Shop menü

MÁR 10 EZER FORINT ALATT IS KÍNÁL FIRE TV STICKET AZ AMAZON

Befutott a frissített Fire TV Stick és ennek a Fire TV Stick Lite verziója, ami ugyanazt a tempót nyújtja szerényebb köntösben.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
Már 10 ezer forint alatt is kínál Fire TV Sticket az Amazon

Az Amazon a Fire TV Stickek révén hosszú ideje nyújt a felhasználók számára jó megoldást, ha meglévő készüléküket szeretnék felokosítani. A mostani újdonságok valóban nagyon olcsón tudják már jó funkciókkal felruházni a televíziókat a HDMI csatlakozójukon keresztül.

Amazon Fire TV Stick

A megújult Fire TV Stick a dizájnját tekintve nem sokat változott, maradt a megszokott felépítés. Nem egy különösebben szép termékről beszélhetünk, de ez igazából nem is számít itt, mivel a televíziók HDMI csatlakozójába dugva az esetek jelentős részében egyáltalán nem lehet ezt látni a beszerelést követően. Az eszköz olyan távirányítót kapott, ami a Stick és a TV irányítását is meg tudja oldani, bekapcsolható vele a tévé és a hangerejét is könnyedén lehet szabályozni vele.

Galéria megnyitása

Ez az eszköz 1080p-s támogatásról gondoskodik, hiszen akinek a 4K-re van szüksége, azt már a Fire TV Stick 4K modell irányába tereli az Amazon. Akár 60 FPS-sel is tud lejátszani Full HD tartalmakat a szerkezet, de ami ennél lényegesebb, hogy támogatja a HDR tartalmakat. Szóval kiváló dinamika tartománnyal rendelkező videókat is le tud játszani. Van HDR10, HDR10+, HLG, H.265, H.264 és VP9 szupport is.

Galéria megnyitása

A Fire TV Stick információink szerint egy olyan rendszerchipet tartalmaz, ami négymagos, és 1,7 GHz-es órajel elérésére képes. Pontosan nem lehet tudni, hogy melyik lapkát használja, de valószínűleg egy multimédiás feladatokra optimalizált különleges egység lapulhat benne. Annyit még tudni lehet, hogy az Imagination Technologies által fejlesztett PowerVR GE8300 integrált GPU dolgozik benne. És elvileg 50 százalékkal erősebb ez, mint az előző Fire TV Stick volt. A beépített tárhely 8 GB-os.

Galéria megnyitása

Természetesen az Amazon nem feledkezett el az Alexa támogatásnak a beépítéséről sem. A digitális hangalapú asszisztens szolgáltatás elképesztő mennyiségű, és egészen összetett utasításokat is képes már kiválóan értelmezni és végrehajtani. A szerkezet Bluetooth 5 modullal és 802.11 a/b/g/n/ac Wi-Fi-vel szolgál, ami kétsávos és MIMO antennát is kapott, hogy a lehető legjobb sávszélességet tudja biztosítani vezeték nélküli kapcsolatnál.

Galéria megnyitása

Az Amazon átdolgozta a Fire TV grafikus felhasználói felületét. Jelentősen megváltozott ennek a kinézete és a működése is. Az egész sokkal jobban épít az új tartalmaknak a felfedezésére, a főmenü könnyebb elérésére, valamint a fent említett Alexa támogatás is nagyobb hangsúlyt kapott. Vannak már testre szabható felhasználói profilok, amikhez kapcsolódóan egyedi tartalomajánlókkal kell számolni filmek és tévéműsorok szintjén egyaránt.

Galéria megnyitása

Minden eddiginél egyszerűbben lehet átlépni a kedvelt streaming szolgáltatásokra, és kényelmesebben hozzáférhetőek az egyéb alkalmazások is. A személyre szabható profilokból összesen hatot lehet majd itt felvenni (így a legtöbb családot lefedi a profilozhatóság), és ezek egyedi megtekintési előzményt, filmlistát, de még különböző beállításokat is kapnak. A profilok között is lehet majd hangvezérléssel váltani, sőt mi több, az Alexa tárolja a hangmintát, és tudni fogja, hogy éppen ki használja. Ezt az új Fire TV élményt minden Fire TV eszköz megkapja frissítés révén még az idei évben.

Amazon Fire TV Stick Lite

A Fire TV Stick Lite nem sokban tér el a fenti modelltől. Ez a szerkezet teljesen ugyanazt a hardveres alapot vonultatja fel, ennek köszönhetően a teljesítményt tekintve például biztosan nem lehet majd semmilyen eltérést észlelni.

Galéria megnyitása

Ami lényeges differencia, az a különböző távirányító. Ennek az olcsóbb készüléknek nincsenek olyan gombja, amelyek a tévének a hangerejét és a bekapcsolását oldják meg. Szóval a Fire TV Stick Lite mellett kettő távkapcsolóval kell majd az embernek zsonglőrködnie. És még egy dolog van, ami a Fire TV Stick Lite és a normál eszközt megkülönbözteti, hogy ebben az esetben már le kell tenni a Dolby Atmos hangzásnak a támogatásáról. Tehát akinek komolyabb hangrendszere van otthon, az ne akarjon ezen spórolni.

Az Amazon a Fire TV Stick új generációját már előrendelhetővé tette, és hamarosan elkezdődik ennek a szállítása is. A Fire TV Stick ajánlott fogyasztói ára 40 dollár lett, szóval egy tízessel kerül kevesebbe, mint a Fire TV Stick 4K modell, a Fire TV Stick Lite viszont már csak 30 dollárért kelleti a bájait. Átszámítva 12,5 ezer és 9,5 ezer forintos összegekről beszélhetünk.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére