Már 825 millió Windows 10 eszköz van használatban

Az aktuális számról ezúttal egy belsős dokumentum árulkodott.

Már 825 millió Windows 10 eszköz van használatban

Nincs már messze az egymilliárdos határ

A Microsoftnál komoly célt tűztek ki a Windows 10 megjelenése előtt: az illetékesek azt szerették volna elérni, hogy az új operációs rendszer minél hamarabb 1 milliárd eszközre kerülhessen fel, ám a tempó eleinte kicsit lassabb volt, mint ahogy azt várták. Eredetileg az volt a cél, hogy 2018 nyarán, azaz a Windows 10 harmadik születésnapján már teljesülhessen a szóban forgó cél, végül azonban ki kellett tolni a határidőt, ugyanis még tavaly szeptemberben is csak 700 millió eszközön futott Windows 10.

Galéria megnyitása
A fenti célt eredetileg 2018 közepéig akarták elérni

A legutóbbi mérföldkő idén márciusra tehető, akkor ugyanis már 800 millió aktív Windows 10 eszközt használtak világszerte, így most már nincs elérhetetlen messzeségben a vállalat álma. Érdekesség viszont, hogy a nemrégiben megrendezett Build 2019 konferencia alkalmával nem igazán beszélt a vállalat a Windowsról, sőt, azt sem árulták el hivatalosan, most pontosan hogy áll az aktív eszközök számlálója.  A Thurrott információi szerint az említett eseményen feltűnt egy belsős dokumentum, amely 825 millió aktív eszközről tesz említést, ami egyáltalán nem rossz eredmény – nem is igazán világos, miért nem büszkélkedtek vele a Build 2019 konferencián.

Hogy a fenti tempó alapján mikorra jöhet össze az egymilliárd aktív Windows 10 eszköz? Ez egyelőre rejtély, nagyon megtippelni sem lehet, de ha mégis tippelni kéne, úgya gondolnánk, 2019 végére vagy 2020 elejére azért már jó esély lehet arra, hogy teljesüljön a Microsoft álma.

Változások a különböző részlegeknél

Történt viszont némi változás a vezetésben, amelyekről szintén érdemes említést tenni. Terry Myerson 2018-as távozása óta igazából eddig nem volt új vezetője a Windows részlegnek, ám ez most megváltozott, ugyanis Eran Meggido kapja ezt a szerepkört, ráadásul a Windows mellett az Education csoportot is kézben tarthatja, amely ugye az oktatással kapcsolatos termékekkel és szoftverekkel foglalkozik. Ő egyengeti majd a Windows klienspiaci ténykedését, illetve a távlati stratégiákért is ő felel, közvetlen felettese pedig Joe Belfoire lesz, aki a Microsoft Essential Products részleg vezetője – utóbbit vállalaton belül EPIC névvel emlegetik.

Az EPIC a Microsoft 365 szervezet részét képezi, feladata pedig a Windows 10-es alkalmazások, a Microsoft Edge, és a OneNote kézben tartása, valamint az Android és iOS mobil felhasználói élményért is felel – utóbbi területeken egyebek mellett a Microsoft Launcher, a Microsoft Edge, a OneNote, a Microsoft To-Do, illetve a Microsoft News alkalmazások szerepelnek a kínálatban.

Az EPIC csapattal kapcsolatban érdemes megemlíteni, hogy a jelek szerint jól végzik a dolgukat, ugyanis a Windows 10 mobilalkalmazásokat 32 milliószor töltötték már le a felhasználók. A Microsoft Edge mobil változatai 4,5 millió letöltésnél tartanak, a Microsoft Launcher havi 4 millió aktív felhasználónál tart, a SwiftKey pedig 159 millió aktív felhasználóval büszkélkedhet. A mobilalkalmazások köre rövidesen egy új szereplővel bővül, ami a Microsoft Family nevet kapja majd, az viszont egyelőre nem derült ki, hogy pontosan milyen funkciókat kínál.

Neked ajánljuk

Kiemelt
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap