Az Apple iparági források szerint azon van, hogy megalkossa a saját hajtogatható mobiltelefonját, de arra senki ne számítson, hogy a vállalat az idei évben ilyen megoldással rukkoljon elő. A Bloomberg osztott meg arról információkat, hogy a vállalat elkezdte vizsgálni a különböző prototípusokat. Mivel, hogy a cég egyelőre nem tudja, pontosan melyik irányba érdemes elindulni.
Bár mostanra már több vállalat is bemutatott hajtogatható okostelefont, még mindig nagy a bizonytalanság ezen a területen. Elképesztően sokba kerül kifejleszteni egy hajtogatós szerkezet egy hagyományos mobilhoz képest, miközben simán lehet, hogy a zsákutcának bizonyul az adott formátum. Maroknyi működő megoldást láttunk eddig, de csak a hajtogatást tekintve legalább három különböző utat lehet bejárni.
A Huawei készített olyan eszközt, ami kifelé volt hajtható, és egy táblagép méretével tudott vetekedni, a Samsung pedig hasonló méretben befelé hajtható gépezettel rukkolt elő. Sőt mi több, a Samsung alkotott már kisebb, kagylós formátumú masinát is, amihez hasonlót pedig a Motorola is piacra dobott. 2019 óta vannak kereskedelmi forgalomban kapható hajtogatható mobilok (az első pedig még 2018 végén bemutatkozott), az Apple viszont legkorábban 2022-ben dobhat piacra ilyen eszközt – de akár több évre is lehet ez.
A Bloomberg információi szerint már javában folyik a cupertinóiaknál az útkeresés. De semmi biztosat nem lehet tudni. Akár arra is meglehet az esély, hogy az Apple egy olyan formátum mellett teszi majd le a voksát, ami pillanatnyilag még nem is létezik. Ugyanis számtalan más receptet láttunk a fent említett három kivitelen túl is. Éppen ezért készít különböző prototípusokat az Apple a vizsgálatokhoz.
A cél elvileg az, hogy a zsanér szinte teljesen láthatatlan legyen a kíváncsiskodó szemek számára. És bármilyen formátumú lesz az eszköz, legfeljebb az iPhone 12 Pro Maxnak a méreteiben kell megvalósítani. Egyelőre nincs meg, hogy milyen képátlóval rendelkezik majd a szerkezet, a működését tekintve viszont az a legvalószínűbb, hogy a Galaxy Z Fold nyomába ered majd.
Állítólag a Samsung partnerségében készül az Apple hajtogatható mobilja, ami túlzottan nem meglepő. Jelenleg is a Samsung a vállalat kiemelt beszállítója, és eleve a Samsung az, aki a legnagyobb tapasztalattal rendelkezik ezen a területen, hiszen már több millió eladott hajtogatható mobil van a háta mögött.
Az Apple-re egyébként az elmúlt években egyértelműen az óvatosság volt jellemző, így nem meglepő az sem, hogy tyúklépésekben halad a hajtogathatóság mezején is. A jelek szerint mindenképpen a biztos receptet szeretné kisakkozni a vállalat, nem akar mellényúlni, pedig ha valahol lenne pénz merészebb kutatásokra is, az éppen az Apple.
Érdekesség, hogy a Bloomberg azt is hozzátette, hogy a 2021-es iPhone esetében jó esély mutatkozik arra, hogy kijelző mögé rejtett ujjlenyomat-olvasót kapjon. Ez a pletyka igazából már hosszú évek óta terítéken van, de egészen eddig nem lett belőle semmi, miközben az androidos készülékek terén már olyannyira általános ez, hogy sok középkategóriás eszköznek is a képernyője mögött biztosított ilyen egység.
A lap értesülése ugyanakkor nem úgy szól, hogy biztosan lehet erre számítani, csak arról van szó, hogy még mindig teszteli ezt a kialakítást az Apple. Tehát készpénznek nem érdemes venni a dolgot, de mindenképpen benne van a pakliban a "Touch ID" visszatérése.
Plusz még egy kiszivárgott információ a végére a Bloombergtől: állítólag már készül az az iPhone modell, amin egyáltalán nem lesz külső csatlakozási lehetőség. Az Apple teszteli, hogy milyen lenne az a mobil, amiről a 3,5 milliméteres Jack aljazt után a Lightning is le lenne radírozva. Ebben az esetben az adatátvitel Wi-Fi és Bluetooth kapcsolaton valósulhatna meg, a töltés pedig egy MagSafe vagy bármilyen Qi szabványnak megfelelő töltőpadon keresztül.



































