Mintha az utóbbi időben egyre többen hallanánk a The Witcher lehetséges folytatásáról. Legutóbb a Geralt hangját adó színész beszélt róla, most pedig Adam Kiciński, a CD Projekt RED vezérigazgatója, aki elmondta, hogy az univerzumot nem fogják elhagyni, de a következő rész valószínűleg nem a The Witcher 4 lesz.

"Az első három epizód egy kerek trilógia, szóval a következő rész mögé nem tehetjük oda a négyes számot. Ugyanakkor az általunk tizenkét év alatt felépített világot semmiképp nem szeretnénk magára hagyni. A The Witcher azon két sorozatok egyike, amelyikre a cég a jövőben építeni fog. Ennél többet azonban nem mondhatok" - közölte a cégvezető.

Marcin Iwiński, a CD Projekt RED társalapítója egyébként hasonlókat mondott még januárban: "Életünk egy jelentős részét a The Witchernek szenteltük, sokat jelent nekünk, így egészen biztosan nem hagyjuk magára az univerzumot."

Kiciński egyébként elmondta, hogy a Cyberpunk 2077-en jelenleg 350 ember dolgozik teljes erőbedobással, ami a legnagyobb csapat a CD Projekt RED történetében.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére