MÁR 800 MILLIÓNÁL IS TÖBB ESZKÖZÖN FUT WINDOWS 10

A jelek szerint egyre nagyobb tempóban terjeszkedik a Windows 10, így 1-2 éven belül az 1 milliárdos álomhatárt is átlépheti a Windows 10 alapú eszközök száma.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2019. márc. 8. 19:00
Már 800 milliónál is több eszközön fut Windows 10

A tavaly szeptemberi adatok szerint a Windows 10 akkoriban már átlépte a 700 milliós határt, vagyis a Microsoft legmodernebb operációs rendszerét ennyi eszközre telepítették. Ez ugyan még messze van a Microsoft által megcélzott egymilliárdos határtól, de kétségtelen tény, hogy a 2015-ös megjelenés óta egyre csak növekszik a Windows 10-es operációs rendszert használó eszközök száma, igaz, nem akkora mértékben, ahogy korábban várták.

Úgy tűnik, azóta kissé felpörögtek az események, ugyanis míg a 600 milliós és a 700 milliós szint átugrása között nagyjából 10 hónap telt el, addig a 700 milliós szintről már sokkal gyorsabban, mindössze 6 hónap alatt ért el a Windows 10 az újabb mérföldkőhöz, a 800 millióhoz. Jelenleg tehát 800 milliónál is több eszközön fut Windows 10, ami igen tekintélyes érték. Amennyiben a növekedés ebben a tempóban folytatódik tovább, valamikor 2020 folyamán sikerülhet átlépni az egymilliárdos szintet is, így egy nagy álma teljesülhetne a Microsoft vezetésének.

Galéria megnyitása

Persze a Windows 10 népszerűségének növekedése nem is túl meglepő, hiszen a korábbi platformok szépen lassan nyugdíjba vonulnak, így sokan kényszerből váltanak Windows 10-re, ha Windows mellett akarnak maradni. A modern hardverek támogatása hivatalosan többnyire csak Windows 10 mellett megoldott – illetve DirectX 12 is csak Windows 10 alatt van –, ami újabb érv a váltás mellett, így összességében érthető, hogy a Windows 10 alapú konfigurációk és eszközök száma egyre csak emelkedik.

A 800 milliós mérföldkő mellett a vállalat arról is beszélt, hogy napi szinten 6,5 billió jelet analizálnak annak érdekében, hogy azonosíthassák a veszélyeket és megvédhessék a felhasználókat. Az is érdekes adat, hogy Cortana, a vállalat digitális személyi asszisztense a megjelenése óta nem kevesebb, mint 18 milliárd felhasználói kérdést válaszolt meg. És talán azt is érdemes megemlíteni, hogy a vállalat tavaly 1,4 milliárd dollárnyi értékben adományozott szolgáltatásokat és szoftvert, amelyekkel a nonprofit szervezeteket segítették a szükséges készségek és technológiák elérésében.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

13 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
ZoliS
ZoliS
2019. márc. 10. 15:39
#3

Már ha a kék halált futásnak lehet nevezni...

Mosdatlan_falusi
Mosdatlan_falusi
2019. márc. 9. 8:50
#2

Ebben gondolom minden eszköz benne van, tehát a már nem sokáig támogatott Win10 mobile is (vagy mi volt a neve annak a valaminek) meg a Surface. Meg hamarosan jön a "light" vagy "lite" vagy micsoda.
Egy olyan statisztikát néznék meg szívesen, hogy valós időben pillanatnyilag hány készüléken frissít éppen a Windows update :D
Egyébként nem az volt a startkor, hogy 2018 végére már meglesz az 1 milliárd eszköz? Vagy azt még az agresszív frissítési technikával kalkulálták ?

cheatergs
cheatergs
2019. márc. 11. 5:51

Most is agresszív.

cheatergs
cheatergs
2019. márc. 8. 22:07
#1

Sajnos 800 milliónál is több eszközön fut a Windows 10

tomm27
tomm27
2019. márc. 11. 23:42

"Mar ha eppen megtalalod, hol kell azt a kattintast megejteni :)" erdekes ugandai afrikai 60iq gyerek is megtalalja hol kell ezt azt beallitani egyebkent gugli a baratod.

FELULET-nek igaza van csak azert el meg a linux mert ingyenes... meg szerveres kornyezetben igazabol hasznosabb es kesz.

Vissza az oldal tetejére