Shop menü

MÁR A CHROME IS A GOOGLE ÚJ STÍLUSÁT ÖLTI MAGÁRA

A vállalat folyamatosan dolgozik azon, hogy a termékein az egységes dizájnt biztosítsa, és most a Material You elérte a böngészőjét.
Szécsi Dániel
Szécsi Dániel
Már a Chrome is a Google új stílusát ölti magára

A Google még tavaly jelentette be a Material You dizájnnyelvet, és a Chrome esetében most jutott el oda a vállalat, hogy ezt alkalmazza. Mindenképpen jó dolog, hogy az egységességre törekedik a vállalat, de nem sieti el a dolgot, még nagyon sok szolgáltatás van, ahol várni kell erre. A böngésző révén viszont ez már több százmillió emberhez juthat majd el.

A 2021-es Google I/O keretében rántotta le a leplet a keresőóriás a Material You dizájnról, ami jelentős mértékben épített a korábban alkalmazott Material irányzatra, de több ponton is továbbgondolta azt. Az Android 12-nél már nagy adagban volt ez jelen, de a Google applikációi csak később váltottak, és a mai napig számos olyan terméke van a cégnek, ahova még nem jutott el a Material You.

A Google Chrome esetében a legfrissebb Canary kiadásban bukkant fel a Material You. Ebben a verzióban már képes arra a böngésző, hogy a beállított háttérképhez igazodik a felületének a színvilága. Itt természetesen arra a háttérképre kell gondolni, ami a böngészőn belül van beállítva, és nem az operációs rendszernél alkalmazottra. A grafikus felhasználói felület színét korábban egyedileg kellett beállítani, de a friss előzetesnél ezt már automatikusan megteszi a program a felhasználó helyett.

Galéria megnyitása

Minden platformnál támogatott lesz az újítást, ezt már most lehet tudni. Legyen szó olyan személyi számítógépről, amin Windows, macOS, Linux, ChromeOS vagy akár a Fuchsia fut, a Chrome böngésző magára tudja majd ölteni a háttérképen domináló árnyalatot. Ennek köszönhetően jobb lesz a megjelenése. De persze lehet majd tenni ez ellen, ha valakinek az újítás nem jönne be. A „Customize Chrome Color Extraction” funkciót kell majd likvidálni.

Egészen pontosan a 110.0.5418.0 verziószámú Canary kiadásnál szúrták ki először ezt a funkciót. De most még korlátozottan megy a dolog, ugyanis a tapasztalatok szerint nem tud bármilyen háttérképpel azonosulni a grafikus felhasználói felület. A Material You ezen képessége a jelek szerint még csak az olyan hátterekkel üzemel, amiket a Google gyárilag felkínál az embereknek, azokban az esetekben, amikor egyedi hátteret akar valaki betenni, már elakad.

Galéria megnyitása

Mivel még csak a legújabb tesztverziókban lehet ezt próbálgatni, egészen biztos, hogy változni fog a működése. A legtöbb szolgáltatásnál, ahol a Material You megjelent már, eleve lehet több színsémából választani a háttérképhez igazítva, nem egyet generál le a Google. Talán a Chrome esetében is így lesz majd, csak várni kell. Innentől még akár hónapokba is telhet, mire elkészül, és széles körben mindenki számára hozzáférhetővé válik.

Ha valaki szeretné kipróbálni az újítást, akkor a fent említett Chrome kiadást vagy annál újabbat kell telepíteni. Ezt persze mindenki csak saját felelőségre használja a próbálgatáson túl.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére