Az AMD következő generációs RYZEN processzorait sokan várják, ugyanis a ZEN 2 architektúra újabb gyorsulásokat hoz, amelyek pontos mértékére rövidesen fény derülhet. A RYZEN 3000-es processzorokkal kapcsolatban nagyon sok pletyka látott már napvilágot az elmúlt hónapok folyamán, a termékcsalád megjelenésére viszont még egy picit várni kell, hiszen az újdonságok csak az év közepén jelennek meg, ami arra utalhat, hogy a Computex 2019 alkalmával mutatkoznak be.

Galéria megnyitása
Előtte azonban minden lehetőséget kihasznál majd az AMD, hogy minél inkább felkeltse a rajongók és a leendő tulajdonosok érdeklődését, ezt pedig apró információmorzsák elszórásával érhetik el, ahogy a korábbi rajtok alkalmával is tették. A legfrissebb információk alapján a RYZEN 3000-es processzorokról már a GDC 2019 alkalmával is szó eshet, amely március 18-tól március 22-ig tart. A játékfejlesztőknek szóló konferencián az AMD is tart egy előadást, amelynek keretén belül egyebek mellett arra is kitérnek, mit érdemes tudni a ZEN 2 architektúrával kapcsolatban. Ezzel együtt számos egyéb érdekességre is lehet számítani, szó lesz például kód-optimalizálással kapcsolatos technikákról, profilozó eszközökről, illetve különböző lehetőségekről, de lesznek tanulságos példakódok, valamint a hardver teljesítményét monitorozó megoldásokra is kitérnek.

Az architektúra felépítésében és sajátosságaiban a jelek szerint nem merülhetünk el, de néhány hasznos információmorzsa egészen biztosan érkezik, így érdemes lesz figyelemmel kísérni az előadást. És nagy az esély arra is, hogy RYZEN 3000 alapú konfiguráción mutatnak meg egy-két játékot, amiből láthatjuk, jól állja-e a sarat az új architektúra.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

2 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
ZoliS
ZoliS
2019. febr. 14. 11:36
#2

Remek cikk a semmiről :D

valaki5
valaki5
2019. febr. 13. 12:43
#1

Nagyon remélem hogy a Ryzen 3000-es APU-ról is fognak megosztani néhány részletet.

Vissza az oldal tetejére