarunk... kapjak be!!

i2k010
i2k010
2021. okt. 1. 17:01
#8

Mindennapi drágulásunkat add meg nekünk ma!

Gpety
Gpety
2021. okt. 1. 16:10
#7

Kevés a kondi? Attól tartok emiatt drágulhat a kenyér és a benzin is.

Gpety
Gpety
2021. okt. 1. 17:46

@peti19870621  Lop itt már mindenki pajtás, csak én nem, meg te is pajtás. :D

Csaber
Csaber
2021. okt. 1. 15:07
#6

Amúgy most lesz igazán kellemetlen helyzet , izé gyakorlatilag leállt nagyrészt a teherautógyártás is ...kis belső infó ...

manbali82
manbali82
2021. okt. 1. 13:58
#5

és igen a Covid kártya velünk marad, mert zsidóék kitalálták és mindenhol bevetik... az Orwelli világ ahhoz képest ami kezd kialakulni, egy mesevilág...

drumfan321
drumfan321
2021. okt. 1. 13:45
#4

A cikk kb. 1 évet késett. A leg alapvetőbb komponensekből már 1 éve folyamatos "hiány" van...illetve úgy megy mint a fa. Licitre megy és a gyártó nem közvetlen a szerződéses vevőjének adja el, hanem annak aki a legtöbbet adja érte. Amúgy nincs hiány, csak megy a sakkozás és a stratégia, kinek mennyit és hogyan. Aki a legtöbbet fizeti az kapja meg. Majd a vevő pedig beszerzi onnan, ahonnan tudja, de alternativ forrásból.

R3LaX123
R3LaX123
2021. okt. 1. 13:19
#3

Persze. A levegőből nem lesz hiány?

peti19870621
peti19870621
2021. okt. 1. 16:23

@R3LaX123  Hamarosan.. -T'od jön a super flare.. -Sírógörcsöt fogunk kapni, úgy fogunk röhögni, mikor a zöld ég elgyő..

carrast
carrast
2021. okt. 1. 12:57
#2

Szerintem meg pont most szopja be a nyugat kína ****át, ugyanis az elmúlt évtizedekben mindenki kiszervezte a gyártását és ebből a függőségből húznak hasznot most. Hirtelen "hiány" alakult ki és erre kapóra jött egy járvány is, van mire fogni. Csak ha kihúzzák majd a dugót végleg, nehogy magához nyúljon pár nagy nyugati politikus örömében.

Bihus
Bihus
2021. okt. 1. 13:12

@carrast nem hasznot húznak, hanem a távolkeleten nyár óta van az a leállás, ami nekünk tavaly nyáron volt. De persze lehet hinni mást is.

zvigh
zvigh
2021. okt. 1. 12:27
#1

Jaja.

Vissza az oldal tetejére